Képzeljük el, hogy a harmincas évek van, s a napnyugati ábrándozások felettébb interessant terepe a magyar pu§ta, ahol a tschikoschok szőrén ülik meg a romantikát, filmkészítésre ihletve ekképp egy lelkes osztrákot. Aki az ismert helybéli írót, bizonyos Móricz Zsigmondot kéri fel forgatókönyvírónak, de annak szkriptjéből csak egy dolgot ért meg: az archetipikus, a régi és új életfelfogás küzdelméről szóló konfliktust, melyben szerelmes fiatalok szabadulnának az apa által képviselt hagyományos életformától. Mellékszálként egy kamaszfiú a városba vágyik, a gépek vonzzák, ám lázadása tragikus eredménnyel jár, ő pedig ráeszmél a család összetartó erejére és a tradíciók fontosságára. George Höllering ügyetlen játékfilmje, a Hortobágy néprajzi kordokumentumként nemcsak pótolhatatlan, de kifejezetten költői darab.
Nyolcvan évvel később a mongol sztyeppe interesting: ahogy a bennszülöttek apró lovakon terelik a birkát meg az egzotikus szarvasmarhákat a muris süvegükben. Nem beszélve a beautiful sasról, aki tényleg része a helybéli mitológiának. Jön is filmezni egy egész nemzetközi stáb. Még mongolok is vannak benne, gondolom, ők főzték a kávét, amíg a skandináv agytröszt kitalálta - na mit? Hogy legyen egy archetipikus, a régi és új életfelfogás küzdelméről szóló konfliktus: egy fiú itt is szabadulna az apa által képviselt hagyományos életformától stb., lásd mint fenn, a gépek iránti vonzódáson át az eszmélésig bezárólag.
Mármost a végtermék cseppet sem ügyetlen, hiszen a világ minden táján bírják az ilyen szép, archaizáló, az egyszerű emberek természetközeli tisztaságából és bölcsességéből profitáló vállalkozást. S a bámész nyugati néző az ügyetlen dramaturgiát, a következetlen történetbonyolítást, a kliséket, a nevetséges fordulatokat hajlamos a mese feltételezett mélysége felől nézve megbocsátani.
