„Elhozzuk a kedvenceid” – ez a 13. MHB Bank Gourmet Fesztivál szlogenje, amelyet május 22-25. között rendeznek meg a Millenáris Parkban.

Az idén is végigkóstolhatjuk az ország legjobb éttermeit a Gourmet Fesztiválon: természetesen nemcsak a fine dining helyek várnak a fesztiválozókra, hanem jó minőségű street foodok, valamint a hazai ázsiai konyhák fogásai – hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón.
Állandóság és innováció jellemzi a Gourmet Fesztivált, amelyet az elmúlt 15 évben csak a pandémia éveiben nem rendeztek meg. A szervezők célja, hogy hiteles képet adjanak az ország gasztronómiájának jelenlegi állapotáról. Vannak régi kiállítók, visszatérők és teljesen újak is. Sőt, olyanok is, amelyek a Gourmet-n debütálnak, mint például Rácz Jenő új étterme, a balatoni Ypsilon.
Nemes Richárd főszervező elmondta, visszahozzák fesztiválnapnak a csütörtököt, hogy azok is megkóstolhassák a fogásokat, akik hétvégére elutaznak. A csütörtök délután és kora este jóval csendesebb, nyugodtabb, mint a hétvége három napja. Ekkor még a szakácsoknak, cukrászoknak is van idejük beszélgetni a vendégekkel.
Az idei tematika: a kedvencek.
A Millenárison megközelítőleg 100 kiállító jelenik meg, és a fesztiválmenüben megkóstolható körülbelül 200-féle étel, mind a kiállítók favoritjai – akár alapanyagként, akár ételként, akár történetként.
Az italoknak ugyancsak fontos szerepük lesz a fesztiválon, különösen az egészséges alkoholmenteseknek. A szörpök mellett dzsúszokat és fermentált italokat is elkortyolhatunk. Ez utóbbinak az elmúlt öt évben lett nagy divatja van a nemzetközi gasztronómiában. Ahogy a fesztivál egyik nagykövete, Farkas Fruzsina (The Green Sommelier), a fermentálás és dzsúszpárosítás szakembere elmondta:
ha ez egyre népszerűbb lenne Magyarországon, ez olyan égető társadalmi problémára is választ adhatna, mint az alkoholbetegség.
A fesztiválon számtalan különleges ízű kombutchát és vízikefirt is megkóstolhatunk majd.

A Gourmet másik nagykövete Tóth Szilárd, a Michelin- és zöld csillagos Salt étterem séfje, akit a Konyhafőnök zsűrijéből is ismerhetünk. Izgalmas konyhájában nagy szerepe van a vad- és gyógynövényeknek, de a jó minőségű húsnak is.
Ő hozta 'fine dining'-szintre – többek között – a zsíros kenyeret, amelyet elsőként egy Gourmet Fesztiválon mutatott be.
Csúcsminőségű érlelt húsokkal foglalkozik egyébként az általa alapított Szatmár Dry Cured is, amely bemutatkozik a fesztiválon; ez testvérével közös projektje.

Két kést kapott a The Best Chef Awardson, Dubajban a november 18-án induló RTL-es műsor, A Konyhafőnök egyik új zsűritagja, Tóth Szilárd, a Michelin-csillagos Salt Budapest étterem vezetője és társtulajdonosa.
Tovább
A harmadik nagykövet Szabadfi Szabolcs, akit gyakorlatilag mindenki úgy ismer: Szabi, a pék. Kovászkészítős videóit például több százezren látták a YouTube-on, Szentendrén egészen különleges komplexumot nyitott. A fesztiválon évek óta csúcsminőségű pizzáival van jelen. Ezt süti majd a gyerekekkel a vasárnapi családi napon is. Mivel ez pont gyereknapra esik, a 18 éven aluliak ingyen látogathatják aznap a programot, és a cukrászdák is meglepetéssel készülnek nekik.

Péntek délutántól vasárnap estig Gourmet Akadémiára várják a közönséget, ahol ingyenes előadások és workshopok követik egymást, és nem utolsósorban az elkészült ételeket meg lehet kóstolni. Itt főz majd – többek mellett – Rózsa Dávid, az első olyan magyar séf, aki külföldi étteremnek szerzett Michelin-csillagot, a svájci 1910 Gourmet by Hausers elnevezésűnek. A Gourmet Fesztivál sztárja a világ egyik legnevesebb spanyol séfje, Dani García, akinek korábbi – marbella-i – étterme 3 Michelin-csillagot kapott. Manapság jelentős cégcsoportja van, ide tartozik a budapesti BiBo és Alelí is. Előbbivel a Gourmet Fesztiválon szintén találkozhatunk.
A 4 napos programsorozat két állandó műsorvezetője: Mautner Zsófi és Jókuti András.
