A sósivatagokon át a lávamezőkig - Varázslatos Etiópia

Az Etiópiát bemutató háromrészes filmet a néhány éve egy ottani kutatóút során meggyilkolt szegedi kutatók emlékére készítették a Szegedi Tudományegyetem oktatói, bejárva az ország leghihetetlenebb tájait.

 

A Magyarországnál tízszer nagyobb, úgy 118 milliós lakosságú Etiópia elképesztő hely.

Ez volt a világon az első állam, amely felvette a keresztény vallást és az utolsóként gyarmatosított afrikai ország, amely hihetetlen kulturális örökséggel és elképesztő természeti kincsekkel rendelkezik. Ugyanakkor Etiópia a külvilág számára elsősorban szegénységéről, éhínségeiről és véres konfliktusairól ismert, így nem csoda, hogy nem tartozik az első számú turistacélpontok közé – már csak ezért is olyan érdekes a Szegedi Tudományegyetem oktatói és kutatói által készített háromrészes ismeretterjesztő sorozatot, a Varázslatos Etiópia – Magyarok a napégette arcúak földjén.

A film, amelyet a 2012-ben meggyilkolt magyar kutatók  Fábián Tamás és Dr. Szabad Gábor emlékének ajánlottak, három, egyenként kb. 20 perces részben – az első, a második és a harmadik epizódra itt lehet kattintani - elkalauzolja nézőit a magyar közönség számára szinte ismeretlen afrikai ország festői tájaira. Az útifilm készítői

karácsonykor örökítették meg a kopt szerzetesek táncát a Lalibela sziklatemplomainál összegyűlt több százezres tömegben.

Útjuk során felkeresték Etiópia számos páratlan természeti és kulturális értékét, meglátogatták az ország négy világörökségi helyszínét és két nemzeti parkját.

Jártak Földünk legforróbb sivatagában, a Danakil-mélyföldön, és álltak az Erta Ale vulkán izzó lávafolyamának „partján” is,

ahol emléktáblát helyeztek el a 2012-ben terroristák által ott meggyilkolt szegedi kutatók, egyetemi oktatók, Fábián Tamás és Dr. Szabad Gábor emlékére, aki szintén ide tartottak, amikor megtámadták őket – a merényletben két német és egy osztrák állampolgár is életét vesztette.

A filmsorozat bemutatja ezt a távoli, ám

roppant sokszínű és változatos országot négyezer méter fölé magasodó hegycsúcsaival, ókori obeliszkjeivel és 900 éves, sziklába faragott templomaival,

de persze nem a National Geographic technikai színvonalán, hiszen a kicsiny csapat teljesen más költségvetéssel és felszereléssel dolgozott, mint a nagy csatorna. Nem tökéletes a képminőség és a hang, de sosem zavaró módon. Ez egy amatőr film, de jó értelemben, ráadásul akik készítették, lehet, hogy filmesként amatőrök, de a földtan a szakterületük. Márpedig Etiópia geológiailag egyedülálló és elképesztően sokszínű, amit bőven jut idő kifejteni, de jut idő magára az útra, az úti élményekre és a helyi emberekre. Ami azt illeti, a Varázslatos Etiópia majdnem kedvet csinált egy Afrikai úthoz, de a kijózanító igazság az, hogy csak olyanok menjenek ide, akik abszolút tudják, mivel jár ez, mik a veszélyek és hogyan lehet őket kikerülni.

Etióp papok tánca Timkatban
Etióp papok tánca Timkatban Forrás: Wikipedia Commons