András Ferenc legújabb műve időutazásra invitálja a gyanútlan mozilátogatót. Bár filmje a jelenben játszódik, s az alkotók szándékai szerint a mának szól(na), a nézőnek az az érzése támad filmnézés közben, hogy a vásznon a nem is annyira régmúlt arctalan alakjai kísértenek, méghozzá meglehetősen céltalanul.
A sztori két leányzó alakja köré épül, akiket tulajdonképpen egyetlen céljuk hajt; gazdag, külföldi férjet szeretnének fogni maguknak. Mindezt persze nem messze földön híres üzletasszonyként szeretnék elérni, hanem a lehető legkézenfekvőbb módon; Budapest azon pontjain korzóznak tehát, amelyek a gazdag(nak vélt) és külföldi turisták közt a legfelkapottabbak.
S hogy mindennek mi köze is van a lazacokhoz? Tulajdonképpen annyi, mint mondjuk a tv2 reggeli magazinműsorának, azaz szinte semmi. Bár lányaink is "ívnak" rendületlenül a túlélés érdekében, s talán közben még azt is elhiszik magukról, hogy ők mindezzel tulajdonképpen az ár ellen úsznak, de sajnos az igazság mindennek pontosan az ellentkezője. Ahelyett, hogy saját tehetségük és értékeik révén próbálnának meg érvényesülni, ők inkább csak sodródnak az árral. Ez pedig édeskevés ahhoz, hogy izgalmas hősökké váljanak a szemünkben...
Szegény mozilátogató a lányok szerencsétlenkedését látva pedig minduntalan csak arra tud gondolni, mi alapján is vélhette úgy egy szebb napokat is látott rendező, hogy ezek a karakterek érdekelhetik a nézőket, na és hogy miért kellett három ember eme forgatókönyv elkövetéséhez.
Picit olyan érzésünk támadhat filmnézés közben, mintha a legfrissebb hollywoodi módi alapján itthon is elkészítették volna a nyolcvanas évek egyik legsikeresebb tévésorozatának, a Családi körnek egészestés moziváltozatát. Kár, hogy Kelemen Endre és meghívott pszichológus szakértői most nem beszélték le a rendezőt a film elkészítéséről még időben. Mi pedig csak azért imádkozhatunk, hogy egyszercsak nehogy Linda is elkezdjen szélesvásznon karatézni...
