Bizarr románc, Ibrinkó - Két új magyar film
A szappanoperák szerelemképén edződött tévénézők számára valószínűleg a reveláció erejével hathat a tény, ha egy film férfi főhőse nem Carmelitával, a szép virágáruslánnyal, netán Fernanda Mirinda Toresszel, a szupermodellel esik szerelembe, hanem egy plasztiknő iránt lobban lángra, bárminő is e guminő. Vénusz útjai azonban kifürkészhetetlenek, legalábbis Zsigmond Dezső Bizarr románc című új filmjében, melyben a falu félnótása, Józsi (Szarvas József) posztmodern szerelmi tragédia részesévé válik, annak minden fájdalmas és élvezetes, reményteli és kiábrándult stációjával egyetemben. Próbálkozik ő a disznókkal meg a tehenekkel is, de igazán a helység szőke boltos kisasszonya kelti fel az érdeklődését, aki előtt igazi modellkarrier áll: róla mintázza a falu határában üzemelő gumigyár legújabb felfújható prototípusát. Józsi a "ha ló nincs, szamár is kincs" alapigazságából kiindulva beéri a plasztikbabával, őt azonban megbecsüli, öltözteti, mindenhová magával cipeli, tisztességes szándékait bizonyítandó az első közös éjszaka után még a falu plébánosától is áldást kér a frigyre.
Tudom, a szüzsé első olvasásra meglehetősen mellbevágó, bevallom, magam is idegenkedtem tőle, Zsigmond azonban - becsületére váljon - kihoz mindent ebből a nem mindennapi anyagból. Filmje a faluvégi kurta kocsma törzsközönségének nyomorúságáról, a zavart főszereplőről és annak rém rendes családjáról kiváló miliőrajzot készít; a film képein, mintha egy Brueghel-festményt látnánk megelevenedni, a közösség ijesztő, állatias arcok tablója -
A hierarchia alján a dilis Józsi áll, akin lehet gúnyolódni, akit lehet kutyatáppal etetni, akihez képest mindenki más, legyen bármennyire nyomorult is, többnek és jobbnak érezheti magát. Szarvas kiválóan formálja meg ezt az idiótát, kataton módon, hadarva beszél, alig-alig lehet érteni, amit mond, inkább a gesztusaival és a testével, mint szavakkal játszik. Telitalálat a szerepre, akárcsak a bátyját alakító Kovács Lajos, kinek ellentmondást nem tűrő, robusztus alakja, karakteres arca tökéletesen ellenpontozza Szarvas bárgyú vigyorát. Kettőjük fő figurája köré szerveződik a többi szereplő, a szerencsétlen, csencselő, alkoholbeteg, nagyzoló, nincstelen falusiak közössége.
A marginális létet könyörtelenül bemutató életképek könnyen a giccs vagy a nyomoresztétika irányába tolhatnák el a filmet, a minimál dialógusok és a karakterszínészek pontos játéka azonban megmenti ettől ezt a bizarr románcot, mely, amikor már éppen ellaposodni látszik, váratlan fordulatot vesz azzal, hogy Kovács Lajos, elunva az idillt, begyújt a sógornőjével. A párját vesztett szerelmes Szarvas ámokfutását látva a néző kénytelen a főszereplő iránt érzett, viszolygással vegyes szánalmát átértékelni, ami a film javát szolgálva, tovább árnyalja az amúgy is ambivalens, az események függvényében állandóan alakuló viszonyunkat a főhőshöz.
Zsigmond a szokatlan szerelmi történetből nézhető filmet kanyarított, Puszt Tibor azonban, a székely mesét feldolgozó Ibrinkó című alkotásával, melynek szintén egy bonyodalmas szerelem áll a középpontjában, meglehetősen melléfogott. A falu gonosz uralkodója, Rettegi király börtönbe veti a kis közösség minden hajadonját, hogy félresikerült lányaira ráfanyalodjanak a helység hoppon maradt legényei. Marci a kedvese, Mári kiszabadítására indul Ibrinkóval, a tündérfiúval, akit menyasszonya papája fog ki a habokból szegény családját szaporítandó. A történetet, a fő cselekményszál kiegészítéseként, székely életképek, táncjelenetek, énekszó és tájképek, a falu népi zenekarának repertoárja gazdagítja, az arányok azonban kissé eltolódnak, a betétek túlzottan hosszúra sikerednek, szervetlenül, öncélúan kapcsolódnak a meséhez, akárcsak a kerettörténet, amely egy gyászszertartással és egy utazás előkészületeivel fogja közre Ibrinkó meséjét.
A kerettörténet egy temetéssel kezdődik, a dédi búcsúztatására gyűlt össze a família, a tündérfiú történetét várandós lányának kezdi el mesélni az anya, aki a fabulát maga is az édesanyjától, a halott dédmamától hallotta. Az utolsó filmkockákon anya és lánya fájdalmas búcsúja a szülőföldtől, irány a nagyváros, de már a közös kultúrkincs, Ibrinkó történetének birtokában. A kerettörténet tanulságait érteni vélem: a mese nem csupán apáról fiúra, de anyáról leányra is száll, szájhagyomány útján terjed, és az életmód gyökeres megváltozásakor még a híres gyermekpszichiáter, Bruno Bettelheim által hangsúlyozott rekreációs funkciójának is eleget tesz. Egyszóval, felkészít az életre.
A film célközönségét, a gyerekeket azonban, a kerettörténet közé gyömöszölt tündérmese valószínűleg jobban izgatja majd, igaz, a befogadásnak adódik némi technikai akadálya; a főszereplő kisfiú szavát alig érteni, ami csak részben köszönhető annak, hogy Gidófalvy Attila filmzenéje túlzottan hangosra keveredett a szereplők hangerejéhez képest, fő oka inkább abban rejlik, hogy a Bizarr románc főszereplőjével, Szarvas Józseffel ellentétben, aki a motyogást színészi kelléktára egyik eszközeként alkalmazza, a fiatal aktor képességeiből, félek, csak erre az artikulációra futotta.
Minden jó azonban, ha a vége jó. Mári és Marci végül, mint minden mesében, egymáséi lesznek, a gonosz Rettegi királyt legyőzi a szerelem ereje, ráadásul még Mári facér húga is elkel. Nem más, mint mostohaöccse, a kis Ibrinkó veszi el. Románcnak mindenesetre ez is elég bizarr.
