Európai Tarantino-filmet forgatott Lars von Trier, és nem is nagyon titkolta: ő is fejezetekre osztotta a moziját, ő is boldogan dolgozott a finom kis belső összefüggésekkel, rárajzol a negatívra, és amit rajzol, az egy sokkal kevésbé magasröptű filmet is emlékezetbe idéz: A Da Vinci-kódot.
A Fibonacci-sort, 0, 1, 1, 2, 3, 5, 8 stb. Szegény nimfomániás nőnek ez volt a szüzessége: három lökés elölről, öt hátulról. Európai Tarantino, tehát szex körüli a történet, senkit nem vezetnek félre a címmel, teljes frontális meztelenség, aki ezért ma még moziba jár, megkapja. Aki nem ezért jár, az meg nagyon megkapja, mert az első kockától világos a minőség, pedig az első kocka fekete, csak csordogál halkan valami. Hólé az ereszről, egy elhagyott sarok az utcán, téglafalas házak között.
Egy nő fekszik eszméletlen állapotban, összevert arccal, kicsavarodva. Él. Amikor magához tér, nem kér mentőt, nem kér rendőrt, csak egy csésze teát, lehetőleg tejjel. Cserébe elmeséli az életét. Az élete pedig a szexről szól, ahogy a film is arról. Meg sok egyébről is, a műléggyel való horgászásról, a kőrisfákról, és végre megértettem, miért hívják ashnek angolul ezt a fát, tűzoltófogásról, pecsétgyűrűről. A szerelem ellen alkalmazott testiségről, mert még mindig több bűncselekményt követtek el az előbbi, mint az utóbbi nevében.
Egy Bach-korálelőjáték három szólamáról, meg hogy vége az egésznek. A szex volt az utolsó menedék, eksztázis és kábulat, amitől nem érezte magát annyira magányosnak az ember, és most kiderül, hogy aki alaposan kivette belőle a részét, és napi tíz alkalmat kellett leszerveznie, az is éppen olyan kétségbeesett és magányos, mint aki csak otthon ül, és Edgar Allen Poe műveit olvasgatja.
Meg vagyok győzve. Sőt, döbbenten észlelem magamon is, hogy a háromra osztott vászon két sávjában meztelen emberek gyúrják egymást, én meg rendületlenül a harmadikat figyelem, egy leopárd lenyűgözően közönyös szemét. A fogai egy kis antilop nyakcsigolyáit szorítják. A kis állat még egyet-egyet rándul a kíntól, de már vége.
A film közben ellendült Tarantinótól, egy fekete-fehér fejezet erejéig, de előtte meghívta Uma Thurmant is, aki egy egészen lenyűgöző háromgyerekes anyaalakítással tarol, de amúgy is bombáznak a színészek: Christian Slater (hol volt az elmúlt években?), Shia Labeouf (róla lehet tudni, hol volt, de ki nézte ki belőle ezt?).
És ez csak az első rész. Eléggé befejezettnek látszik ugyan, ha nem is a történet szintjén, de az üzenet megérkezett, dekódoltuk, megjegyeztük. Kultuszfilm lesz, nem is kérdés. Van anyag a második részre is, nyilván kiderül majd, ki verte eszméletlenné a nimfomániást, talán az is, hogy miért. De hogy mi újat fog mondani a második rész, azt elképzelni sem tudom. Hanem ez már a holnap gondja.
