A világ első szuperhősnője, akit nő alkotott meg

Miss Fury karaktere szembement az 1940-es évek sztereotípiáival: erős, független nő volt, aki egy afrikai varázsló ruháját magára öltve harcolt a nácik ellen.

Három évvel Superman, két évvel Batman után, és jó fél évvel Wonder Woman előtt. 1941 áprilisában debütált Miss Fury, az első női szuperhős, akit nő alkotott. Álarcos nők, női szuperhősök akadtak szépszerével, de Miss Fury, polgári nevén Marla Drake nem csak alkotója révén, hanem azzal is kiemelkedett a többi közül, hogy valódi nőként volt ábrázolva. A kor képregényfigurái egyébként sem voltak gondosan kidolgozott jellemek, és közülük a (szuperhős)nők vagy rettenthetetlen férfi módjára viselkedtek, vagy épp a sztereotipiáknak megfelelően a szerelmen kívül nem nagyon érdekelte őket más. 

Miss Fury-t (1941. április megjelenésétől kezdve az év novemberééig The Black Fury) June Tarpé Mills alkotta, aki kiadói nyomásra a June-t elhagyva Tarpé Millsként jegyezte a képregényeket (ez az ostobaság, hogy a női szerzők műveit kevésbé vennék, sajnos még ma is él, gondoljunk csak J.K. Rowlingra, aki szintén kiadói kérésre/utasításra használta keresztnevének monogramját a Harry Potternél). A figura önmagában is érdekes, de jelentőségét az adja, hogy ez volt az első női szuperhős, amit nő teremtett.

Forrás: Comic Book Plus
Úgy gondolom, hogy Miss Fury születése egy új korszak kezdetének tekinthető.

– mondta Maria Laura Sanapo olasz képregényalkotó a BBC Culture-nek. A tavaly lezajlott, sikeres Indiegogo-kampány után Sapano rajzoltaa  feltámasztott Miss Fury, az amerikai Dynamite kiadónál megjelenő, legújabb kalandját, bár a címszereplőt ő is ugyanúgy túlszexualizálja, mint ahogy a nőket általában rajzolják a mainstream képregényekben.

Forrás: Dynamite

 

Mills 1918-ban született Brooklynban, előbb modelkedett, majd profi rajzolói karrierjét divatillusztrtátorként kezdte. Képregényesként számos karaktert alkotott (The Purple Zombie, Daredevil Barry Finn, Jaxon of the Jungle), de csak Miss Fury bizonyult maradandónak, viszont azzal elfoglalta méltó helyét a képregénytörténelemben.

Miss Fury eredettörténetet meglehetősen fura: Marla Drake nagyvilági nő, és egy estélyre készülődik, amikor egy barátja felhívja, hogy valaki ugyanolyan ruhát visel, amit ő készül felvenni. A nő mérgesen összetépi a ruhát, majd francia szobalánya javaslatára felveszi azt a fekete hacukát, amit nagybátyjától kapott – és ami egy afrikai kuruzslóé volt. Kiderül, hogy a ruha különleges képességeket kölcsönöz viselőjének: hihetetlenül erős és gyors lesz, így Drake hamarosan bűnüldözövé válik, és a nácikkal is összeakasztja a bajszát. Mills egy vonzó műfajhibridet hozott létre képregényével, hiszen a szuperhőstörténetek kedvelői ugyanúgy élvezhették, mint a háborús-, vagy kémtörténetekre vágyok, és persze a romantika sem maradhatott ki.

A főszereplővel Mills egy független, erős nőt alkotott meg, aki ugyanakkor menthetetlenül romantikus. Udvarlói egymásnak adogatják a kilincset (ők epekednek a nő után, nem fordítva, pedig az volt a bevett), de nem akar elköteleződni , továbbá anya, mert az egyik történetben örökbefogad egy kisfiút. Sanapo így összegezte a karakter jelentőségét:

Kiállt annak a kornak az összes nője mellett, akiknek szerepük volt az országuk újjáépítésében, miközben a férfiak a háborúban voltak.

A képregény abban is különös, hogy míg a szuperhősök rendre jelmezben rohangálnak, a történetek megjelenését tekintve akár hónapok is eltelhettek, hogy Marla Drake felöltse Miss Fury öltözékét. De mert a főszereplő szeret divatosan öltözködni, meglehetősen sok vetkőzés-öltözés szerepel, azaz sok a fehérneműs jelenet. Némelyik az akkori cenzoroknál ki is verte a biztosítékot: az egyik, napilapokban megjelenő stripben Marla egy barátnője bikiniben látható. A cenzorok vörös tintával le akarták fedni a nő testét, de az is számításba jött, hogy azt a stripet egyszerűen kihagyják. Nyilván ez a merészség is hozzájárult ahhoz, hogy Miss Fury a háborúban harcoló férfiak között is sikeres lett, a karaktert három bombázó orrára is felfestették.

Forrás: Comic Book Plus

 

Tíz éven keresztül tartott a képregény diadalútja, volt idő, amikor egyszerre száz amerikai újságban is megjelent, ám 1951-ben megszüntették a sorozatot. Ennek egyik oka Mills maximalizmusa volt, és rendre késett a leadással, továbbá a rengeteg dohányzás az egészségét is kikezdte. Csak találgatni lehet, de valószínűleg az is közrejátszott Miss Fury elkaszálásban, hogy annak nőképe nem illeszkedett a háború utáni Amerika konzervatív nézeteihez.

Mills utolsó éveiben egyedül élt egy lepusztult brooklyni lakásban, és egy képregényen dolgozott, amit már nem tudott befejezni. 1988-ban halt meg. Miss Fury elfelejtődött, hiszen nem volt része egyik óriási képregényes univerzumnak sem, de talán lassacskán visszatér a köztudatba ez a korszakalkotó képregényfigura.