A vonzás szabályai

A Ponyvaregény és az Amerikai psycho házasságát ígéri A vonzás szabályai című film plakátja, s nincs olyan elvetemült mozirajongó, aki az első miatt ne ülne be a moziba. S bár Roger Avary mozija voltaképpen csak a furmányos dramaturgiát veszi át Tarantinótól, a film mégis üdítő színfoltja a nyári felhozatalnak. Köszönhető mindez annak a friss és meglepően kreatív filmnyelvnek, amelyet Avary elénk varázsol (mindez a filmbéli utazási klipben csúcsosodik ki, melyben pár perc alatt elmeséli egyik szereplőjének európai körútját). S bár hajlamosak lennénk azt hinni, hogy ez csak egy újabb tinifilm az Amerikai pite s egyéb trendi dolgok farvizén, ez már az alapanyag miatt sem lehet így. Bret Easton Ellis regénye ugyanis jó kezekben nem kedvez a közhelyeknek (az Amerikai psycho sajnos kissé félrecsúszott e tekintetben). A vonzás szabályai így tehát mindaz, ami az Amerikai pitéből üzleti szempontokból kimaradt: nyers, szaftos és kellemetlen. Magasról tesznek a jólfésültség és korrektség szabályaira, ehelyett viszont beláthatunk egy amerikai egyetem szatirikusan elnagyolt mindennapjaiba. Ahol a drog és a szex kábé olyan exkluzivitással bír, mint nyári napokon az ásványvíz. A Vonzás szabályai mégsem ettől egyedi vagy felkavaró, inkább az a könnyedség avatja, ha nem is maradandó alkotássá, de megjegyezhető művé, amivel Avary mindehhez hozzááll. Emiatt nem tűnnek modorosnak és erőltettetnek a dramaturgia, az osztott képmezők, a lassítások és visszajátszások. S csak néha-néha buggyan ki belőle az álomgyári rutin - ám az is megbocsátható mértékben.