A fiatal Böszörményi Zsuzsa egész estés alkotással most jelentkezik először, a nevét azonban sokfelé ismerik a nemzetközi filmvilágban. 1991-ben diák Oscar-díjat nyert sallangtalanul egyszerű és szívszorongatóan érzelmes Egyszer volt, hol nem volt című rövid opuszával, melyben mai mesét elevenített meg: egy intézetben nevelkedő kisgyerek otthonra találásának történetét.
A Vörös Colibri szintén az "itt és most" Magyarországát viszi vászonra, s bár nem hiányoznak belőle a romantikus hangulatok és oldottabb színek sem, jellegében és hangulatában, műfaját és atmoszféráját tekintve másfajta vállalkozás: alapvetően komor, helyenként nyomasztó látomás magán- és közéleti disszonanciákról. Mivel a forgalmazó cég arra kérte a sajtó munkatársait: tekintsenek el a részletes szinopszis felidézésétől, hogy a cselekmény fordulatai a nézők számára élvezetesek maradjanak, megpróbálom körülírni a helyet, az eseményeket, valamint a hősök mozgásterének röppályáját. A címbeli műintézmény éjszakai mulató, ahol jellegzetes figurák gondoskodnak az újgazdagok erotikus szórakoztatásáról. A főnök egy hazánkba szakadt exszovjet oficér kemény szívvel, érző kebellel és óriási tervekkel (Las Vegast szeretne varázsolni az elhagyott szovjet laktanyákból, ami arról tanúskodik: elképesztően ambiciózus, és egykori fizetésének sok ezerszeresét összeharácsolhatja). A környezet nemcsak közepes hollywoodi filmekből, hanem a mai magyar valóságból is ismerős: könnyűvérű lányok, hústorony testőrök, furcsa fizimiskájú vendégek és bennfentesek. A dráma egy gyönyörű taxisofőrnő és egy ugyancsak szemrevaló ukrán balett-táncos kapcsolatának fejlődését kíséri nyomon egy véres benzinkúti közjáték során adódó megismerkedéstől kezdve a rezignált befejezésig. Remélem, nem szivárogtattam ki semmi lényeges tényt, bár annyit azért el kell árulni: Andrej és társnője nem fogyasztóként sürögnek-forognak a többek által nemes egyszerűséggel kuplerájnak nevezett Vörös Colibri körül, hanem kenyérkeresetből.
Van továbbá a sztoriban családi háttér (megismerhetjük Anna bűbájos kislányát s rokonszenves exférjét mellesleg nem tudni, miért váltak el a házastársak), kerepestarcsai gyűjtőtábor a maga borzalmaival, zajos piaci gyorsfénykép bűnügyi akciókkal, operai kulisszák stb.
Az elmondottakból kiderül: minden együtt állt ahhoz, hogy átütő erejű film szülessék a motívumokból. Jellegzetes társadalmi típusok, végzetes találkozások, érzelmi hullámverések, mozgalmas fordulatok, sokkoló krimielemek, látványos különszámok, szerelmi játékok, az intimitás diszkrét bája, elmerülés a mélybe, devianciarogyásig. Miért nem sikerült mégis egységes stílusú, egyenletesen magas hőfokú, igazán átélhető mozidarabbá gyúrni az összetevő elemeket? Főképpen azért, mert több film préselődött egy filmbe. Zsúfolt a szerkezet, s rendkívül kuszák az elbeszélés szálai. Több epizód elkapkodott és illusztratív. Sok a véletlen és valószínűtlen mozzanat. Több erőteljes hatáseffektus is zavaró a műben. Tudom, nélkülük nem lenne teljes a tabló, mégis az a benyomásom, néhány megoldás már-már modern ponyvák rutinos sztereotípiáira emlékeztet. A forgatókönyvírók jelzésszerűen érzékeltetik napjaink konfliktusváltozatait és feszültségforrásait a jelenben élő múltat, a friss őrületeket, a köpönyegforgatást, a művészélet belterjességét , de ez a színes mozaiksor egyszerre sok és kevés. Kilógnak a képből a példázatok, s mi tagadás, néha meglegyinti a szemlélőt az unalom is.
Ami viszont tetszik: Böszörményi Zsuzsa szeretettel jeleníti meg a főváros arcait, fullasztó rohanásaink színterét, s a kifejezés legjobb értelmében pozitív karakterré avatja Annát, akinek a gyötrelmeit átélve igazi katarzis élménye érinthet meg bennünket. Az emberi kapcsolatok meghittsége meggyőzőbb a jelenetekben, mint az erőltetett dramaturgiai manipulációk sora. A "gyermekek figyelnek bennünket" témakörben is akad a rendezőnek néhány jó megfigyelése. A magyarolasz stáb tagjaként kulcsszerepet vállalt magára Pasquale Squitieri író- producer, Alfio Contini operatőr, Manuel De Sica és Presser Gábor zeneszerző.
A színészek közül Barbara De Rossi és Branislav Tesanovic egyaránt meggyőző. A kis Kulcsár Gabriella aranyos és természetes, Remo Girone küzd bizonyos sablonokkal, Karl Zinnynek pedig csak közhelyes szituációk jutottak. Fülöp Viktor akkor hiteles igazán, amikor a mesterségét gyakorolja. Lukáts Andor szinte elvontan emberséges. A Böszörményi Géza által megformált karakterekből a rendező szülei nemcsak jelképesen fogják gyermekük kezét, Gyarmathy Lívia az egyik producer erő és méltóság sugárzik.
A Magyar Filmszemlén a Vörös Colibri vegyes fogadtatásra talált: hívei és ellenzői egyaránt szép számmal akadtak.
Nyilván ez lesz a mű sorsa a forgalmazás hétköznapjai során is. Kimagasló teljesítménynek nem tapsolhatunk, a rendező első ilyen alkotása azonban reményekre és várakozásokra jogosít.
Szavazzunk bizalmat Böszörményi Zsuzsának.
