Acéllövedék brit módra, avagy a királyi hadsereg eperrel és tejszínhabbal

Mivel, ez a film is, a rendező Boormann életrajzából táplálkozik, az 1987-es Remény és dicsőség című filmjének, majdnem a folytatása, a főszereplő család vezetékneve is megegyezik: Rowan/Rohan.

A koreai háború idején, Nagy-Britanniában, a háborúra való készülődés közben játszódik a dráma. Nem háborús film, nincsenek benne akciós jelenetek, de hadseregben történik a jelenetek többsége. Nem romantikus film, de természetesen van benne szerelmi viszony, és párkapcsolatok érdekes története.

Bill Rohan (Callum Turner), a főszereplő, gyerekként még furcsán hálás Hitlernek, a londoni bombázások miatt bekövetkezett iskolai szünet miatt, de az 50-es években már sorállományú katonai szolgálatát teljesíti. Édesapja legnagyobb örömére vonult be, hátrahagyva a családját, a Temzén, egy szigeten, ahova még második világháborús légi támadások miatt költöztek. Billnek az alapkiképzés alatt – melyről kevés jelenet van – azonnal jó barátja lesz Percy Hapgood (Caleb Landry Jones) a huncut bajkeverő, aki arra törekszik, hogy a legkevesebb erőfeszítéssel szeretné letudni a katonai szolgálatát. John Boorman valójában is az 50-es években volt a brit hadseregben, kihagyta a koreai háborút, otthon maradt és gépírást oktatott a katonai írnokoknak.

Az egyenruha imponál a nőknek, és Percy minden lehetséges szoknya után fut, de a félénk Billt elvarázsolja egy titokzatos, nála idősebb és tanultabb szőke hölgy, az elérhetetlen Ophelia (Tamsin Egerton). Bill célja, meghódítani a nőt, miközben megtartani minden iránta táplált tiszteletet. A főszereplő nővére, a szenvedélyes és abszolút nem konzervatív Dawn Rohan (Vanessa Kirby) is hazalátogat, Kanadában hagyva férjét és gyerekeit. A főtörzsőrmester, Bradley (David Thewlis), aki számára a második világháború még nem ért véget, csak a törvény és a katonai szabálykönyv szerint él, sok gyötrelmet okoz a fiatal bakáknak. E kínokat „meghálálva” kerül ismeretlen helyre a főtörzsőrmester órája, amivel még ősét ajándékozta meg Viktória királynő, a krími háború után, és lett idővel kantin legnagyobb becsben tartott tárgya. Ez a lopás a film legsarkalatosabb pontja, a leggondosabban kihangsúlyozott eseménye.

Nem eseménydús a film és kifejezetten lassított impulzusokon halad a történet. Túlságosan megfontolt a tempó, minden iram, lüktetés nélkül. Bár lehet ez is, csak a szigetországi életérzés része, bár Anglia ennél színesebb, változatosabb és láttam már pörgős angol drámát. A film szerelmi szálai is különös fordulatok nélkül jelennek meg, pedig sok elvarratlan szál fut a vásznon. Minthogy kevés a fordulat és alig látható meglepő erővel bíró esemény. Mondhatni, hiányzik a háború, a sok bájos jelenet között. A tisztek azzal védik a királynőt és a hazát, hogy a sok értelmetlennek tűnő szabályt betartják és betartatják. A dráma érdekessége a szereplők közti emberi, érzelemmel teli kapcsolatok. Kevés humoros jelenet van a filmben, de frappánsak és jók a poénok, amelyek nem a klasszikus angol humorra utalnak, de mindenféleképpen felforgatóan ironikusak, főleg a bürokratikus, konzervatív királyi hadseregben.

Kimért, megfontolt beszélgetésektől, a Temzén való evezésig megfogó, igazi brit hangulatú pillanatok sűrítik a filmet. A legmegfogóbb, amikor a Rohan család első televízióján nézi II. Erzsébet koronázását. Igazi konzervatív, szelíd angol film, amely egy időutazással ér fel.

Szerintem: