A Titanic filmfesztiválon időről időre felbukkan - a kötelező japán rajzfilmeken túl - egy-egy nagyszerű animációs alkotás. Idén az Edison és Leo okozta nekünk ezt a kellemes meglepetést, de vigyázat: a poénok jelentős része még a felnőttek népes táborának is túlzó lehet, gyerekeknek pedig kifejezetten nem való - túl azon, hogy valószínűleg többségét úgyse értenék.
A tébolyultan zseniális George T. Edison (Thomas Alva Edison alteregója) minden, csak nem jó családapa. Feleségéhez hűtlen, a találmányaihoz szükséges javakat jelentős mértékben különböző becstelenségek árán szerezte, egyik gyermekét, a valóban debil Faraday(!)-t lenézi és megveti, másik gyermekében, Leoban is inkább csak tudományos értelemben vett utódját látja, mint fiát. Egy nap azután szörnyű dolog történik - Edison egyik vendégéről kiderül, hogy valójában egy lopott ereklyét visszaszerezni, közben nem mellékesen Edisonon bosszút állni érkezett, és e bosszú következtében olyan eseménysorozat indul el, amely a teljes Edison családra végzetes és évtizedekre szóló következményekkel jár. Ezek egyik fontos eleme, hogy a kis Leo egy villámcsapás folytán jelentős mértékű elektromos töltést kap, ami csodálatos képességgel ruházza fel, de súlyosan hátráltatja személyes interakcióit a későbbiekben. Apu kicsi fia így válik apu legnagyobb találmányává?
A film számos klasszikus horror történetből, elsősorban a Frankensteinből merít sokat, de központi szerepet kap az Indiana Jones filmekre emlékeztető misztikus tárgyak utáni sóvárgás, és mindez egy görög tragédiát idéző családi kapcsolatrendszerbe van ágyazva. Az egész egyveleg kicsit kusza, néhol erőltetett történetet szül, ami azonban összességében mégis működik, mert a figurák viccesek és eredetiek, és a stop-motion technikának köszönhetően a kivitelezés tökéletesen illik a tartalomhoz. Nem ez minden idők legjobb animációs filmje, és egyelőre Tim Burtonnek sem kell aggódnia, hogy mostanában letaszítják a szürrealista mesék kiagyalóinak trónjáról, de kétségtelenül szórakoztató és ötletes darab, ami, ha valaki túlteszi magát azon a bizarr gondolaton, hogy a körülötte ülő kisgyerekek vajon miként interpretálnak egy-egy vaskosabb poént, másfél óra önfeledt szórakozást nyújt.
