Agylövés

  • L. Zs. / PORT.hu

Állítólag agyunk kapacitásának csupán 10%-át használjuk ki. Vajon milyen következményekkel járna, ha elménk teljes erejét a céljaink szolgálatába állíthatnánk? Mit érhetnénk el, és mi lenne az ára? Neil Burger filmje erről szól.

Az agy Viagrája

Eddie Mora (Bradley Cooper) lecsúszott író, egy vérbeli lúzer. Loncsos a haja és kockás flanelingben jár. A kínai negyedben lakik, koszos és rendetlen odújában naphosszat kínlódik az üres monitor előtt. A regénnyel, amelyre leszerződött, sehogy sem halad, és az áldatlan állapotokat megelégelve barátnője, Lindy (Abbie Cornish) is szakít vele. Ám még aznap összefut az utcán egykori sógorával, Vernonnal (Johnny Whitworth), a piti drogdílerrel. Vernon azonban manapság már jól öltözött és puccos kérója van. Állítólag hivatalos képviselője egy cégnek, amely kifejlesztett és engedélyeztetett egy szert, amivel jelentősen növelhető az agykapacitás kihasználtsága. Ad egy szemet Eddie-nek, hogy próbálja ki, ő pedig beveszi, hisz nincs már veszítenivalója. És lássatok csodát: elméjének legtávolabbi, legsötétebb zugaiban is fény gyúl. Képes visszaemlékezni mindenre, amit valaha látott és hallott, és szivacsként issza magába az új ismereteket. Azon mód megszállja az ihlet, és a kisujjából kirázza a regény első fejezetét.

[img id=287446 instance=1 align=left img]Felkeresi Vernont, hogy kapjon még némi ihletet, de ex-sógorát előbb összeverve, majd pedig holtan találja. Lenyúlja a lakásban fellelhető szerkészletet, és gyökeresen új életet kezd. Akkurátusan kitakarít, lecseréli a ruhatárát és a frizuráját, valamint néhány nap alatt remekművet tesz le a kiadó asztalára. Gyorsan elsajátít néhány nyelvet is az olasztól a kínaiig, majd túllépve a mérsékelten jövedelmező művészléten, üstökösként tűnik fel a gyengélkedő tőzsdevilág egén. Felfigyel rá a híres pénzügyi guru és befektető, Carl Van Loon (Robert de Niro) is, és pompás lehetőséget kínál neki. Emberünknek azonban kevésbé színvonalas kapcsolatát is ápolnia kell orosz uzsorásával (Andrew Howard), valamint a rendőrség is szaglászik utána Vernon és egy modell rejtélyes halálesete miatt. Az igazán nagy baj azonban az, hogy kiderül: a legkevésbé sem engedélyezett, sőt, nagyon is illegális szernek nemcsak pozitív eredményeket köszönhet használója, hanem igen komoly káros mellékhatásokat is. Megkezdődik hát a versenyfutás Van Loon elvárásaival, az orosz maffiával, és legfőképpen az idővel…

Virágot Algernonnak

A Csúcshatás érdekes kérdést vet fel: ismerjük a feltevést, mely szerint agyunknak csupán 5-20% közötti részét használjuk ki, beláthatatlan távlatokat nyitna tehát, ha ezt képesek lennénk megtöbbszörözni. Annyiból eredetinek is minősíthetjük a filmet, hogy bár kézenfekvő a téma, de akciófilmes formában eddig még nem dolgozták fel. Persze nincs teljesen új a nap alatt: Daniel Keyes már 50 évvel ezelőtt írt valami hasonlóról Virágot Algernonnak című regényében. Igaz, ott sebészeti úton érték el a jelentős mértékű IQ-növekedést, amelynek révén a korábban szellemileg visszamaradott főhősből zseni lett, ám a hatás szintén nem tartott örökké. És akkor a tudásért az ördöggel lepaktáló Faust történetét még nem is említettük.

Megéri a pénzét

Neil Burger filmje a nagy elődöket is megihlető téma ellenére nem akar többnek látszani, mint ami: egy feszes tempójú, fordulatos, sci-fibe oltott akcióthriller, életteli karakterekkel és kedvelhető dialógusokkal. A főszereplő Bradley Cooper is jelentős mértékben hozzájárul a film sikeréhez. Ugyanolyan hiteles ápolatlan, letompult lúzerként, mint sziporkázó, agyafúrt lángelmeként, akit épp a skatulyából húztak ki. Megkérdőjelezhető húzásai ellenére képes megszerezni és megtartani a néző szimpátiáját, és ebben nem csupán világítóan kék szemei játszanak közre. Az öregedő, és ezért az utóbbi időben gyakran joviális vagy komolytalan apaszerepekben feltűnő Robert de Nirót is élmény ismét kissé karcosabb karakterként viszontlátni. A szebbik nem képviselőjeként pedig Abbie Cornish nyújt kellemes alakítást.

A néző érdeklődését és a feszültséget folyamatosan fenntartó, Alan Glynn regényéből készült forgatókönyv Leslie Dixon keze munkáját dicséri, akinek nevéhez olyan filmek szkriptje fűződik, mint a Nicsak, ki beszél most!, a Mrs. Doubtfire, A Thomas Crown-ügy, a Nem férek a bőrödbe, a Ha igaz volna és a Hajlakk. Az agydurrantó szer különféle hatásainak stílusos bemutatása hálás feladat az operatőr, Jo Willems és a vizuális effektusokért felelős népes csapat számára. Aki pedig nem akarja nélkülözni a társadalmi mondanivalót, felfedezheti az emberi kapzsiság és mohóság kritikáját, valamint a gyógyszergyárak és befektetőik szemérmetlen profitmaximalizálásának pellengérre állítását. De mindez szerencsére nincs túlhangsúlyozva.

Kinek ajánljuk?
- Akik 105 perc akciódús szórakozásra vágynak.
- Akik eljátszottak már a gondolattal, hogy mi lenne, ha agytartalékaikat jobban kiaknázhatnák.
- Akik még nem látták be, hogy egy jó frizura fél siker.

Kinek nem?
- Akik a tudományosságot kérik számon még az ilyen típusú filmeken is.
- Akik unják a faék egyszerűségű orosz maffiózó sztereotípiáját.
- Akik szerint egy színesebb női szereplő használt volna a filmnek.

7/10