Ajánljuk: Elliott, a sárkány

Egy látványos és tartalmas gyerekfilmre mindig vevők vagyunk, főleg, ha vannak benne jófej sárkányok, örök barátság és régimódi, de modern kicsengésű mondanivaló.

Peti sárkánya címmel még 1977-ben készült egészestés gyerekfilm Seton Miller meséjéből, Don Chaffey (Az aranygyapjú legendája, Lassie) rendezésében, amit nálunk moziban nem, de a tévében már vetítettek. Az árván, egy kedves sárkány társaságában felnövő kis Peti élőszereplős, zenés-táncos történetén, amelyben a technikai kihívásokat úgy kerülték meg, hogy az Elliott névre hallgató sárkányt hol láthatatlanként „ábrázolták”, hol rajzfilmes karakterként jelenítették meg, kis túlzással egy generáció nőtt fel, nem csoda, hogy a most, amikor a Walt Disney-nél minden sikeres régi mesét leporolnak, erre is sor került.

A 2016-os új verzió rendezője - amely magyarul Elliott, a sárkány címmel került a mozikba -, David Lowery (St. Nick) – nem egyszerű remake-et készített, hanem az egész mesét újragondolta. A cselekményt az 1980-as évekbe helyezte és amúgy is több ponton változtatott az eredetileg jócskán eltúlzott karaktereken, megmásította a főhős háttértörténetét, a musical rész és dalok pedig teljesen kimaradtak. Lowery azért is érdekes választás volt erre a posztra, mivel ő kifejezetten független filmes, egy nagy költségvetésű stúdió produkcióban sem vett még részt – bár dolgozott már olyan sztárokkal, mint Casey Affleck, Rooney Mara vagy Ben Foster, így kifejezetten új nézőpontot hozott a Mickey egeres stúdió elképzelései mellé.

Az régi/új történet főszereplője egy Pete nevű fiú és legjobb barátja, Elliott, aki történetesen egy sárkány, de nem az a pikkelyes, Trónok harca fajta, inkább olyan, mint egy óriási nagy, szőrös zöld kutya hosszú farokkal és szárnyakkal. Pete-re egy csinos  vadőr, Grace (Bryce Dallas Howard) talál rá, akinek édesapja (Robert Redford) anak idején rengeteget mesélt a sárkányról, amelyik az erdő sűrűjében él. Nem csoda, hogy a dolog felkelti a hölgy érdeklődését, és apja, illetve vőlegény és annak 11 éves lánya társaságában elindul, hogy megtalálja a titokzatos sárkányt. A keresett lény eközben komoly bajba kerül, hiszen pont a vőlegény vezette fakitermelő társaság hatol be a területére, és annak egyik túlbuzgó embere mindent megtesz, hogy csapdába csalja....

David Lowery a Disney filmekhez képest sötétebb, komorabb tónust üt meg, itt nincsenek vicces-bolondos mellékszereplők, csetlés-botlás és amit megszoktunk tőlük, és maga a történet is egy tragédiával kezdődik, de ez ne riasszon vissza senkit. Az Elliott, a sárkány középpontjában ugyanis Pete és lelkes, bumfordi sárkánya – aki azért ha kell, ki tud állni magáért és ijesztő is tud lenni – barátsága áll. Ezt a rendező csodálatos módon ábrázolja, de hasonló átéléssel és meleg színekben mutatja be a többi szereplőt is, még akkor is, ha azok éppen olyasmit tesznek, amit később megbánnának. Ehhez persze jól jön a csodás szereplőgárda, élén egy fantasztikus gyerekszínésszel, Oakes Fegley, akiről feltehetőleg sokat fogunk még hallani, illetve a nem kevésbé csodás Bryce Dallas Howarddal, Robert Redforddal, de feltűnik mellettük Karl Urban és Wes Bentley is.

A számítógépes animáció előtt le a kalappal, de ez színvonal a Disney-nél ma már alapvető elvárás, a valós képekért pedig Bojan Bazelli (A magányos lovas, Díva, Mr. és Mrs. Smith) felelt, aki nagyon tetszetős munkát végzett. A film, amely a 6-os korhatárbesorolást kapta, nem a legkisebbeknek való és nem habkönnyű szórakozást kínál, elgondolkodtató és elmélyült munka. És nyilván a Walt Disney-nél is elégedettek voltak Lowery munkájával, hiszen ő rendezheti a 2018-ra ütemezett élőszereplős Pán Péter filmet.