Alice Tükörországban - kritika.
Hat évvel ezelőtt az Alice Csodaországban 1,025 milliárd dollárt termelt a Disney-nek. A hollywoodi szórakoztatóipar zászlóshajójánál pedig nem köztudottan nem ábrándosan énekelgető művészek, hanem kőkemény üzletemberek dolgoznak, és ők úgy döntöttek, hogy ha ennyire szeretik az emberek a kifestett arccal idétlenkedő Johnny Deppet, akkor még többet kapnak majd belőle, és az idők végeztéig készülnek majd a Karib-tenger kalózai és az Alice folytatásai. Mert hát ne legyünk naivak, az Alice-re Depp miatta ültek be az emberek, nem a cuki CGI-nyuszik vagy az akkor még totálisan ismeretlen Mia Wasikowska kedvéért. És persze azért, mert az első részt a valaha zseniális, ma már kissé fásult Tim Burton rendezte.
Tim Burton a most mozikba került második részhez azonban már csak producerként adta a nevét. És azt se tiszta szívből, hiszen a Karácsonyi lidércnyomást is producerként jegyezte, csak ezt hajlamosak vagyunk mindig elfelejteni. Az Alice Tükörországban viszont egyáltalán nem viseli magán az egykori rendezőzseni keze nyomát. Sehol egy görcsfa vagy töklámpás, nincs kötelező, szomorú árva gyerek, és ha nem látjuk a saját szemünkkel a stáblistán, hogy Danny Elfamn a zeneszerző, el sem hisszük, hogy ő komponálta azt a szürke valamit, ami néha felbúgott a háttérben. Az Alice 2 egy
látványosnak szánt, unalmas és lélektelen ostobaság,
amiben minden régi szereplő takaréklángon égve, rutinból hozza azt a karaktert, ami már az első részben sem volt túl szórakoztató. Nem csoda, hogy Burton nem akarta megrendezni, és helyette a totálisan ismeretlen James Bobinnak kellett bevállalnia, aki korábban csak Muppet-bábokkal dolgozott, meg Ali G-s poénokat. Valószínűleg ő hozta be a produkcióba Sacha Baron Cohent is, az egyetlen értékelhető szereplőt, aki maga az Idő. Jelen esetben egy furcsa, mechanikus óraszerkezettel működő robotember, aki a gigantikus kastélya udvarán felakasztja az embereket jelképező zsebórákat, ha az illetőnek lejárt az ideje.
Ez egészen ötletes része a filmnek, csakhogy a készítők iszonyatosan túlzásba vitték. konkrétan van egy olyan kínosan hosszú jelenetsor, ahol a CGI állatfigurák folyamatosan olyan poénokkal szekálják szegény időparadoxonba keveredett Időt, mint ezek:
- Hogy repül az Idő!
- Az Idő pénz!
A történet eleve egy nagy katyvasz. Senki ne számítson arra, hogy ez az Alice Tükörországban adaptációja, a filmben ugyanis nem szerepel hintalódarázs és zsemlepke, sem gruffacsór és gyilkanyessz, nincs benne beszélő birka, de még barátságos egyszarvút sem látunk. Az egész film olyan, mintha a Disney-nél valaki kivagdosott volna mindent, ami valami kótyagos szempontból jól nézett ki vagy vicces volt az első részben, és háromszor annyit rendelt volna ezekből a folytatásba.
Kapunk sok grimaszoló Bolond Kalapost és rikácsoló Szív Királynőt, sok sárkánylángot és impozáns kastélybelsőt, csak épp sztorit nem. A sziruposan cuki CGI-szereplők és a helyüket láthatóan nem találó szereplők ide-oda rohangálnak, aztán egyszercsak vége van a filmnek, mintha csak egy rossz álomból ébredtünk volna. És még a 3D sem működik, vagyis az Alice 2 az Alice 1 silány másolata, egy sikeres blockbuster béna mockbustere.
A sztori tényleg olyan, mint valami B-filmben: a Bolond Kalapost ugyanis Alice csak úgy mentheti meg a depresszióba zuhanástól, hogy ha visszautazik az időben(!!!) és kideríti, hogy a szülei nemcsak hogy élnek, de még mindig szeretik őt. Azt, hogy az időutazás nagyon veszélyes dolog, a múlt megváltoztatása pedig ha nem is feszíti szét a téridő kontinuumot, mint a Vissza a jövőbe-filmekben, de elhozhatja a világvégét, maguk a szereplők mondják el a filmben. A következő jelenetben viszont már látványosan leszarják.
Végig az volt az érzésem, hogy ennél a filmnél a Disney is leszarta a nézőt. Jó lesz a parasztnak a nagymamává sminkelt Johnny Depp, meg a nagyfejű Helena Bonham Carter, kell mellé egy kis rohangálás az életre kelt sakkfigurák között, a kasszáknál meg szépen beszedik mindenkitől a 3D-mozijegy árát, anélkül, hogy akár egy másodpercnyi 3D-élményt adnának érte cserébe. Az Alice Tükörországban az idei év egyik legnagyobb csalódása - ehhez képest még a Warcraft is egy mozitörténeti klasszikus!
Értékelés: 3/10
Kinek ajánljuk? A fanatikus Johnny Depp-rajongóknak. És persze azoknak, akik már unják a sok szuperhősfilmet, és valami más, meseszerűbb blockbustert szeretnének végre látni a moziban.
