A szertartáson A profi legendás taktusai is felcsendültek.
Állami tiszteletadással vettek végső búcsút a hétfőn, 88 évesen elhunyt Jean-Paul Belmondótól. A legendás színész csütörtöki gyászszertartásán a családtagok mellett maga Emmanuel Macron francia elnök is részt vett.
Szeretjük Belmondót, mert olyan volt, mint mi"
- mondta, majd felidézte a színész legnagyobb sikereit.
A gyászoló tömegben ott volt még többek közt Marion Cotillard színésznő és Thierry Frémaux, a cannes-i filmfesztivál igazgatója.
A tegnapi eseményen a francia film másik legendája, Alain Delon nem vett részt, de a mai temetésen már ő is megjelent a francia filmvilág szinte összes fontos személyiségével együtt. A szertartáson Muriel Belmondo, a színész húga, illetve unokája, Victor is beszédet mondott.
A színész koporsóját úgy vitték be a Saint-Germain-des-Prés templomba, hogy közben a Köztársasági Gárda zenekara A profi Ennio Morricone szerezte zenéjét játszotta (a videóban a 38. perctől.)