A jelenlegi civilizáció legnagyobb hátulütője, hogy elbizakodottá teszi az embert. A luxus kényelmében és biztonságában elhisszük, mi vagyunk a világ urai. Szélesi Sándor, a 2007-es év legjobb európai sci-fi írója mindennapi betevőnek ajánlja M. Night Shyamalan legújabb filmjét, Az eseményt, amelyben a természet visszavág az elszenvedett sérelmekért.
A sci-fi írók mindig is szem előtt tartották az emberiség sorsát, a Föld jövőjét. Érzékeny előrejelző műszerek ők, akik meglátják a jelenben azokat a tendenciákat, amelyek katasztrófához vezethetnek, és a sci-fin keresztül, a szórakoztató irodalom eszközeivel figyelmeztetik az olvasókat, mire kellene vigyáznunk az egészséges jövő érdekében. A téma lehet a környezetszennyezés, a genetikai kutatások, politikai és/vagy társadalmi problémák és még tucatnyi más - minden évtizednek megvan a maga félelme.
Nem tudhatjuk, hogy a jelenlegi globális változások milyen százalékban tulajdoníthatók az emberiségnek, de az biztos, hogy nélkülünk egészségesebb lenne a bolygó. Kollegiális körben néha elvitatkozunk azon, hogy a felmelegedésben civilizációnk mennyire bűnös, vagy egy természetes ciklikus folyamat részesei vagyunk. Persze mi, SF-írók sem jutunk konszenzusra, ami nem csoda, hiszen a tudósok sincsenek egy véleményen: a minap 31 ezer vezető elme írt alá egy olyan nyilatkozatot, amely szerint csak pánikkeltés folyik. Al Gore mégsem adja fel, és továbbra is kongatja a vészharangokat, és én ennek örülök - talán a "jobb félni, mint megijedni" mondás népi megfigyelésekkel igazolt valóságalapja miatt.
Mivel magam is elkövetek a tudományos-fantasztikum területén néha egy-egy regényt, nem okozott gondot átérezni az M. Night Shyamalan legújabb mozija mögött rejtőző félelmet. A film története az emberi civilizáció által megnyomorított, tönkretett élővilág válaszlépéséről szól, a földi flóra támadásáról, amellyel a Föld rákos sejtjeit, az emberiséget próbálja meg visszaszorítani. Shyamalan - ahogy eddigi munkáiból is megszokhattuk - nem a nagypolitika oldaláról, hanem a kisember szempontjából mutatja be a történéseket, s így talán még átélhetőbbek, mint ha seregek vonulását, elnöki határozatokat és a nemzeti gárda intézkedéseit látnánk.
Shyamalan H. G. Wells-i párhuzamokat mutat: kicsit fatalistább talán, mint a sci-fi írók jó része, akik nemcsak figyelmeztetni akarnak, de sokszor megoldást is felvillantanak. Az esemény alapgondolata egyedülállóan ötletes és kellőképp meghökkentő, olyan, mint egy felemelt mutatóujj, hogy nézzétek, és gondolkodjatok el rajta. Kicsit talán túl didaktikus, de éppen azért, mert alulról, a tehetetlen szenvedők sorsán át nézi az eseményeket - arról a pontról, ahol a túlélés már nem attól függ, mit teszünk, vagy mit nem teszünk, csupán a szerencsétől -, ezt meg lehet bocsátani neki.
