A Dardenne-fivérek szerény minimalizmusa ezúttal túlságosan visszafogottra sikeredett, így a Két nap, egy éjszaka hétköznapi unalomba fulladt.
A Dardenne-fivérek legújabb filmjét azoknak ajánljuk, akik ismerik és kedvelik a belga szerzőpáros munkásságát, hiszen akiknek eddig nem nyerte el a tetszését a minimalista kisrealizmus, azok még Marion Cotillard két szép szeméért sem fogják tudni értékelni az eléjük táruló puritán hétköznapiságot. A Két nap, egy éjszaka ugyanis nem hagyja el a járatlan utat a jártért – a félreértések elkerülése végett, a szólás kiforgatása szándékos: a rendező testvéreket általában épp azok a történetek érdeklik, amelyek felett a legtöbben szemlesütve tovasiklunk. Illetve talán nem is az elbeszélések szokatlanul hétköznapiak, hiszen a csecsemőjét eladni kényszerülő apa (A gyermek) vagy a gyermeke gyilkosát pártfogásába vevő férfi (A fiú) esete megrázóan szélsőséges történetek, hanem az a természetesség, amellyel ezeknek a figuráknak az életébe bepillantást nyerünk.
Dardenne-ék előítéletektől mentesen, de rendkívül szenvtelenül és távolságtartóan mutatják be a gyakran rossz útra tért szereplőiket.
Nem próbálják felkelteni a néző empátiáját, azt adott esetben az ábrázolt szituáció is kiválthatja, de a bíráskodás is távol áll tőlük. A megbűnhődés nem az igazságszolgáltatás eszköze ezekben a filmekben, hanem az alkotók kiábrándult világképének könyörtelen bizonyítéka.
A Két nap, egy éjszaka bizonyos szempontból radikalizálódik az életmű korábbi darabjaihoz képest, hiszen a visszafogottság a narrációról a cselekményre is kiterjed. A mentális problémákkal küszködő Sandra (Marion Cotillard) telefonon kapja a hírt munkahelyéről, hogy távollétében főnöke szavazást kezdeményezett, melyben kollégáinak 1000 euró bónusz, illetve a nő munkaviszonyának megtartása között kellett dönteniük. Kiderül, hogy a főhősnő egyik ellenlábasa rosszindulatú pletykákkal befolyásolta az embereket, ezért a nő új szavazást kér, amire főnöke áldását adja. Sandrának egy hétvége áll rendelkezésére, hogy meggyőzze a munkatársait: mondjanak le a felajánlott pénzösszegről, hogy ő megtarthassa az állását.
Nem különösebben lényeges, hogy a nő sikerrel jár-e, mondhatnánk: nem a cél, hanem a megtett út számít.
Dardenne-ék nem engednek túlságosan közel a főszereplőinkhez, nem derül ki, hogy mi vezetett Sandra összeomlásához, hogy labilis mentális állapota, gyógyszerfüggősége oka vagy következménye volt-e a munkahelyi kényszerszabadságnak. A család anyagi nehézségeiről is csak egy félmondat árulkodik, amiből kiderül, ha nem tudják fizetni a lakás jelzálogát, kénytelenek lesznek visszaköltözni szociális otthonba. A legtöbb Dardenne-hősre jellemző eltökéltség és kitartás Sandra történetében is központi szerepet játszik, de az érzelmi azonosulást szinte ellehetetleníti az alkotók szándékosan távolságtartó attitűdje. Ennek ellenére a film alapkonfliktusa, a pénz vs. felebaráti szeretet dilemmája izgalmas filozófiai kérdéseket feszeget – az ösztön és morál szembenállásának problémája sok száz éves erkölcsfilozófiai múltra tekint vissza. És legalább ennyire ambivalens a helyzet Sandra oldaláról, akinek saját önös érdekeit szem előtt tartva kell önzetlenségre buzdítania kollégáit.
Az ígéretes felütés keltette várakozásokat a Két nap, egy éjszaka több dolog miatt sem tudja beteljesíteni. Az akciószegény és meglehetősen kiszámítható történet nincs szinkronban a rendezők távolságtartó stílusával. Nézőként nincs lehetőségünk közel kerülni Sandra figurájához, hiába alakítja hibátlanul Marion Cotillard az életösztöne által vezérelt, de a kényelmetlen feladat terhétől állandóan meg-megroskadó lány szerepét. A főhősnőnek nincs múltja és kidolgozott karaktere, amitől igazi mélységet nyerhetne, így megreked egy morálfilozófiai probléma illusztrációjának szintjén. De – szintén az alkotók szenvtelensége miatt – még a filmnek ez a vetülete sem tud elég részletesen feltárulni, mivel nem jutunk megfelelően közel a szereplőkhöz ahhoz, hogy megismerhessük reakcióik pszichológiai vonatkozásait. Így a kollégák különböző attitűdje, a konfliktushelyzethez való hozzáállásuk esetleges változása hamar ismétlődővé és unalmassá válik. Ahogy nincs igazi súlya a Sandra sorsát befolyásoló szavazás kimenetelének, úgy annak sincs, miként dönt főhősnőnk a film végén, a rá váró erkölcsi dilemmában.
A Dardenne-fivérek szerény minimalizmusa ezúttal túlságosan visszafogottra sikeredett, így a Két nap, egy éjszaka hétköznapi unalomba fulladt.
