A Salt ügynök 95-ben Harrison Forddal az év legjobb CIA-s kémfilmje lehetett volna. Most kaptunk helyette egy szőke Angelina Jolie-t, akinek a tökössége mellett az arcjátéka is Schwarzenegger Terminátorát idézi.
Phillip Noyce, a Férfias játékok és a Végveszélyben rendezője 15 évet késett Salt ügynökkel. Utoljára a 90-es években volt menő a hidegháborús környezet, az orosz vonalra állított és árulónak kikiáltott CIA-s főszereplő, na meg a titkos bunkerekben kinevelt ügynökhadsereg, akiket jókor jó helyen bevetve a főgonosz átveszi a világ feletti hatalmat.
A Salt a 40 éves, elkoptatott spionklisék újrahasznosítása lett. Mintha Phillip Noyce a padlásán megtalált, bedobozolt Tom Clancy- és Robert Ludlum-könyveket vitte volna filmre, csak a stúdiófőnök szólt neki, hogy keressen új főszereplőt, mert a CIA-veterán Jack Ryan, azaz Harrison Ford már 68 éves. A Salt idejétmúlt, irreális és sekélyes sztoriját vigyorogva gyalázhatnánk szénné, ha a lebukott orosz kémnő mint téma nem kapott volna morbid aktualitást a szuperdögös 007-esnek kikiáltott Anna Chapmannel.
Nagy kár, hogy Angelina Jolie nem chapmani kaliberű, XXI. századi Mata Hari lett, csak egy felejthető Bourne-klón, pumpaszájjal, plasztikmellekkel és kifejezéstelen tekintettel. A KGB-s kémnőket már a Bond-filmek idején is úgy képzeltük el, hogy a hálószobákban szerzik meg a katonai titkokat, és a fegyver is jól áll a kezükben. Jolie csak az utóbbiban jó: úgy gázol át a CIA és a KGB elitcsapatain, mint egy T800-as Terminator. Sajnos az arcjátéka és az érzelmi szintje is Scwarzeneggert idézi, pedig már a film legelején a néző szájába rágják, hogy a szeretője, egy bogaras rovartudós (August Diehl) miatt csinálja az egész felhajtást.
Nem tudom, August Diehl miért kapott korábban hat filmes díjat, mert a mostani szerepéért inkább valami súlyos kínzást érdemelne. Kevés filmben láttam nála sótlanabb és unalmasabb mellékszereplőt. A film hitelessége már a nyitójelenetben elvérzik, amikor is ez a nyikhaj ízeltláb-szakértő befenyíti a CIA-t: ha nem hozzák ki Jolie-t Észak-Koreából, akkor a nyakukba szabadítja az Armageddont. Keresztespók-invázióval, gondolom. (Az érzelmes szál egyébként azért áll gyenge lábakon, mert Kurt Wimmer forgatókönyvíró eredeti kéziratában Ewelyn Salt még Edwin volt, és Tom Cruise kapta volna meg a szerepet, a stúdió viszont meggondolta magát.)
A Salt ügynököt kergető CIA-főnök, Liev Schreiber sem vitte túlzásba a színészkedést. De nála legalább rá lehet fogni, hogy tudatos rendezői döntés volt, és Phillip Noyce rajta keresztül idézi meg Harrison Fordot, akinek csak két arckifejezése van: amikor vigyorog, meg amikor nem.
A Salt ügynök ennek ellenére nem annyira szörnyű film. Pozitívumnak ott van például a lengyel színészóriás, Daniel Olbrychski, aki tökéletes választás volt az öreg KGB-veterán szerepére. Vagy Vic Armstrong [16], aki a Bond-filmek tucatkaszkadőréből verekedte fel magát Hollywood első számú akciórendezőjévé, és most is tökéletesen megtalálta az egyensúlyt, hogy Angelina Jolie menekülős jeleneteihez mennyit kell nyúlni a Bourne-filmek tetőn ugrálós, kézikamerás lendületéből és mennyit Phillip Noyce régi vágású filmjeiből. Az elkésett sztorit viszont ők sem tudták megmenteni. (6/10)
