Az apa, Renato (Kim Rossi Stuart), a fia, Tomasso (Alessandro Morace) és a lány,a Viola a film elején rokonlátogatásra utazik. Jól nézel ki, remek formában vagy - mondják Reantonak - a gyerekek is jól néznek ki. Igen, jól vagyok - feleli - a gyerekek is jól vannak, jól vagyunk.
És valóban: nem zavartalan családi idillt látunk ugyan, az apa többször magából kikelve üvöltözik a gyerekekkel és másokkal is, de mintha mindez inkább egy múlófélben lévő krízishelyzet kellemetlen maradványa volna, mintha a család már túl lenne a nehezén. Vannak nézeteltérések, Tommi focizni szeretne, de az apja az úszást erőlteti, Renato túlreagálja a gyereket rendetlenségét, hanyagságát, de a hármukat összekötő erős, magától értetődő szeretet és az ebből fakadó vidámság nem engedi, hogy eltávolodjanak egymástól. Renato saját vállalkozásba fog, ami nem kockázatmentes ugyan, de lehetőséget teremt arra, hogy a Benetti család anyagilag is talpra álljon.
A helyzet, ha nem is rózsás, mindenesetre bíztató, amikor egyszer csak megjelenik Stefania (Barbora Bobulova), a gyerekek anyja, aki bűnbánattal telve - nem először - próbálja magát visszakönyörögni a családi körbe. Viola kérdés nélkül veti magát anyja karjaiba, az apától és a fiútól Stefania kap még egy esélyt. Gondoskodásával a bizalmatlan Tommit is egyre inkább feloldja, de ezzel együtt meg is bontja a hármas stabilitását. A teljes családi boldogság reményével megbolygatja a kialakult rendet.
Tommi szemével látjuk a történetet, a rendező a fiú életét tárja elénk, amelyben az apa személyiségének változása ha nem is az egyetlen, de az egyik legfontosabb mozgatórugó. Ahogy Renato lába alól kicsúszik a talaj, Tomasso, a tíz év körüli kisfiú is egyre bizonytalanabb helyzetbe kerül, a család szétesni látszik. A két férfi kapcsolata átalakul: a fiúnak, aki az eseményeknek koránál fogva többnyire passzív résztvevője csupán, aki tehetetlenül, megadóan szemléli családja életét, magára marad, cselekvővé kell válnia. Renato pedig, az aktív, iránytó felnőtt képtelenné válik felelősséget vállalni fiáért.
A rendező (aki a főszereplő is egyben) hitelesen, finoman, meséli el ezt a hétköznapi, megindító történetet. A karakterrajzokban nincs semmi elnagyolt, semmi túlzó, az apa és a fiú kettőse csodálatosan működik. A párbeszédek, a jelenetek olyanok, mintha nem is forgatókönyvíró találta volna ki őket; annyira természetesnek hatnak, mintha egy létező család lakásában titokban működő rejtett kamera felvételeinek tökéletes precizitással kiválasztott részleteit látnánk. És ami a legszebb: lehetetlen ítéletet mondani, nem lehet szembehelyezkedni egyik szereplővel sem, itt nincsenek gonoszok, csak gyengék vannak. A néző is gyermeki szemmel, egyszerűen, fájó vagy melengető szeretettel kénytelen látni az elé táruló családi világmindenséget, és ha jól odafigyel nemcsak a szépséget, hanem az igazságot is felfedezheti benne. Ez a párosítás pedig - valljuk be - nem mindennapi (film)élmény.
