A bensőséges családi pillanatokban bővelkedő Tomboy kétségtelenül érzékeny filmalkotás, Céline Sciamma, francia rendezőnő karaktertanulmánya pusztán a miérteket mellőzi a fiúként viselkedő kislány esetéből.
Ha a különböző személyiségzavarok bemutatásának céljából létrehoznának egy mozgóképes lexikont, amelyben a papír- és kísérletszagú portrékat karakterközpontú nagyjátékfilmes „szócikkekkel” pótolnák, a Tomboynak bérelt helye lenne a tudományos gyűjteményben. Kétségbevonhatatlan érzékenysége ellenére a francia drámának első körben pontosan szócikk-jellege ütközik ki: az elhivatott rendezői magatartást mutató Céline Sciamma még ha a szemléltetés módszerével is él, pusztán a köztudatba emel egy fogalmat – a címadó „tomboyt” –, s a miértekről jószerivel teljesen megfeledkezik.
A Tomboy hős(nőj)e a kamaszkor küszöbén álló Laure (Zoé Héran tüneményes a szerepben), aki kislány létére jobban érzi magát, ha fiúsan viselkedhet. Mikor családjával új városba költöznek, kapva kap az alkalmon – mint kiderül, nem először –, hogy újdonsült cimborái előtt Michaëlként mutatkozzon be. E hazugságtól kezdve a gyermekkor üde pillanatait megörökítő filmet a titok tartja mozgásban. Az ismerős kalandok – a focipályán kakaskodó fiúktól az erdei tóban való pancsoláson át az első leheletnyi pusziig – a nosztalgiafaktor mellett feszültséggel, valamint kérdőjelekkel telítődnek. A rendezőnő a meghitt családi pillanatok intimitásával ellenpontozza a gyermek szokatlan megnyilvánulásait: miközben Laure már gyurmapéniszt fabrikál magának, odahaza teljesen normális kislányként viselkedik. Öröm például átérezni azt az összhangot, ahogy az apa és a lánya kezei együttműködnek a kocsi volánjánál; s ezért is fájó, hogy a Tomboy taktikai okokból nemcsak megválaszolatlanul hagy nemi identitásra vonatkozó kérdéseket, hanem nyitott zárlatával a főszereplő pracliját is elengedi.
Persze a rendezőnő hivalkodástól mentes alkotói módszerét is értékelhetjük, nem is véletlenül távozott a Tomboy fontos díjakkal több meleg filmfesztiválról, a magam részéről mégis inkább a szerény történet felhőtlen nyár-feelingjére emlékszem szívesen.
