Úgy látszik, Michael Douglas élete nyugodt mederben folyik. Hírlik, fiatal, gyönyörű, színésznőnek sem tehetségtelen arája (Catherine Zeta-Jones) ismét gyermekkel ajándékozza meg az őszülő halántékú sztárt, s ez a tény szemmel láthatóan jó hatással van rá. Azért gondolom ezt, mert mostanában olyan jó kiegyensúlyozott, biztos, rizikómentes filmeket készít, amelyek sugároznak a felszabadult örömtől, Douglas szeme sugárzik, tekintetéből békés derű árad. Nyoma sincs az Összeomlásban, a Traffic-ban, az Elemi ösztönben látott pszichopata őrületnek, idegesen rebbenő rángásoknak, nyilván leszokott a kokainról meg az alkoholról, mostanában valószínűleg csak étkezéshez kortyol valami jófajta francia vöröset. A tévéhíradásokban, amelyek különböző filmfesztiválok gáláiról tudósítanak, Douglas mosolyogva integet boldog-boldogtalannak, merő egy nyugalom a pali, na.
Másrészt, a legújabb keletű filmjei szinte mind vígjátékok, amit köztudomású, idegből nem lehet művelni. Persze, volt már régebben is egy elég nagy sikerű vígjátéki korszaka, emlékszünk ugye a Kathleen Turnerrel és Danny De Vitóval alkotott triászukra a Smaragd románcából. Akkor is jó korszaka lehetett, nyilván. Aztán valami összeomlott, és a szigorú szakmai kritika is méltányolni kezdte Michael Douglas tevékenységét, a közönség kitartó érdeklődése mellett. Csak a jópofa és vagány hősből lett nagyon vadállat. Az igazán nívós filmjei e korszakban keletkeztek, de aztán jött a szerelem, és a sok mosolygás.
Az Apósok akcióban című vígjátékban Douglas egy öregedő, ám még aktív, ördöngősen konspiráló szuperkémet alakít, afféle James Bond-fazont. Nem nagyon okoz gondot neki az, hogy egyik pillanatban lenyúlja Barbra Streisand szuperszonikus magánrepülőgépét, a másikban az orosz maffiától vegyen hozomra radioaktív hasadóanyagot, majd egy kissé meleg francia fegyverkereskedővel alkudjon tengeralattjáróra. S efféle bokros ténykedései közepette még arra is van ideje, hogy egyetlen fia esküvőjét szervezze. Ám míg a veszélyes üzelmei gond nélkül zajlanak, addig az esküvő meghiúsulni látszik, mégpedig a másik apósjelöltnek köszönhetően. Jerry Peyser (Albert Brooks) jólmenő New Yorki lábspecialista orvos, aki mindenben a Douglas alakította Steve Tobias szuperügynök ellentéte. Mániákusan kerüli a stresszhelyzeteket, vigyáz a higiéniára, egy igazi unalmas kispolgár. A dolgok azonban úgy alakulnak, hogy a két ellentétes figura, legnagyobb tiltakozásuk ellenére szinte kéz a kézben szervezik meg csemetéik esküvőjét. Ez azonban, hála Tobias ügynöknek, valamint dr. Peyser őszinte aggodalmára, nem megy teljesen akadálymentesen.
Kettejük párosára épül a film, maximális mértékben kihasználva az ellentétes jellemvonásaikból adódó komikus szituációk tömkelegét. Albert Brooks nagyszerű komikus, az egyik legkeményebb "bohóciskolában", a speciálisan amerikai stand up comedy-ben edződött. Kifinomult színészi eszközökkel, visszafogott arcjátékkal jeleníti meg a korlátolt lábspecialistát, aki kezdetben irtózik mindentől, később persze belejön a legdurvább dolgokba is. Michael Douglast ismerhetjük már komikusi oldaláról, ezúttal is megbízhatóan, jól hozza a felelőtlen, kissé link vagabund szuperkém karakterét, ráadásul nem esik bele a kézenfekvő Bond-paródia csapdájába, képes teljesen új figurát formálni.
Nem rajtuk múlik, hogy a film mégsem igazán jó. Talán Andrew Fleming kissé bizonytalan ritmusú rendezése, talán a túl sok minden van belegyömöszölve a forgatókönyvbe (Nat Mauldin-Ed Solomon), holott tulajdonképpen a film csak egy esküvő megszervezése körüli bonyodalmakról szól, valami mindenesetre nem működik igazán, így megfoszt minket egy igazi, könnyed akció-vígjáték okozta kikapcsolódástól, ami pedig e film célja is lenne. Így e film a két sztár igyekezete és átlag feletti teljesítménye ellenére is, beleszürkül a karácsonyi (és azon kívüli) filmdömping kínálatába.
