Aranyélet akkor és most

Kicsit más a hangulata az HBO mindenki által imádott magyar sorozatának, ha mai szemmel nézi az ember.

Az Aranyélet című magyar sorozatot remélhetőleg nem kell bemutatni senkinek. Ez volt a hazai HBO-nak az a saját gyártású produkciója, ami minden kétséget kizáróan a legtöbb elismerést könyvelhette el. Még Amerikában is bemutatták, nézettségi rekordokat döntött, és a kritikusok is imádták. 2015 és 2018 között mindenki a Miklósi család körüli eseményeken pörgött, ekkor vált legendássá Anger Zsolt antihős karaktere, Endre bá is.

Az biztos, hogy annak idején nem igazán lehetett fogást találni a sorozaton, a valóságban történt dolgokkal való párhuzamok teljesen megállták a helyüket. De azóta eltelt pár év, ami alapján kicsit más értelmezést nyernek az elsőre jelentéktelennek, illetve többletjelentéssel nem bíró jelenetek is. Ezeket szedtük össze, meg azokat is, amelyeken egyszerűen nem fog az idő.

Havi nettó 700

Amikor 2015-ben lement az a rész, amelyben Attila jó útra akar térni, mire a felesége, Janka csak annyit reagál, hogy neki aztán mindegy, csak hozza haza a havi nettó 700-at. Anno ugyanazt éreztem, amit most az egyik kommentelő fogalmazott meg a poszt alatt, hogy „2015-ben havi 700-ból olyan góré voltál, hogy ha felálltál, már szédültél." Az érzet tényleg ez volt, hogy havi 700 ezret csak a gazdagok keresnek. Ma már kicsit más érzése van az embernek ezekkel a számokkal kapcsolatban. Röviden elég röhejes, hogy egy ilyen simlis bűnözőnek a felesége CSAK ennyit vár el az urától, miközben a legújabb Mercire vágyik. (Ami azért olyan árkategória, amit nem lehet összespórolni havi nettó 700-ból, pláne, ha olyan puccos környéken lakik az ember, mint ők, és figyelembe vesszük azt is, hogy a házukon hitel van.) De 2015-ben a havi nettó átlagkereset 162 ezer forint volt. Tehát Janka ennek az összegnek durván a négy és félszeresét követelte. További érdekesség, hogy 2023-ban az átlag nettó kereset 391 ezer volt. 

Ezt vizsgálva megint érdekes azon agyalni, hogy mennyire sok vagy éppen kevés 1 millió forint. Ennyit ajánlott Hollós Endre Attilának egy egyszerű kis fuvarozásért. Egy út, egy millió. Gyorsan megszerezhető pénz anno sokkal többet ért, mint most, amikor viszonylag könnyen juthat hozzá az ember 10 millióhoz is. (Lásd: Babaváró támogatás, amiért nem is jár letöltendő börtönbüntetés.)

Gyermekvédelem a politikában

A harmadik évadban Janka vidéki polgármesterjelölt lesz. Amikor a történet itt tart, akkor a való életben 2018-at írunk. Tehát még a kanyarban sem volt a gyermekvédelmi törvény, illetve a kegyelmi ügy sem robbant ki, ami ugye Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit igazságügyi miniszter távozásával járt. A két (azaz három-négy) eseményt azért veszem egy kalap alá, mert az alábbi jelenetben így-úgy, de azért összefonódik. Van itt olyan, hogy mennyire megbecsültek az erős nők a politikában. Lásd a valóságot: semennyire. És ott van a politika meg a gyermekvédelem viszonya, ami viszont (sajnos) jól öregedett, mert ugyan nincsenek hírek várandósan cigiző politikusokról, de a kegyelmi ügy körüli botrány talán még ennél is komolyabb problémát tárt fel.

Kérdésekkel provokáló újságíró

Az újságírók ábrázolása közel sem volt hiteles. Tény, hogy nem is dokumentarista videó esszé az Aranyélet műfaja, szóval ezt nem fair felróni neki. 2018-ban még nem volt akkora tere a videós újságírásnak, az instant videós riportoknak, mint ma, 2024-ben. Így kevésbé lehetett belelátni egy ilyen munkafolyamatba. A lényeg, hogy az igazi oknyomozó, tényfeltáró újságírók nem smúzolni mennek egy eseményre, ahol tudják, hogy a téma szempontjából érintett személy ott lesz, hanem egy cél vezérli őket: a mikrofont és a kamerát minél tovább az illetőnek szegezve feltegyék kérdéseiket. Amit itt látunk, az puszta fikció, amihez képest még a Némó nyomában is életszerűbb.

@aranylet A harmadik évad egyes témái kísértetiesen hasonlítanak a valósághoz. Ha törlik, hát... tudjuk miért. #aranyélet #gazdagság #fényűzés #pénz #luxus #élet #csalás #bűnözés #társadalom #család #fyp #nekedbelegyen #magyarsorozat ♬ eredeti hang - Aranyélet

HÖK-ös gengszterkedés

Egyszerre vicces és hiteles Márk HÖK-ös maffiamódszere, amikor kiterjesztette a Diákhitel Pluszt. Egyrészt teljesen egyértelművé tette a sorozat a legnaivabb nézők számára is, hogy a fiatal egyetemisták által azonnal felvett diákhitelt mire is költik. Az anno félévente igényelhető 230 ezer forint pontosan olyan sok pénzt jelentett egy munkát és rendes fizetést még feltehetőleg soha, vagy csak nagyon messziről látott 20 éves fiatalnak, mint Jankának a havi nettó 700. Ezt a könnyen jött pénzt pedig egyből el lehetett szórni ruhára vagy piára. Ez a része tehát teljesen valid. A személyi igazolványszámmal való buherálás meg a szociális támogatásba való belenyúlás már szürkezóna, bár nem kizárt, hogy vannak olyan, a HÖK működéséhez és simlis dolgaihoz jobban értő emberek, akik szerint ez piskóta. De az is érdekes, hogy a mobil trafik, vagy,

ha úgy nézzük, akkor a sorozatban így megjelenített pia-házhozszállítás messze megelőzte korát,

mivel csak mára lett teljesen hétköznapi az Alpokon keresztül intézett étel-italrendelés.

A leghitelesebb családi veszekedések

Az Aranyélet főként az emberi oldala miatt volt közönségkedvenc. Hogy a történet talán messze volt a hétköznapitól, az nem kérdés, mégis mindenki ismert ilyen és vagy ehhez hasonló történeteket; ugyanakkor a karakterek teljesen hétköznapiak, elérhetők maradtak. Hiteles nyelvezet, jól megírt párbeszédek, amik minden idők leghitelesebb családi veszekedéseit  

+1

Márk karakterét már csak ezért az egy beszólásáért érdemes volt kitalálni: