Évfordulós filmként ezúttal nem egy 1956-ról szóló produkció, hanem a magyar történelem szinte minden időszakára érvényes mű, a Szirmok virágok, koszorúk kerül este műsorra.
A világosi fegyverletételt követően Majláth Ferenc huszárfőhadnagyot (a mindig zseniális Cserhalmi György), miután forradalmár társa öngyilkosságot követ el és parancsnoka, az Ezredes megszökik, közlegényként egy osztrák büntetőszázadba sorozzák be. Két év múltán a belügyminiszter embere, a befolyásos és magát minden rezsim alatt feltaláló Heinrich nagybácsi közbenjárására leszerelik, de otthon apátiába süllyed, föl sem kel az ágyból. Egy családi keresztelő azonban kizökkenti a passzív rezisztenciából, ezután összekülönbözik minden eszméből birodalmi egységet gyúró „jótevőjével", majd betoppan a titokzatos Ezredes, Kossuth állítólagos ügynöke, aki a talán nem is létező „láthatatlan légióhoz” való csatlakozásra szólítja fel. Másnap az egész családot letartóztatják, és mindenki megjárja a maga poklát, Ferencet pedig elmegyógyintézetbe szállítják, ahol öngyilkosságot követ el.
Lugossy László 1984-as filmje, a Szirmok, virágok, koszorúk tulajdonképpen magyar-lengyel közös produkció, hiszen nem csupán több ismert lengyel színészre osztott fontos szerepet a rendező – a főhős felesége a szépséges Grazyna Szapolowska, az egyik befolyásos rokon pedig Boguslaw Linda -, de a történetet a közös történelem és a közös bukott forradalmak „táplálják”. Sőt, valószínűleg minden bukott forradalomnak ez az utóélete – és néhány sikeresnek is -, hiszen mindenhol vannak mártírok, megalkuvók és opportunisták, csak az adott történelmi pillanat kérdése, hogy kik kerülnek túlsúlyba. Lugossy nem rejti véka alá a véleményét: nálunk a megalkuvók, a mindenkori rendszerrel összebújók vannak többségben, és az ember azóta is vakarja a fejét, miként mehetett át a film a korabeli kopasz cenzorokon.
Sokak szerint a Szirmok, virágok, koszorúk ez elmúlt sok évtized legjobb történelmi témájú filmje, de nem csupán a téma miatt fontos. „Anélkül, hogy különleges hatáskeltő módokat vett volna igénybe; anélkül, hogy különösen gyors tempót diktált volna. Nincs kaland, tolakodó meglepetés, idősíkváltás, egzaltált mozgás. A rendező bízott a hagyományos eszközökben. Látleletet készít egy családról, anatómiai leckét tart a hatalomról: gondosan előkészít csipeszt, érszorítót és fogót, aztán színészeinek kezébe adja őket.” – írja a korabeli Filmvilág a Berlinben Ezüst medve-díjat nyert filmről, és milyen igaza van. És még egy fontos dolog: ez volt Őze Lajos utolsó szerepe.
