A nyomozók nyomozója átesett egy ráncfelvarráson és a London minden zeg-zugát ismerő Guy Ritchie vezényletével belevetette magát a XXI. századi elvárások forgatagába, hogy elhelyezkedhessen valahol James Bond és az amerikai képregényhősök közti szűk mezsgyén. Ez a Holmes már nem az a Holmes, de talán butaság is lenne ilyesmit várnunk tőle.
Modernizálás
Sherlock Holmes minden idők egyik legkedveltebb karaktere, akinek kalandjait megszámlálhatatlanul sok mozi- és tévéfilmben dolgozták már fel. Sir Arthur Conan Doyle képzeletének szüleménye azonban régi formájában mostanra már csak a televíziók délutáni műsorsávjának elviseléséhez tűnt alkalmasnak komótosan pipázgatós agyalásaival valamilyen sorozat formájában, viszont a karakter van annyira ismert és népszerű, hogy némi átgondolással akár XXI. század-kompatibilissé varázsolják. Joel Silver meglátta Guy Ritchieben a lehetőséget, hogy nemcsak a londoni alvilág ügyes-bajos dolgairól képes filmet készíteni, és betolta őt egy blockbuster élére. Ritchie nem csinált afféle Blöff vagy A ravasz, az agy... karaktert Holmesból, viszont a kissé lassú figurát jócskán felpörgette, az ódivatú, de elegáns öltözködést szakadttá változtatta, a korábban elmaradhatatlan kalapot egyszerűen elhagyta és nyomozónk az agy mellé némi harcművészetben való jártasságot is kapott. Downey Jr. (aki nem az első amerikai, aki ezt a klasszikusan brit figurát játssza) alakításában nyomozónk legfeltűnőbb tulajdonsága azonban mértéktelen egoizmusa és szórakozottsága lett, amiben bizony sokban hasonlít a Vasemberben játszott Tony Stark-figurára.
Furcsa pár
Sherlock Holmes partnere ugyebár az elmaradhatatlan Watson doktor, és ha a nyomozónk ilyen drasztikus átalakításon ment át, ezt a társa sem úszhatta meg. A korábban leginkább kövér, és minden szempontból másodhegedűsi szerepet kapó figurát jelen esetben Jude Law játssza és karaktere szinte egyenértékű a főhősével. A film olyankor a legjobb, amikor ők ketten közösen vannak a vásznon, hiszen Holmes elszálltságát és meredek ötleteit remekül ellensúlyozza társa földhözragadtabb stílusa. Ritchie egy ügyes ötlettől vezérelve amolyan rivális-társ, macska-egér viszonyként ábrázolja kettősüket, akik bármin (de főleg nőkön) képesek összekapni. Ehhez képest a nőkkel alkotott párosaik kissé erőtlenek, mivel sem Rachel McAdamsnek, sem Kelly Reillynek nem sikerül életet lehelnie karakterébe, bár mellettük szól, hogy mindketten elképesztően gyönyörűek a vásznon.
Summa
Ugyan Guy Ritchie is megtartott jó néhány krimielemet, az új Sherlock Holmes alapvetően inkább akciófilm, ahol a nyomozós percek csupán arra szolgálnak, hogy átvezessék hőseinket egy újabb akciójelenethez. Ezekkel nincs is probléma, főleg a belga óriással vívott párharcok frenetikusak, de a vége felé azért meglátszik, hogy a forgatókönyvírók kifogytak az ötletekből és a túl sok csihi-puhi egy idő után kicsit megüli a gyomrunkat. A rejtvények mintha csak egyes MacGyver epizódokból kerültek volna ide, sok-sok kémiai recepttel és túlmagyarázással, de az igényes látványvilág, a két főszereplő dinamikus párosa és a film humora végül átsegíti a rendezőt a nehezebb pillanatokon.
Kinek ajánljuk?
- Aki szerint a viktoriánus látványvilág egy akció-vígjátékhoz is tökéletes háttérként szolgálhat.
- Aki Tony Starkot a XIX. században is el tudná képzelni.
- Aki a 3D-s villogás helyett a régimódi akciókat részesíti előnyben.
Kinek nem?
- Aki a cím alapján egy krimire számít.
- Akit idegesít, hogy Hollywood gyakran akciójelenetekkel pótolja a forgatókönyvek hiányosságait.
- Aki nem vevő kedvenc karakterei változásaira.
6/10
