[img id=411170 instance=1 align=left img]Szendi Gábor pszichológus, a Depresszióipar és a Paleolit táplálkozás írója szolid belvárosi rendelőjében fogadott, hogy néha furcsa, máskor pimasz vagy épp tudatlanságomról árulkodó kérdéseimre válaszoljon új kötete, a Napfényvitamin kapcsán. Türelmes volt hozzám és nem siettetett. Íme, a másfél órányi beszélgetés sűrítménye.

Megszoktam, ha szabad így mondanom, hogy Ön mindig olyan témákba nyúl bele, amelyek a hivatalos szakmai körökből ellenállásba ütköznek vagy elzárkózást váltanak ki. De az miért forradalmi újdonság, hogy szervezetünknek D-vitaminra van szüksége és miért kell ennek egy egész könyvet szentelnie? Ezzel nincs tisztában az orvostudomány?

De igen, az orvostudomány D-vitaminnal foglalkozó kutatói tudják, hogy D-vitaminra óriási szükségünk van egészségünk megőrzéséhez. Tudjuk, hogy a nyugati világ rákjárványának egyik oka a D-vitaminhiány. 

A mellrák megfelelő mennyiségű D-vitaminnal és alacsony szénhidrátfogyasztással gyakorlatilag kivédhető volna, ehelyett folyamatosan csak a szűrést propagálják. Kalkulációk szerint ma évente kb. 8000 magyar ember hal meg fölöslegesen rákban. 

Tudományszociológiai kutatások fogják majd megvilágítani a jövőben, miért övezi a D-vitamint ekkora félelem és ellenségesség. A hivatalos tudomány kb. a 20 század elején tart még, az ajánlott dózis kizárólag a D-vitamin csontépítő szerepére épít, holott valójában ez egy minden szervünkre ható hormon.

Miért fontos a D-vitamin, mekkora bevitelre lenne szükség belőle és milyen módon vihetjük ezt be a szervezetünkbe? Az is jó, ha sok halat vagy májat eszünk?     

Ma már nem bízhatunk az élelmiszerek vitamintartalmában, és nem életszerű minden nap csukamájolajat szednünk. A Nap a legjobb, de a mi égövünkön csak a kapszulával bevitt D-vitamin mennyiség elegendő. Az ember az Egyenlítő környékén élt nagyon sokáig, ezért igen magas vitaminszinthez alkalmazkodtunk az evolúció során. 

Az elmúlt évszázadokban, a városban élők számának növekedésével egyre kevesebben jutnak elegendő napfényhez. Nem véletlen, hogy a rákos megbetegedések száma sokkal kisebb azokon a területeken, ahol több napfény éri az embereket. 

A szakirodalom szerint körülbelül napi 10 ezer egység D-vitamin bevitel kell egy felnőttnek ahhoz, hogy fedezze a napi szükségletét. De érdemes időnként ellenőriztetni vérünkben a D-vitaminszintet, mert igen eltérő lehet a felszívódás és a hasznosulás, és a vitamindózis kérdésében az elérendő vérszint a döntő szempont.

[img id=411183 instance=1 align=left img]Állíthatjuk, hogy az ellenérzés az orvostudomány részéről a D-vitaminnal kapcsolatban azért létezik, mert a nyugati orvoslás nem a megelőzésre épít, hanem inkább a gyógyszeriparnak kedvez?

A nyugati orvoslással valóban az a baj, hogy a tüneteket és az úgynevezett közeli, közvetlen okokat kezeli. Mondjuk a rák esetén a ráksejtek elpusztításán dolgozik. A betegségek távoli okának kutatása és kezelése az evolúciós orvoslás célkitűzése. A rák esetében pl. a D-vitaminhiány és a magas szénhidrátfogyasztás két távoli ok. Távoli, mert evolúciós gyökereinkből indul ki. 

De nem hinném, hogy az orvoslás tünet-centrikusságában bármi hátsó szándék rejlene. Az orvostudomány mai gondolkodását történeti fejlődése magyarázza. Nem feltételezem egy orvosról sem, hogy azért nem ajánlja pácienseinek a vitaminokat, mert a gyógyszeriparnak akar kedvezni, ez hamis összeesküvés-elmélet volna. 

Én inkább úgy gondolom, a tudományos gondolkodás attitűdje, emberi és szakmai tévhitek, hiedelmek, rossz beidegződések játszanak szerepet a D-vitamin iránti szkepszisben. Az ötvenes években, amikor Angliában D-vitaminnal dúsították az élelmiszereket, meghaltak csecsemők, s a vér magas kalciumszintjéből D-vitamin túladagolásra gyanakodtak. Ettől nagyon megijedtek, innen ered a D-vitamin démonizálása. Hiába fedezték fel pár évvel később, hogy ezek a csecsemők egy ritka betegségben, a Williams szindrómában szenvedtek, a félelem már beette magát a fejekbe és a tankönyvekbe. 

Ma már tudjuk, hogy a D-vitamin gyakorlatilag nem adagolható túl, de sajnos nagyon nehezen változtathatók meg a téves hiedelmek, egész generációk fertőződtek meg, belőlük lettek a közegészségügyi döntéshozók is, s ez sajnos milliók életébe került. S ennek még nincs vége, az orvosok túl lassan reagálnak az ilyen típusú kutatási eredményekre.

Könyveivel sok olvasót szerzett, ugyanakkor sikerült kivívnia az adott szakterületek néhány képviselőjének ellenszenvét is. A Napfényvitamin milyen visszhangokat eredményezett a szakma részéről és vajon milyen hatása lehet? Megértjük végre, hogy D-vitamin nélkül betegek lehetünk?

Igazából nincsen semmilyen számottevő visszhangja könyveimnek a szakma részéről. Létezik az orvosok között egy felvilágosult kör, akik olvassák és elismerik a köteteimet, de ezt nem a nagy nyilvánosság előtt teszik, legfeljebb levélben jelzik nekem. Hogy milyen hatása lesz, ezt nehéz megmondani és nem mérhető. 

Én a legújabb orvostudományi kutatásokat szintetizálom és teszem közzé az ezekből levont tanulságokat. Ez mindenképen felgyorsíthatja a D-vitamin jelentőségének fel- és elismerését. 

De bevallom, én mindig az átlagembernek írok, mert az ő egészsége és élete forog kockán. Megtanultam, hogy a valódi változások mindig alulról indulnak el.

[img id=411223 instance=1 align=left img]Térjünk egy kicsit vissza a korábbi témáira. Ha a D-vitamin mellőzésével kapcsolatban nem játszik szerepet a gyógyszeripar, a pszichiátriával is ugyanez a helyzet? Közvetlen környezetemből az én tapasztalatom az, hogy egy pszichiáter azonnal gyógyszert ír fel, anélkül, hogy tudná, mi a páciens baja.

A pszichiátria más ügy. A pszichiátria a legkorruptabb diszciplina, ráadásul pszeudotudomány, mert a mentális zavarok biokémiai modelljeit egyedül a gyógyszeripar tartja életben. Szinte mindegyik jelentős pszichiáter anyagilag elkötelezettje a gyógyszeriparnak. 

De ez csak a legfelső szinteken érvényes, a hierarchia alján lévő pszichiáterek csupán próbálnak megfelelni a hivatalos protokollnak, illetve a képzés során belső meggyőződésükké válik a biokémiai modell. Egy frissen képzett pszichiáter nem érzékeli, hogy ami ma a biokémiai modell, az tegnap az elektroschock és a lobotómia volt. Mindig az éppen aktuális teóriát tekintik tudományosnak. 

Egyszer láttam egy kiállítást A pszichiátria áldozatai címmel, amelyet a szcientológiai egyház hozott létre. Ők is is pszichiátria-ellenesek, nem fél attól, hogy összemossák az Ön nézeteit ezzel a vallással?

Én is láttam ezt a kiállítást. Sajnos volt már rá példa, hogy egy felsorolásban az interneten szcientológusként jelent meg a nevem, ezt utólag a kérésemre korrigálták. De végső soron rágalmakkal szemben úgysem lehet hatásosan védekezni. Én igazából nem is ismerem a szcientológiát, csak azt látom, hogy kölcsönösen támadják egymást a pszichiátriával. 

A pszichiátria pedig rendkívül manipulatív módon, a teljesen jogos, nagyon sok irányból érkező antipszichiátriai kritikát igyekszik összemosni a szcientológiával, így akarván hitelteleníteni a jogos bírálatokat. Nem értesz egyet a pszichiátria embertelen és tudománytalan módszereivel? Akkor te biztos a szcientológia híve vagy. Csakhogy az igazságot nem lehet ideológiai eszközökkel elfojtani.

[img id=411219 instance=1 align=left img]Talán a Paleolit táplálkozással érte el eddigi legnagyobb könyvsikerét. Jól sejtem, hogy ennek lényege kissé leegyszerűsítve az, hogy a szénhidrát alapú táplálkozást abba kell hagynunk, mert nem egészséges? 

De ha így gondolja, biztos abban, hogy egy olyan ősi táplálékról muszáj lemondanunk, mint például a gabona?

A gabona nem olyan ősi táplálék, mint hisszük, csak a népesség növekedésével és az ellátási problémák miatt vált tömeges táplálékká. Fernand Braudel, aki részletesen tárgyalja Európa táplálkozását, a 15. századi Európát húsevőnek nevezi. A kenyér igazából a 17-18. században vált uralkodó élelmiszerré. A kenyér egészen a 19 század végéig durva őrlemény volt, és az ősibb gabonafélék gluténje se volt annyira veszélyes, mint a mai nemesített kenyérgabonáé.  

De nem is ez a kérdés, hanem az, hogy evolúciónk kétmillió éve alatt szervezetünk és hasnyálmirigyünk nem alkalmazkodott a nagy mennyiségű finomított szénhidrát fogyasztásához és bizonyos idegen fehérjékhez, mint pl. a glutén vagy tej. A civilizációs betegségek a 19. század vége felétől kezdtek megjelenni és váltak mindennapossá mára. Ez egyértelműen a drámaian megnövekedett szénhidrátfogyasztásnak tulajdonítható. 

Itt is ugyanazok a tévhitek figyelhetők meg, mint a D-vitamin esetében: elképzelhetetlennek tartjuk a kenyér és a tej nélküli életet, mert ehhez szoktunk hozzá, az élelmiszeripar pedig a dietetikával karöltve bizonygatja, hogy ez jó nekünk. A nyugati étrend azonban ideológiai-gazdasági képződmény, amit a haladó táplálkozástudomány már régen minden baj okozójának lát. A paleolit étrend az ember számára evolúciós okokból optimális, ezen élve nem alakulnak ki, vagy akár vissza is fejlődnek korunk betegségei.

Rendben, de hogyan lehet megvalósítani ebben a rohanásban, a mindennapi életben, hogy egyáltalán ne fogyasszunk például sajtos pogit vagy túrós batyut reggel, munkába sietve, ha megéhezünk?

Az egészség döntés és némi szervezés kérdése. Hétre előre lehet sütni pl. maglisztekből muffint, de sokan tojásrántottával kezdik a napot. De a kereskedelem már felocsúdott, egyre több paleo termékeket árusító bolt nyílik, sőt a paleo ételkiszállítás is egyre terjed.

Ön mindig a leírtak szellemében étkezik, sohasem esik kísértésbe?

Soha, mert nem éri meg. Kézzelfogható nyereség származik abból, ha nem térünk le a helyes útról, hiszen azonnal megérzi a szervezetünk a „félreevést”.

[img id=411178 instance=1 align=left img]Mire készül mostanában, mi lesz az a következő téma, amellyel a tudós társadalmat legközelebb felborzolja? 

Sosem a borzolás a cél, az olykor alkalmi melléktermék. Hamarosan nekilátok új könyvemnek, amelynek munkacíme „A nő élete”. Ez összefügg korábbi, A nő felemelkedése és tündöklése című kötetemmel, annak folytatása lesz és a női identitás jelenkori dilemmáit boncolgatja. 

Úgy gondolom, letértünk az evolúciós útról, merőben más társadalmi viszonyokban és természeti környezetben kell alkalmazkodnunk az élethez és  a civilizációhoz, amely drámaian új törvényeket teremtett. 

Ez a női létre, a nő biológiájára, a pszichés funkciókra, a szaporodásunkra is óriási hatást gyakorol. 

Gondoljunk bele: a fogamzásgátló társadalmi hatása például olyan, mintha belevágnánk egy fejszét egy köteg elektromos vezetékbe. Beláthatatlan következményei vannak. Ezeket a problémákat és még sok minden mást szeretnék körüljárni majd új kötetemben.  

A szerzőről készült képek a következő fotográfusok munkái, sorrendben: 

1. Ambrus Mária

2.-3. Dömötör Csaba

4. Sárközy Marianna