Nem éppen mai találmány, hogy amikor egy jól fizető történetben már lehetetlen az előremenetel, megindul a tolatás visszafelé, s terítékre kerülnek azok a bizonyos előzmények. Igaz, ami igaz, még a legelvetemültebb mozirajongóknak sem okozott túl sok álmatlan éjszakát a dilemma, hogy mi is történt Merrin atyával mielőtt William Friedkin 1973-ban bemutatott klasszikus őshorrorjában véres-verejték árán kiűzte a pókjárásban közlekedő kislányból az ördögöt, a 2000-ben mozikba került rendezői változat váratlan sikere azonban meggyőzte a jogtulajdonosokat a folytatás szükségességéről.
Az ördögűző-sorozat 1977-ben Richard Burton, 1990-ben pedig George C. Scott papi reverendás közreműködésével elkészített epizódjainak megérdemelt bukása joggal rettenthette el a készítőket a történet továbbgördítésétől, s az is az előzmények bemutatása mellet szólhatott, hogy az 1973-as verzió egy rövid jelenet erejéig utal a fiatal Merrin atya (Max Von Sydow) és az ördög egy korábbi, az afrikai sivatagban lezajlott találkozására.
Ezúttal a második világháború utáni években járunk Kairó sikátorvárosában, ahol Merrin atya (Stellan Skarsgard) jó szokásához híven éppen az asztal alá készül inni magát, amikor egy rejtélyes úriember jól fizető megbízást kínál számára. A világháborús borzalmak szemtanújaként hitét vesztett egykori papra egy kenyai faluban vár archeológusi munka: egy ősi bizánci templom eredetét kell kiderítenie, mely rejtélyes módon szinte érintetlenül került elő a sivatagi homokdűnék rejtekéből. A kissé Indiana Jones-os kulisszák ellenére hamarosan térdig gázolunk a vérben: minél közelebb kerül Merrin a templom szörnyű titkának megfejtéséhez, annál bizarrabb és rémisztőbb események történnek a helyi kolónián. Egymást érik a borzalmak és az újabb és újabb felismerések, s mintha megismétlődni látszana a rettegett, ősi történet, mely szerint éppen ezen a helyen gyilkolták halomra egymást az egyház ördög által megszállt katonái.
Az akciófilmek biztos kezű iparosaként számon tartott Renny Harlin (Cliffhanger - Függő játszma) többfrontos csatát vív a nézők kegyeinek elnyeréséért. Azoknak is próbál adni valamit, akik a hitehagyott Merrin lelki tusájára, az ördöggel folytatott belső harcára fogékonyabbak, miközben azokat is kiszolgálja, akiknek nem horror egy horror kivájt szemek, átvágott torkok és szétmálló testek látványa nélkül. Ily módon a sorozat e legfrissebb, s jó eséllyel utolsó darabja felemás, de érdekes kísérlet, mely mintha két filmből; egy számítógépes sakálokkal riogató zimbes-zombis, és egy kevésbé látványos, de annál elgondolkodtatóbb mozi-darabból lenne összegyúrva.
