A rendező első ún. közönségfilmje, az Apám beájulna sikernek számított a bevételt illetően, mégis úgy maradt meg az emlékezetünkben, mint a gátlástalanság és a szellemtelenség még magyar viszonyok között is elrettentő példája. Most ismét aggódhattunk, hiszen Sas Tamásnak megint a virgonckodáshoz támadt kedve. Persze semmit sem bízott a véletlenre, a főszerepet Csányi Sándorra és Fenyő Ivánra osztotta, szerzett egy bájos kisgyermeket (Varga Boglárka), a történet pedig a pár éve hatalmas sikert hozó Will Smith-film, a Randiguru nyomán készült. Ráadásul a forgatás megkezdésekor olyasmivel állt elő Szurmai János forgatókönyvíró, hogy a hollywoodiak ellopták az ötletét (dehogy lopták!), de ennek ellenére elkészül az "eredeti" változat.
A jól működő exkluzív partnerközvetítő iroda gépezetébe csavar kerül, a legújabb kuncsaftnak (Fenyő Iván) csak a dzsoggingja fehér, különben sötét, mint a befalazott alagút, a szíve viszont a szende óvónőért (Ullmann Mónika) dobog, aki természetesen nem vesz róla tudomást. Az iroda főnöke (Csányi Sándor) nagyszabású tervet eszel ki, egy kastélyba csábítják a lányt, hogy elhitessék vele, minő nagystílű arisztokrata udvarlója akad. Csakhogy a főnök is beleszeret a lányba, és ez - legalábbis a PR-anyag szerint - "fergeteges komédiát eredményez".
Nos, igazuk van. Fenyő Iván a bunkó aranyifjú szerepében nemcsak hiteles, de sokkal szórakoztatóbb is, mint az ilyesmivel próbálkozó ún. humoristák. Kár, hogy az alakítása amolyan szólótánc, mivel a többi röhögésre csábító elemről úgy véljük, a film készítői inkább a romantikus vonalat próbálták erősíteni. Mindenekelőtt Csányi Sándort kell kiemelnünk. Legfelkapottabb filmszínészünket sokszor hasonlították Jávor Pálhoz. Úgy tűnik, az egyébként tehetséges színművész a szerelmes férfi szerepében minden energiáját az "eljávorosodásra" fordította, és ezzel sikerül is teljesen röhejessé tennie magát. Csányi jelenetei láttán olyan érzésünk támad, hogy mindössze három dolgot kértek tőle: "félmosolyogj huncutul, nézzél mélyen, szenvedj a szerelemtől".
Valaki azért szólhatott volna, hogy mindezt lehet egy kicsit viszszafogottabban is. A "nagy szenvedélyek" közül kétségtelenül a romantikus csúcspontnak szánt dalbetét a legviccesebb, ami egyáltalán nem fülbemászó, szövegében pedig Uhrin Benedeket idézi. "Egy föld alatti mozgalomból / hol nem jutott ki nekem a jóból / kellett, hogy már elinduljak, az úthengerek itt gurulnak", dalolja egymástól megrészegülve Ullmann Mónika és a zongorázó Csányi olyan arckifejezéssel, hogy azt még a Monty Python Repülő Cirkusza is megirigyelné.
Hogy még önfeledtebb legyen a szórakozásunk, arról a sűrűn elhelyezett reklámblokkok gondoskodnak. Hiába, elszoktunk már attól, hogy egy filmben mindenki ugyanolyan típusú kocsival jár, csomagolással együtt majszolja az édességet, s úgy dobja el az energiaitalos dobozt, hogy a címkéje épp felénk forduljon.
Egyébként gyönyörű az a kastélyszálló, ahol a film háromnegyede játszódik, s aminek minden főszereplő legalább kétszer elmondja a nevét.
