Balatóniai lovagregény – interjú Jeney Zoltánnal, a Rév Fülöp szerzőjével

Ha már itt a nyár – irány a Balaton! Nemcsak a valóságban, hanem a képzeletben is. Az Ünnepi Könyvhétre jelent meg Jeney Zoltán Rév Fülöp című kalandos meseregénye, amelynek története a Balaton világát idézi meg. A szerzővel a kötetről és a gyermekirodalomról beszélgettünk.

[img id=403649 instance=1 align=left img]Szinte egyik pillanatról a másikra robbant be a gyermekirodalomba a Rév Fülöp című ifjúsági meseregénnyel. Honnan vezetett az útja a kötet megírásáig? 

Valóban eddig nem jelent meg tőlem semmi, amit gyerekek olvashattak volna, eltekintve néhány verstől. Korábban műfordítással foglalkoztam, ott is olyan területen, ami ritkán kerül kirakatba, és a fordított művek sosem szerepeltek a sikerlistákon. 

Középkori és reneszánsz költészetet fordítottam, de becsúsztak olykor prózaibb munkák is. Tanult mesterségem egyébként az irodalom oktatása, ezt is műveltem az ország különböző francia tanszékein.

Miért éppen a meseírást választotta? 

Ennek részben az az oka, hogy a gyerekeim mostanság jutottak el abba az életkorba, amelyben az általam is kedvelt irodalmat már értékelni képesek. De ez csak az egyik motiváció, a másik az a bennem felgyülemlett meseanyag, aminek pár évvel ezelőtt megtaláltam a megfelelő formát, és olyan keretbe tudtam önteni, ami egyszerre bont ki egy régi gyermekkori hangulatot, egy ősi, kultúrák közötti (vagy fölötti) mondavilágot és egy modern eszmerendszert.

Honnan vette az ötletet, hogy a Balaton álljon a regény középpontjában, mikor jutott eszébe, mi inspirálta a könyv megírására és vannak-e balatoni kötődései?

Annyit rögtön előrebocsátanék, hogy a Balaton nem a regény középpontjában áll, hanem inkább egy állandóan jelenlévő hangulati elem, mint egy díszlet vagy egy aláfestő zene; a történetnek nem sok köze van hozzá. Az alapötlet benne van a címben: réges-régen foglalkoztatott Révfülöp településnek a neve. 

Az mocorgott bennem, hogy a megszokott Gellérthegy, Margitsziget, Jánospuszta, Bélatelep szerkezet, vagyis a keresztnév+földrajzi egység struktúra helyett hogyan kerülhetett itt a keresztnév hátulra. Azt sejtettem már gyerekkorom óta, hogy a település névadója nem a rév, hanem egy bizonyos Fülöp. 

Onnan meg már csak egy ugrás a névmisztika: Rév Fülöp egy réveteg, álmatag figura, nevében ott a francia rêve, álom szó is. Így adódott, hogy Fülöp, ez a tíz év körüli fiú nagyon szeret aludni, szundikálni, és a történetben számtalan alkalommal folyik össze a valóság az álmaival. A többi szereplő már Fülöp nyomán jött létre.

[img id=403652 instance=1 align=right img]Mit jelent az Ön számára a Balaton és környéke? Melyek a kedvenc területei, települései a Balatonnál?

Részben nyilván azt, amit a magyar lakosság jelentős részének: nyarat, pihenést, az érzékek ellazulását, lángost, stb. De szerelmes vagyok a Balatonfelvidék tájaiba, imádom a Tapolcai medence vulkanikus hegyeit, a Badacsonyt, a Bakonyt, a Tihanyi félszigetet, a Kőtengert, Hegyestűt. Szeretem a tó felfoghatatlan zöld színét és a kilátást, ami az északi oldal dombjairól tárul a szemünk elé.

Mennyiben saját alkotás a könyv és mennyiben támaszkodik forrásokra, tehát találunk-e a könyvben a Balatonhoz kapcsolódó régi legendákat, történeteket, vagy teljes egészében meseírói fikció?  

A saját alkotás kérdése egy jó kis huszadik századi irodalomelméleti probléma. Azt hiszem, leginkább a középkori meseírók (persze őket nem meseíróknak hívjuk, hanem csak íróknak) eljárására hasonlít az enyém. Zsong a fejemben száz meg száz történet, ezekből gyúrtam a regényt. 

Az intertextualitásnak számos szinten lelhetünk nyomára a szövegben. De az eredeti mesék nem a Balatoni mondavilágot dolgozzák fel, helyhez nem köthető történetvázak, régi lovagi legendák adják a forrást. Példának ott van a Perceval történet a természet naív gyermekéről, akiből nemes lovag válik; ez a regény vezérfonala. 

Az őstörténet eredete ismeretlen, vannak kelta kötődései, germán elemei, régi perzsa vonásai, illetve későbbi keresztény adalékai is. Én pedig Balatonizáltam. Ha valami eredeti benne, akkor ez biztosan az.

Miért éppen a lovagregény műfajára esett a választása? 

A lovagregény eredetileg (itt a 10-15. századokra gondolok) olyan elbeszélő műfaj, ami nem gyerekeknek szól (nem is szólt akkor semmi gyerekeknek). Udvari irodalom volt ez, az arisztokráciának alkotott történeteket, ahol a lovagok, királyok, királynék saját magukról hallhattak hősi és szerelmes regéket. Mesévé a későbbi korok realitás-mániája tette őket. A komoly irodalom nem tartott igényt a „mesés” elemekre, így azok a gyerekek szórakoztatását szolgálták csupán. 

Persze a felnőtt irodalom sem tudta kivonni magát a lovagregények hatása alól. Az Artúr legendákat a mai napig felnőttek fogyasztják. Vagy ha a klasszikus magyar irodalmat tekintjük, a Csongor és Tünde, a Toldi, a János vitéz vagy Árgyilus király históriája mind a lovagi kultúrából táplálkozó művek felnőtt közönség számára. A személyes indíttatás csak annyi, hogy szeretem ezt a világot.

Nagyszerű ötletnek tartom a mesehősök névadását, a településnevekből alkotott neveket. Hogyan alakultak ki ezek a nevek, milyen írói-alkotói folyamat során születtek meg? 

Köszönöm a dícséretet, de igazi alkotásról kevés esetben beszélhetünk. Inkább azt mondanám, hogy a neveket átlényegítettem. Annyit pontosítanék, hogy nem csupán településnevek bukkannak fel a szövegben, hanem össze-vissza mindenféle földrajzi név, és nem csupán a szereplők kapták meg ezeket a neveket, hanem állatok, növények, ételek, tárgyak, foglalkozások is. 

Jó példa erre báró Hegyeschtűy Vászoly (barátainak Vaszi) figurája, aki a fajszok ősi és hősi nemzetségéből való. Itt ugye Hegyestű, Vászoly és Veszprémfajsz olvad egy szereplővé. Egyetlen szervezői elv játszott szerepet: a szavak hangulata. A tördemic a regényben egy étel. Hogy miért? Nehezen tudnám megmondani. A bézseny egy halfajta, a csajág egy cserjeféle, az ederics pedig egy vadvirág. Ez az eljárás sem példa nélkül való a magyar irodalomban: Anonymus (ahogy erre Bánki Éva emlékeztetett) a Magyarok cselekedeteiben hasonló eljárást követ.

Volt-e olyan titkolt szándéka a kötet megírásával, hogy a Balatont népszerűsítse és a Balaton világát közelebb vigye a gyerekekhez?

Szerintem a dolog fordítva működik. A Balaton eleve népszerű, egy olyan világ, amit mindenki ismer. Mindenkinek eszébe jut valami élmény, valami illat, szín, hangulat, ha a Balatont emlegetjük. A regény ebből táplálkozik, és inkább a történet népszerűsödik a meglévő hangulat által. A titkolt szándék más irányba hat: aki elolvasta és megszerette a könyvet, többé már sohasem tud ártatlanul elmenni a Balaton vidékére. Mindenhol Rév Fülöp kalandjai jutnak majd eszébe. Nálunk a családban már így van ez.

A Rév Fülöp annyira finoman megmunkált szöveg, hogy a nyelvezete alapján úgy látom, ez a könyv nem csupán gyerekeknek, hanem felnőtteknek is élvezetes olvasmány lehet. Kiknek szánta a könyvet, meg lehet-e határozni az olvasói célcsoportot?

Tény, hogy szándékaim szerint a könyv nem marad korosztályos olvasmány. Sőt a szöveg eredeti „tesztközönsége” nagyobb részben állt felnőttekből, mint gyerekekből. Azt gondolom, hogy 10-14 éves korig bárki, 14-20 éves korig talán inkább a lányok, 20 év fölött pedig megint bárki élvezheti. De lehet, hogy tévedek. 

Ami pedig a szöveg minőségét illeti, tényleg igyekeztem nem „lemenni” gyermeki szintre, hanem leendő olvasómat korra való tekintet nélkül egyenrangú félnek tekintve, igényes szöveget kiadni a kezemből. Ráadásul a kötet szerkesztője, Both Gabi, és a főszerkesztő, Balázs Eszter Anna szintén a jó szöveg ideálját tartották szem előtt, és nem rendelték alá „gyerekbarát” szempontoknak. Vannak azok a fiúk-lányok olyan okosak, hogy ez ne okozzon gondot!

Az illusztrátor munkái is nagyon szépek a könyvben, de a neve, Haránt Artúr olyan meseszerűen hangzik, hogy egy pillanatra megfordult a fejemben, hátha Ő is az Ön fantáziájának terméke. Mit tudhatunk a könyv remek rajzainak alkotójáról?

Artúrt egy lovagokat ábrázoló korábbi rajza hozta be az alkotói gárdába, ha jól tudom, Balázs Eszter Anna talált rá. Korábban egyáltalán nem ismertem (sajnos), de nagyon örülök, hogy elfogadta a kiadó felkérését. Az a helyzet, hogy óriási szerencsénk volt. Artúr ugyanis elképesztő munkatempóval, és végtelen türelemmel vette a feladatot. A tempó azért kellett, mert összesen hat hét állt rendelkezésére, hogy a szöveggel való megismerkedéstől a nyomdába adás pillanatáig leadjon 17 részletgazdag képet plusz egy borítót, a kiegészítő motívumokról, figuratervekről nem is beszélve. A türelem pedig azért jött jól, mert én is, és a szerkesztők is folyamatosan az ő tolla végére akartuk tűzni álmainkat, és rengeteget akadékoskodtunk (különösen én). Artúr nagyon sokat adott hozzá a könyvhöz, amiért sosem lehetünk neki elég hálásak.

[img id=403650 instance=1 align=left img]Egyesek szerint a mai magyar ifjúsági irodalom nem tart lépést a nagyvilággal és a tizenévesek nem tudnak belehelyezkedni a történetekbe, ha nem ismernek rá bennük a saját hétköznapjaikra és nem érzik önmagukra vonatkoztathatónak. Ön szerint milyen a kortárs magyar ifjúsági irodalom és mi a tapasztalata, a családok és a gyerekek mely műveket szeretik igazán? 

Erről csak az alkothat megbízható véleményt, aki jól ismeri a teljes hazai piacot és az egész külföldi kínálatot. Én nem tartozom közéjük. Van valami fogalmam arról, mit olvasnak ma a gyerekek, és egyáltalán nincs lesújtó véleményem a felhozatalról. 

A külföldi gyerekirodalom sztárjától a Harry Pottertől pedig nem mentem a falnak. Hármat olvastam el belőlük, de azt is jobbára csak kötelességtudatból. Szóval nálunk is sok szép könyv jelenik meg, szerintem nincs okunk panaszra. Azt pedig, hogy a tizenévesek milyen történetekbe tudják beleélni magukat, nem tudom.  Én gyerekkoromban nem szerettem, ha a hétköznapjaimról kellett olvasnom. 

Nekem a könyv, a mese mindig egy elrugaszkodás volt, egy nagy repülés valamilyen izgalmas, érdekes, vicces világba.

Igénylik-e még gyermekeink a hazai fogantatású, regionális kötődésű, gazdag magyar történetkincsből származó meséket, vagy már csak az angolszász fantasy hazai adaptálása tarthat számot igazi figyelemre és sikerre? 

Egyrészt az angolszász fantasy sem annyira angolszász, mint amennyire az angolszászok azt szeretnék. Másrészt a hazai kötődés megkedveltetése is csupán tálalás kérdése. Az a baj inkább, hogy ha valamelyik kiadó magyar történeteket, legendákat, meséket ad ki, rögtön előkerül valamilyen matyóhímzés, tarsolylemez vagy sujtásos zeke. Ez érdekes lehet a néprajzkutatóknak, de a gyerekeknek nem feltétlenül.

Ki a példaképe a meseirodalomból és milyen tervei vannak a jövőre nézve? Számíthatunk-e olyan mesére, amelyben budai tündérek vagy mátrai hercegek szerepelnek? 

Nem hiszek a példaképekben. Azt hiszem, inkább inspirációs forrásokról érdemes beszélni. Így többes számban. Nagyon szeretem, ahogy Csukás István és Lázár Ervin fogalmaz, illetve csodálom a témáik egyszerű zsenialitását. De nagyon sok írót mondhatnék, akiktől lehet tanulni. És nem kell feltétlenül különbséget tenni mese- és nem meseirodalom között. 

A jövőt illetően egyelőre maradunk a Balaton illatánál. Már készül a regény folytatása, és jövő ilyenkorra, ha minden jól megy, már Rév Fülöp újabb kalandját olvashatjuk. De Magyarország hegy- és vízrajzának illetve településeinek a névjegyzéke olyan csodákat rejt magában, amiből tucatnyi könyv kipereghet.