Izraeli road-movie román vadromantikával.
Eran Riklis legutóbbi filmjéhez, a Citromfához hasonlóan két világ ütköztetése kapcsán mesél korhangulatról, s ezzel együtt választott hőseinek jelleméről. Míg előző munkájában az Apartheid-fal mellett kivágandó citromfa liget direkt konfliktust kínált az évezredes ellentétek zivatarában kényszerűen elsorvadó lakosságról, addig A HR manager csupán egy keserédes road-movie ürügyeként használja fel a jeruzsálemi öngyilkos merényletek sajnálatosan gyakran ismétlődő jelenségét.
Egy ilyen robbantásban veszti életét egy román bevándorló, akinek halála egy sütőipari cég állítólagos alkalmazottjaként médiabotrányt kavar, mondván a munkáltató kötelessége lenne a lány földi maradványait hazájába visszaszállítani. Címadó szereplőnk, aki eddigi munkakörét mindig is utálta, ám egyszeri emberként tisztesen végezte el feladatait, a romániai hírnévformáló kiküldetés kapcsán kénytelen közönyös életét átértelmezni.
Ilyen értelemben A HR manager szabályos road-movie, ahol a főhős a Jeruzsálemtől a román vadonig megtett út mellett egy belső utazást is átél. Olybá tűnik, hogy Nyugat-Európánál keletebbre is léteznek még jóléti társadalmak, Eran Riklis legalábbis a romániai nyomor és az izraeli stabilitás(?) ellentétére fűzi fel a címszereplő jellemfejlődését. A HR manager a Kárpátok zárt világát meglehetősen sarkított világlátásban ábrázolja, csodával határos eseménynek tartom, hogy a kelet-európai nézőknél nem veri ki a biztosítékot. Az út a rozzant reptértől a számunkra is ismerős, zordan tömbösödő lakótelepeken át a nincstelenségtől szenvedő falvakig vezet, s életre szóló kalandot kínál a hétköznapiságba szürkült izraeli alkalmazottnak. Riklis fanyar humorral ábrázolja az idegen kultúra és a könyörtelen időjárás teremtette akadályok elhárítását. A kék-fehér Barkas tetejére aggatott koporsóról jeget vakarni morbid fájdalommal járó eljárás, ehhez hasonló feladatok sorozata formálja át a címszereplő emberekhez fűződő viszonyát, s egyúttal útitársainak világnézetét. Merthogy egy jó road-moviehoz míves mellékszereplő gárda is dukál, s Eran Riklis e téren feltétlenül remekel. A szüntelenül fotózó riporter és a gyászával küzdő, idegbeteg fiú összecsapásai harsány ellenpontjai a titokzatos nő utolsó útjának.
A HR manager nem hamiskás road-movieként indul. Riklis egyszerű eszközökkel elidőzik az elhunyt lány munkásstátuszának rejtélyén, s ezzel együtt az átlagemberek életvitelén. Idő híján azonban a terrorista fenyegetettség állandó veszélye vagy a vendégmunkások életlehetőségeinek behatároltsága sem domborodhat ki. A film éppoly felületes képet mutat, mint a cselekményt beindító, együttérzést mímelő médiaorgánum. S hiába a zsurnaliszta groteszkbe hajló jelenléte, a fajsúlyosabb médiakritika – a Citromfa szatirikusabb megközelítésével szemben – sajnálatosan elmarad.
Izrael tavalyi Oscar-nominánsa kétarcú mozgókép benyomását kelti: fekete humorú road-movieként nagyon is szerethető film, a történetben rejlő társadalmi dráma azonban elveszik a közhelyes tanulságok terítékén.
