Pásztor Erzsi: A '12-es év volt az, ami gyönyörű volt számomra, mert ilyen azért ritkán van az ember életében, hogy Kossuth-díjat kap tavasszal és ősszel Újpest díszpolgára - annak ellenére, hogy a XIII. kerületben lakom. Hiszen nekem Újpest a mindenem, mert én újpesti születésű vagyok és minden napom Újpesttel kezdődik, ott van a piacom, a fogorvosom, a varrónőm, minden odaköt engem. És erre büszke vagyok, ezért is nagyon örömteli év volt ez számomra.

Az Egyenlőségben Mrs. Brocklehurst szerepét játssza, aki csak a második felvonásban tűnik fel a színen. Könnyebb úgy megformálni egy karaktert, hogy előkészítik neki a "terepet" vagy inkább az az izgalmas, ha a nulláról tud építkezni?

P.E.: Esete válogatja. Az Egyenlőséget illetően nem rossz, hogy beszélnek róla, mert pici a szerep, ami - félreértés ne essék - nem baj, semmilyen bajom nincs a kicsi szereppel ha az egy egységet alkot és ez olyan szerep, olyan figura. Viszont éppen ezért kell hozzá, hogy előtte tájékoztatva legyen a néző, hogy milyen típusú a karakter. Az Imádok férjhez menni (a Turay Ida színház darabja - a szerk.) című előadásban szintén egy karakterszerepet játszom, ahol ugyancsak a darab végén jövök és ott is olyan a felvezetése a figurának, hogy mikor bejön a nő, akkor ellenállhatatlanul feltör a taps, mert annyira másra számítanak. Tehát mindenféle szempontból jó, hogy van egy ilyen felvezetés.

Korábban is játszott már a Karinthy Színház színpadán, így ismert terepre hívta Karinthy Márton, a darab rendezője, a színház igazgatója. Milyen érzés volt újra a Bartók Béla úton?

P.E.: A kezdetek kezdetén én már játszottam ott. Németh Kristóf, akivel most újra partner vagyok, akkor még nem járt főiskolára, és neki az anyját játszottam egy nagyon jó előadásban, a Pillangók szabadok című darabban. Az volt ott nekem azt hiszem az első előadásom.

Akkor még minden kezdetleges volt, de Marci lénye, az az őrületes rajongása a színházért, a színészetért, azt megérzi mindenki, aki oda belép. És úgy hiszem, ettől vagyunk ott mindnyájan otthon. Na most a színésznek semmi más nem fontos, csak hogy szeressék: a közönség, a rendezője, a családja, stb. És Marcinál ez automatikusan így működik, mert ez a lényéből fakad.

Ismét egy fiatal színészekkel teli előadásban szerepel. Fontos, hogy az ember kapcsolatot tartson az új generációkkal, a fiatal tehetségekkel?

P.E.: Ez nekem külön élvezet ennél a darabnál, hogy együtt lehetek a fiatalokkal, mert imádom a csivitelésüket, a ricsajukat, az öltözködésüket, a bolondságukat. Hogy olyan jól áll nekik minden, ami divatos. Nagyon-nagyon szeretem, amikor olyan bolondosan öltöznek és látom, hallom őket... Ez nagyon jó hatással van rám.

J. M. Barrie neve inkább a Pán Péter kapcsán ismert, az Egyenlőséget talán még be sem mutatták Magyarországon. Izgalmas egy ilyen tekintetben szűz darabot színpadra vinni, vagy az igazi kihívás egy már mások által is megformált karaktert eljátszani?

P.E.: Ez megint csak a szereptől függ. Nekem nincsen erre konkrét magyarázatom, hiszen rengeteg olyan szerepet játszottam, amit előttem már nagy színészek is eljátszottak, ez elkerülhetetlen. Általában mindenki előtt volt valaki. Ebben az esetben mondjuk nem, de ez nem azt jelenti, hogy ha majd ezt a darabot legközelebb bemutatják, akkor nem homlokegyenest másként fogja a színésznő eljátszani ezt a szerepet. Ez benne van a pakliban.

Munkásságát többek között Kossuth-díjjal ismerték el, amihez ezúton is gratulálunk. Pályája során filmekben, TV sorozatokban, és persze rengeteg előadásban is szerepelt. Lehet-e vagy egyáltalán érdemes-e ezeket összehasonlítani?

P.E.: Az igazság az, hogy miután olyan ritkán jutunk munkához azt alapul véve, ami volt 20-25 évvel ezelőtt, hogy most mindennek örül az ember. Én nagyon szeretek dolgozni, és az, hogy ilyen idős koromban még dolgozhatok, az nekem nagy öröm és ajándék, mert ez azt jelenti, hogy egészséges vagyok hála Istennek, és persze azt is, hogy talpon vagyok, mert csak addig él egy színész, amíg játszik.