„Ilyet akár mi is tudnánk” – gondolta Monori Abigél, miután lepörgette a Tőrbe ejtvét a Netflixen, és másnap neki is ült, hogy megírja a Ma este gyilkolunk forgatókönyvét. Túl azon, hogy Monori Abigél nem létezik (és mégis ott a neve a stáblistán, de erről majd később), akár így is történhetett a fogantatás. Bárki is volt az ötletgazda, jó nyomán járt. Rian Johnson váratlanul nagy sikert aratott mozifilmje és a Netflixre készített folytatása nem találta fel újra a melegvizet, csak a jól bevált receptúrát frissítette fel. A hozzávalók ugyanazok, mint a klasszikus Agatha Christie-típusú krimikben – gyilkosság egy zárt helyszínen, gyanúsan viselkedő gyanúsítottak, excentrikus nyomozó, egy vagy több csavar, és végén a nagy finálé az összes szereplő jelenlétében –, amihez Johnson mindössze némi szociális kommentárt, egy papírvékony metaréteget és egy impresszív sztárgárdát adott hozzá. Fazakas Péter filmje is mintaszerűen pipálja ki az összes rubrikát, hiszen kapunk többek közt

• érdes modorú, szarkasztikus humorú, önkéntes detektívet (Kern András),
• ideális gyilkossági helyszínt (világtól elzárt nyugdíjasotthon),
• kellően szövevényes kapcsolati hálót a szereplők közt,
• olyan nagy neveket, mint Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Pogány Judit, Takács Katalin, Bálint András és Bánsági Ildikó,
• és ebből következően izgalmas metaréteget.
  
  

Legendás színészeink ugyanis nyugdíjas színészeket alakítanak, akik hivatalból tudják, hogyan kell eljátszaniuk, hogy ártatlanok, a botcsinálta detektívnek, Tolnai Tivadarnak pedig az jelenti a szakmai tapasztalatot, hogy fénykorában ő formálta meg a Radeczky hadnagy nevű nyomozót a tévében. A szereplők ráadásul legalább fél évszázada ismerik egymást, viszonyaikat régi sérelmek, kihűlt szerelmek bonyolítják, a legtöbb tüskét pedig éppen Tolnai hordozza magában, aki hetedik házassága zátonyra futása után anyagi kényszerből költözik be az otthonba, és nem érzi úgy, hogy ott lenne a helye az általa lenézett „ripacsok” között.  

Az alaphelyzet tehát több mint ígéretes, a rendezői székben ráadásul az a Fazakas Péter ül, aki olyan, nem kevésbé csavaros filmeket rendezett korábban, mint az Árulók vagy A játszma, a Ma este gyilkolunkat mégsem lehet ugyanarra a polcra feltenni, és leginkább az identitászavara miatt nem. Vegyük rögtön az első jelenetet: Kern Andrást látjuk egy taxi hátsó ülésén, egy kanyargós országúton megy valahová, és aztán meg is érkezik egy kúriaszerű házhoz, amely elsőre teljesen kihaltnak tűnik. Ezen a ponton akár el is kezdhetnénk találgatni, hogy ki ez a férfi, mit keres ebben a házban, és egyáltalán, mi ez a hely, ami kétségkívül izgalmas, közönséget bevonzó nyitány lenne, csakhogy az alkotók úgy döntöttek, a nézőnek mankóra van szüksége, ezért már a film második másodpercében narrálni kezdi a történetet Tolnai karaktere, és elmondja az összes olyan információt magáról, a többi szereplőről és az alapszituációról, amit akár organikusan is átadhattak volna az alkotók.

Tolnai kényszerűen vicceskedő narrációja ellenére az első felvonás működik, mert a krimi és a komédia közti egyensúlyt itt még nagyjából sikerül belőni. Megismerjük az otthon mind az öt lakóját (Koltai Róbert karaktere valójában nem színész, hanem forgatókönyvíró), a helyi, színészből lett orvost (Bálint András) és a Hermányi Mariann ápolónője által vezetett háromtagú személyzetet is. Mire a gyilkosság megtörténik, nagyjából már az is egyértelmű, hogy a nyugdíjas művésztársulatban ki milyen viszonyt ápol egymással, illetve az állandóan kekeckedő Tolnaival, aki Hermányi karaktere személyében kap maga mellé egy ifjú és bájos Watson doktort nővért is.

Az alkotóknak ekkor jut sajnos eszükbe az a nem minden valóságalapot nélkülöző íratlan szabály, mi szerint közönségsikerre a hazai piac szűkössége miatt csak annak a magyar filmnek van esélye, amely egyszersmind blőd lakossági vígjátékként is nézhető. Nagyjából féltávnál így kilépünk a krimikomédia keretéből – szimbolikus módon pont akkor, amikor Kern és Koltai párosa átmászik egy kerítésen, és a túloldalon mintha egy másik filmben találnák magunkat. A folytatásban, biztos, ami biztos alapon, Bánsági Ildikó közreműködésével még valami romantikusszál-szerűséget is kapunk, azok a nézők pedig, akik a plakát és az előzetes alapján elhitték, hogy a magyar Tőrbe ejtvére ültek be, itt már úgy érezhetik magukat, mint John Travolta a híres Ponyvaregény-mémben.

A forgatókönyv első változatát még Köbli Norbert írta (ő jegyzi A vizsgát és A játszmát is), és bár azt nem tudni, hogy a végső verzió milyen körülmények közt alakult ki, a tény, hogy Köbli a saját neve helyett A játszma egyik karakterének, Monori Abigélnek a nevét íratta ki a stáblistára, azt sejteti, hogy vállalhatatlannak tartotta a változtatásokat. Nem nehéz elképzelni, hogy milyen film lehetett volna a Ma este gyilkolunk, ha az alkotók a könnyebb ellenállás irányába elindulva nem akarják felvizezni az alapkoncepciót, és a leglustább magyar vígjáték-hagyományok becsatornázása helyett valóban a Tőrbe ejtve hangvételét akarják megidézni. Az a produkció, ami végül helyette elkészült, messze nem vállalhatatlan, köszönhetően a magyar színésznagyságok jelenlétének, Balázs István Balázs igényes operatőri munkájának, és a valóban szellemes végső csavarnak. Vagyis, ha nem lenne olyan orbitális nagy közhely, 

a Ma este gyilkolunk plakátjára is nyugodtan fel lehetne vésni azt a bizonyos mondatot az esztétikai és minőségbeli kihívásokkal küzdő magyar narancsról.