2021-ben mutatta be a Netflix A félelem utcája című horrortrilógiáját, ami három héten át borzongatta a nézőket, és egész jóra sikeredett.

• Az első rész 1994-ben játszódik, és a klasszikus slasher műfajt idézi meg,
• a második 1978-ba repít, és maradva a tinihorrornál, egy nyári táborban játszódik,
• a harmadik rész viszont egészen más zsánerből, a boszorkányos rémfilmekből táplálkozik, és találóan az 1666-os év a cselekmény időpontja.

A trilógiában kirajzolódik egy átok, ami Shadyside városát sújtja, és egészen a tizenhetedik századig nyúlik vissza. Most befutott egy újabb film A félelem utcájához: A bálkirálynő 1988-ban játszódik, és akár önálló történetként is nézhető, nem kell hozzá az előző három ismerete, hiszen az átokról itt nem sok szó esik (amennyi mégis, annak örül, aki érti).

Telekinézis és emberrablás

Az érettségi bál az egyik legrégebbi toposza a horrorfilmeknek, hiszen van valami bizarr abban, hogy egy féktelen és gyakran infantilis bulizással ünneplik a középiskolások, hogy kvázi felnőtté váltak.

Egy ilyen esemény remek alkalmat ad arra, hogy elszabaduljon az iszonyat, hiszen rengeteg ember van összezárva egy helyen.

Ezt használja ki az egyik leghíresebb báli borzalom, a Stephen King regénye alapján készült Carrie (akár az 1976-os, akár a 2013-as verzió), amelyben az iskolai és otthoni zaklatást elszenvedő Carrie White-ot az érettségi bálon alázzák porig, ami nem marad megtorlatlanul, a lány elfojtott indulata és telekinetikus képessége felszínre tör. Aztán ott van a 2009-es horror-komédia, az Ördög bújt beléd, amelyben Megan Fox démoni megszállás alatt tombol az érettségi bálon, vagy a Dance of the Dead (2008), amelyben meg egy zombiapokalipszis dúl a szalagavatón. Most hirtelen a The Loved Ones jut még eszembe 2009-ből, amelyben egy kissé őrült lány elrabolja a hőn áhított srácot, hogy otthon, a pincében rekonstruálja a bált úgy, ahogy azt ő elképzelte.

Az érettségi bálon játszódó horrorok kiválóan passzolnak slasher, vagyis a tinihorror műfajához is, amiben szép sorjában tűnnek el a rendezvényről a résztvevők, mivel valaki végez velük. Ilyen a Halloween (1978) főszereplőjével, Jamie Lee Curtisszel készült 1980-as A szalagavató fantomja, amelyben még Leslie Nielsen is tiszteletét teszi – ebből 2008-ban készült egy remake magyarul Szalagavató címmel, de azt nem ajánlom. A félelem utcája: A bálkirálynő is a slashert képviseli, és mint ilyen, tökéletesen hozza a műfaji kötelezőket, ennél többet azonban nem igazán tud felmutatni. Viszont ebben is hű a nyolcvanas évek tinihorrorjaihoz, amik szinte mind-mind ugyanúgy épültek fel.

Ez is érdekelhet

Ez a 9 legkreatívabb filmes elhalálozás

A penge és a fegyver már lejárt lemez, van helyette lézer, lánc, kötél, hibernáció, üveg és tévé.

Lássuk!

„Ki gyilkol szerinted bálkirálynőket?!”

A félelem utcája-franchise nem a Netflix találmánya, R. L. Stine könyvsorozatából készült – ő az, aki a Libabőrt is írta. Stine remekül ért ahhoz, miként keverje a veretes kliséket az ifjúsági horrorral, és ebből A bálkirálynőben sincs hiány. Ám A félelem utcája, de főként a belőle készült filmadaptáció valamivel drasztikusabb és könyörtelenebb, mint a Libabőr. A legújabb film igazából megismétli azt, ami a korábbi részeket sikerre vitte: klasszikus kaszabolós horror, aminek lényege, hogy a gyilkosságok vériszamósak és találékonyak, miközben felvonultatja az összes tinitípust a geektől a góton és lúzeren át egészen a macsóig és a szépségkirálynőig. Az is tudjuk, hogy ezek kb. milyen sorrendben fognak elhullani, és ki marad életben, szóval ilyen szempontból A bálkirálynő sem valami egyedi, de ennek a műfajnak amúgy is megvannak a maga szabályai, amiket be kell tartani, hiszen ettől lesz működőképes.

A slasher egy igazi biztonsági játék az alkotóknak és a nézőknek is: totál kiszámítható, hogy mikor mi történik, de épp ezért szeretjük. A megszokottság biztonságérzetét adja, ami horror esetében furán hangzik, de így van.

Ha tinihorrort nézünk, nem vágyunk grandiózus, egyedi ötletekre, csak hogy másfél órán át elszórakoztasson.

Ezt A bálkirálynő is remekül hozza, még a játékidőt is betartja: pont 88 perc, ami azért is ügyes, mert ugye 1988-ban játszódik.

A félelem utcájának egyik húzóereje korábban is a kor megidézése volt, így most a nyolcvanas éveket kapjuk nagy dózisban a korabeli horrorplakátokkal, tinibálvány énekesekkel, és persze analóg világgal, aminek elengedhetetlen része a ceruzával visszatekert kazetta és a mixtape. Amúgy az egész sztori pofonegyszerű: a korábbi filmekből ismert Shadyside városa az érettségi bálra készül, és persze minden belevaló csaj bálkirálynő akar lenni, még a kiközösített és lúzer Lori Grangert (India Fowler) is jelölik.

A film érzékletesen hozza a fiatalok közti versengést és a szülői elvárások okozta megfelelési kényszert, aminek köszönhetően az egyik legfelszabadultabb pillanat lesz a végzősök leggörcsösebb estéje.

Ráadásul valaki elkezdi legyilkolászni a bálkirálynő-jelölteket.

A film nagyrészt a bálon játszódik, így nem bonyolítják túl a sztorit, mondjuk egy egész ötletes csavart tartogat a vége, meg még egyet azoknak, akik látták a trilógiát. Összességében A bálkirálynő egy egész jól sikerült leágazása A félelem utcájának (valószínűleg ezért nem az 1988-as évszám szerepel a címében), és a tinihorrorokra sem hoz szégyent: megvan benne minden kötelező elem, a gyilkosságok is ötletesek, még egy kis fekete humort is vittek bele, szóval mint a legtöbb slasher, ez is élvezetes és felejthető szórakozást nyújt.