Annyira szeretjük ezt az évtizedet, hogy még a hibáival együtt sem tudunk igazán rosszat mondani róla.
Azt már tudjuk, hogy miért érzünk ilyen beteges vonzódást a 90-es évek iránt, ahogy azt is kiveséztük már, hogy mik voltak a korszak legjobb, legrosszabb ,legalulértékeltebb filmjei, sorozatai. Most viszont jöjjenek azok a dolgok, amik azért meg tudták keseríteni az életünket.
Homályos képek
Gondoljunk csak vissza, hogy milyen volt 30 éve elmenni valahova kirándulni, nyaralni, megnézni valami különlegességet. Vittük magunkkal a fényképezőgépet, de nem vittük túlzásba a kattintgatást, mert egy vagyonba került a film. Nem készült ugyanarról a helyről ugyanabban a pózban 10-20 tök megkülönböztethetetlen kép, hanem volt 1, maximum 2 lehetőség a jó kép elkészítésére, aztán lehetett menni tovább. Otthon meg az előhívás után lehetett várni, hogy mégis hogy sikerültek a képek. Az is jó, hogy ezek a filmek mennyivel a nyaralások után lettek előhívva, hiszen általában megvárta az ember, hogy beteljen a film, aztán meg időpontot is kellett találni az előhívásra. Nem beszélve arról, hogy az előhívásnak is volt ideje, na meg költsége… Aztán mindezek után kiderült, hogy elég sok kép használhatatlan, mert totál homályos lett. Vagy, ami még jobb: eleve szarul lett befűzve, ezért már az elejétől kezdve használhatatlan képek készültek.
De sebaj, mert az emlékek megmaradtak.
VHS vs videomagnó
Ugye milyen jó volt újra és újra megnézni azt a filmet, amit nagy nehézségek árán sikerült végre felvenni VHS-re? És ugye, hogy milyen rossz volt, amikor a magnó úgy becsípte a szalagot, hogy csak izomból kitépve lehetett egyáltalán kiszedni a készülékből a kazettát?
Internet vs telefon
Amikor még épp csak megízleltük az internetezés ízét, már akkor is volt valami keserű utóíze. Amikor még a betárcsázós internet korszakát éltük, amikor épp elkezdtél volna valami fontos dolgot csinálni a világháló, mondjuk letölteni egy képet a Baywatchos lányokról, akkor jött anya, hogy azonnal telefonálnia kell. És akkor aztán annyi volt az internerezésnek egy jó időre, hisz egyszerre a kettő nem ment.
Rettegés az Y2K-tól
Annyira új volt a hétköznapi emberek számára is elérhető internet meg a számítógépek világa, hogy nem csoda, hogy igazi pánik lett úrrá sokakon amiatt, hogy amin 1999. december 31-én 23:59-ről 0:00-ra vált az óra, akkor minden digitális rendszer kipurcan, a szerverek ne tudják feldolgozni, hogy 1999 után 2000 jön és egész egyszerűen törlődik minden, visszarepülünk a sötét őskorba, megint kézzel készített eszközökkel kell mamutokat ölnünk. Vagy ha ez nem is, de a bankszámlák például nullázódnak, ami persze kellemetlen tud lenni, kivéve azoknak, akiknek csak súlyos adósságaik vannak. (Vicces, hogy előtte még a Skynettől, az öntudatra ébredő gépektől rettegtünk.)
Az emberiség végül megugrotta ezt is, hisz még mindig itt vagyunk, nem vágta haza az emberiséget az Y2K.
Ehető nyaklánc és karkötő
Azok a kis színes apró cukorkák, amik fel voltak fűzve egy gumírozott szalagra és hordhatta az ember a ruhája mellé divatos kiegészítőként, meg falatozhatott belőle, ha éppen megéhezett kicsit. A legtöbb ilyet, miután kisírta magának az ember,
sose ette meg vagy sose hordta tovább pár percnél, de persze megérte érte hisztizni és kínos helyzetbe hozni apát, anyát a boltban vagy a balatoni rablósoron.
Troll babák
Voltak ezek a színes hajú troll babák, amik valamiért megbabonázták a gyerekeket. Nyilván a jó marketing miatt, mert első, de sokadik ránézésre is sok szép azért nem volt ezekben a játékokban. Azt lehetett velük csinálni, hogy ide-oda lehetett tekergetni, fésülni a hajukat és ez valamiért akkor elég is volt. Meg volt valami különleges bennük, hogy mások voltak a többi játéknál. De ettől még inkább voltak ijesztők, mint cukik. De a gyerekeknek ez kellett, tehát meg kellett venni.
