Furcsa dolog történik a Makkoshotyka nevű bájos kis városkában, melyet kizárólag állatok laknak. Azon túl, hogy a város messze földön híres hatalmas tölgyfáiról és az azokon bőségesen termő makkokról, egy szép napon egy kiscsirkéről lesz nevezetes, ugyanis Kotlik Csöpi azt állítja, fejére esett az ég egy darabja, ezzel megalapozva egy életre státuszát: még évekkel később is rajta gúnyolódik a város, Csöpi nem kis bánatára.
Makkoshotyka ideális társadalom: halak, kutyák, birkák és csibék ugyanabba az iskolai osztályba járhatnak. Persze ez az összezártság rossz dolgokat is szül: Csöpi termete és égdarabos akciója óta állandó céltáblája a gúnyolódásnak. Persze nem csak ő, hanem hasonlóan lúzer barátai is: üsd-vágd alapon a kidobósban esélytelenek mindenkivel szemben. Bár Csöpi mindent megtesz, valamiért mindig rosszul sülnek el dolgai. Ugyan termetéből adódóan nem sok vizet zavar, a zűr mégis mindig a nyomában jár: újabb hatalmas galibát okoz az iskolában, betelik az a bizonyos pohár. Úgy dönt, változtat életén, valami olyan dolgot tesz, hogy elfelejtsék előző baklövését és beáll a helyi baseball csapatba. Mikor végre úgy tűnne sikerül helyrerántania életét - végre apja is büszke lehet rá sikeres, nyerésre segítő ütése miatt - az égbolt este újra a fejére szakad. Eleinte nem is akar szólni róla senkinek, de barátai is belekeverednek az ügybe, kizárólag életüket megmentendő megkongatja a vészharangot. Mire azonban a városlakók odaérnek, az űrlények - akik rájuk támadtak - eltűnnek űrhajójukkal. Csöpi megint bajba kerül, apja ismét szégyenkezni kényszerül, nem hisz csöpp fiának. Az ufók azonban visszatérnek megtorolni, és egyedül Csöpi tudja csak a megoldást, hogyan menekülhet meg a város, és persze a világ a pusztulástól.
A kis csibe története, akinek senki sem hisz, eredetileg egy 1700-as évekből fennmaradt brit meséből származik, ami azóta szervesen beépült az angolszász kultúrák hétköznapjaiba. Az eredeti sztorit persze alaposan felturbózták az alkotók űrlényekkel, világmegváltással és hatásos képi elemekkel. A Disney első Pixar nélkül készített 3D-technikát alkalmazó mozija ugyanis célcsoportját tekintve elég bizonytalankodó. Míg a Hihetetlen család egyértelműen felnőttmese, a Csodacsibe eredetileg gyerekeknek készült. Ennek ellenére a film a felnőtteket talán jobban megszólítja, számukra érthető a pszichológiát cikiző állandóan állandó kibeszélési láz vagy épp a politikai élet szereplőinek gúnyolása, és akkor a képi megoldásokról, zenehasználatról szó sem esett. A film ugyanis - bár félelmetesnek nem nevezném - cseppet sem lányregény vagy szombat délutáni szörpszörpölős családi mozi. Korhatár besorolása ellenére a fiatalabb generációnak kevésbé ajánlott, egy óvodás csoport lehet egy életre elijedne a mozi intézményétől, örök traumát szenvedve a filmművészettől.
A film - bár tudjuk nem mindenkinek való, mint sok egyéb más dolog az életben - jó szórakozást ígér, kellő iróniával fűszerezett és a dalbetétek is viccesek. Csak épp arra kell figyelni, milyen korosztálynak mutatjuk meg. Az idősebbek már jól szórakoznak rajta, hiszen a történet alapvetően mese és az örök mesei igazság is érvényesül: még a legkisebbek is képesek változtatni a világ menetén. A felnőttek pedig egyenesen jól szórakozhatnak rajta.
