zene: Anthony Lledo
vezényel: Oleg Kondratenko
kiadás éve: 2013
kiadó: MovieScore Media
játékidő: 31:50

Ki ne ismerné a mára már több ezer szettes palettával rendelkező Lego építőjátékot, melynek ötlete 1932-ben pattant ki a dán Ole Kirk Christiansen asztalosmester fejéből. A készségfejlesztő 1947-ben nyerte el ma ismert formáját, s azóta sikert sikerre halmozva nőtt túl kezdeti célján, aminek eredményeként a cég immáron megannyi világot tudhat magáénak olyan témavariációknak köszönhetően, mint például a város, a kalózok, a világűr vagy a technik. A játékot körülvevő kultusz odáig vezetett, hogy végül Legoland néven szórakoztató park is létesülhetett, s olyan világsikerű filmek szereplői, tárgyai, valamint építményei jelentek meg eme miniatűr világban, mint például a "Csillagok háborúja", a "Harry Potter" vagy "A Gyűrűk Ura" szériák, valamint a "Vissza a jövőbe"-trilógia. Ezen adaptálások azonban bizonyos szinten visszafelé is működnek, hiszen a Lego fejlesztői által kreált dolgok az elmúlt évek során különféle számítógépes játékok, illetőleg animációs alkotások révén kelhettek életre, és váltak ezekből eredően még népszerűbbé. Utóbbi kategória legújabb tagja a 2013 januárjában debütált, s hazánkban is bemutatott "Chima legendája", mely minisorozat a cég tavalyi, azonos címet viselő újdonságának történetét tárja elénk.

A direktori széket Peder Pedersen foglalhatta el (s váltotta őt hat epizódot követően Lee Stringer, Phillip Berg, majd André Bergs), aki ezt megelőzően olyan Lego-alkotások megszületésénél működött közre, mint az "Indiana Jones and the Raiders of the Lost Brick", a "Star Wars: The Quest for R2-D2", illetőleg a "Star Wars: Bombad Bounty" című szösszenetek. Ezekhez minden esetben a dán Anthony Lledo készített aláfestést, így tehát cseppet sem meglepő, hogy Petersen ismét őt kereste fel legújabb megbízatásával. Ezúttal azonban komponistánk némiképp hálásabb feladattal találta szembe magát, hiszen a Chima birodalomhoz nem volt köthető már ismert és népszerű zenei világ, ellentétben előző kollaborációikkal, melyeknél John Williams dallamsoraira építkezve kellett elkészítenie kíséretét. A koprodukciós széria költségvetése megengedte Lledo számára azt is, hogy ne hangmintákra, hanem egy átlagos létszámú szimfonikus zenekarra építkezzen, melynek szerepét a macedón F.A.M.E. Orchestra töltötte be, a fafúvósokra íródott szólókat azonban Los Angelesben rögzítették.

Bevallom, a korong első meghallgatását csupán egy hangyányi kíváncsiság előzte meg részemről, főként amiatt, mert a komponista neve semmit sem mondott számomra (holott, mint utólag kiderült, nemegyszer dolgozott már Harry Gregson-Williams keze alá), s ezzel párhuzamosan a húszrészes szériát sem tartottam olyan volumenűnek, hogy az bárkit is komoly zenei teljesítményre sarkalljon, ám végül kellemesen csalódtam. Lledo maximálisan kihasználta azt, hogy a nulláról kellett indulnia, és élt azzal a lehetőséggel, amit ez az egész akció-fantasy projekt biztosított számára. A történetben nyolc törzset ismerhetünk meg, akik bár állatok, emberi tulajdonságokkal vannak felvértezve, és egy különleges, várakkal, kastélyokkal, valamint legendákkal övezett világban élnek, melynek fő mozgatórugója az egyes törzsek közötti egyensúlyt hosszú ideje őrző chi. Egy félreértett baleset eredményeként azonban a chit őrző oroszlántörzs ellen fordulnak a krokodilok, s kirobbanó csatájuk a maradék hat törzset is megosztja, így a békés föld rövid időn belül háborús övezetté válik. Mindez rendkívüli témagazdagságot biztosít egy filmzeneszerző számára, Lledo pedig sem azzal nem törődött, hogy ez gyerekeknek készül, sem pedig azzal, hogy műve esetenként igencsak háttérbe szorul majd az effektek és a párbeszédek mellett.
Az albumon szereplő tételek a teljes szériát figyelembe véve kerültek kiválogatásra, s bár a kiadvány nem tartalmazza a Lledo instrumentális felvezetésével indító, majd a Finley nevű olasz rockbanda dalába torkolló nyitótételt, ízelítőt ad néhány fontosabb karaktertémából. Míg Laval, az oroszlánok hercege egy heroikus, ütősökkel támogatott motívumot kapott ("Laval the King"), addig az egykori barátjából ellenséggé vált Cragger egy ármányosabb hangvételű megközelítéssel büszkélkedhet ("Cragger"), melynek egyetlen szépséghibája az, hogy fúvós dallamsora erősen hajaz Marc Streitenfeld "Robin Hood"-zenéjére. Ezeken kívül a rinocéroszok témája került még fel az albumra ("Rhinos" címmel), mely táncot idéző hangulata révén a könnyedebb trackek egyikének számít. A hibátlannak tűnő, garantáltan remek élményt biztosító tételek sorát gyarapítja a "Playful Tribes", mely egy vérbeli kalandzene, és rendesen megmozgatja a szimfonikusokat, s játékuk folyamatos fokozása érdekében Lledo a csúcspont felé közeledve ugyanazon megoldáshoz folyamodott, mint egykoron Williams a Superman-téma esetében. Minőségét tekintve ezzel egy lapon említhető még a "Speedor Races", a "The Big Battle" és a "The Warrior Within", melyek zseniális vonósfutamaiknak, kórusos támogatásaiknak, valamint dinamikájuknak köszönhetően könnyedén kenterbe vernek több ma születő akciózenét. Nemcsak ezekre, hanem a kompozíció egészére érvényes az, hogy nem érezni görcsösséget, izzadságszagot (persze helyenként kisebb Remote Control-hatást azért igen), ugyanakkor dominál a régi idők vérbeli kalandzenei hangulata.
A chi misztikumát, illetőleg Chima világát a komponista a belőlük származó erő, s a feléjük áradó tisztelet érzékeltetésére szolgáló lágy, ugyanakkor fennkölt vonósszólamokkal jellemezte, a tetőpontoknál pedig kórusos, rezes támogatással vértezte fel azokat (ez figyelhető meg a "Chi"-ben, illetőleg a "The Great Story"-ban). Hasonlókból táplálkozik a "Forever Rock" is, melynek varázsát nem a chi-téma kölcsönzi, hanem az a kellemes zongoraszóló, amelybe ezen tétel torkollik.

Az idei év nagy meglepetéseinek egyike számomra mindenképpen Anthony Lledo a "Chima legendái"-hoz készült muzsikája, mely egyúttal a 2013-as toplistám élvonalában is helyet kap majd. Megnéztem néhány epizódot ebből a meséből, és persze én már más szemmel nézem, mint egy gyerek, de az biztos, hogy hangulatához és élményéhez nagyban hozzájárul ezen score, mely a törzsek közötti küzdelmeket bemutató jelenetek esetében ugyan alul lett keverve, de a többi ponton épp Lledo műve (melyet már a Lego az újabb Chima-játékainak reklámjai alatt is alkalmaz) változtatja nyomatékosabbá a látottakat.