Schwarzeneggerrel indult Amerikában '82 hosszú nyara: noha korábban is alakított testhezálló szerepeket (például izmos szobadísz volt A hosszú búcsúban), mégis csak a Conannal csinálta meg hollywoodi szerencséjét. A filmet illetően már megoszlanak a vélemények: míg egyesek csak legyintenek, mások is csak legyintenek. Ám utóbbiak legyintés közben tömény nosztalgiával gondolnak vissza pubertáskoruk e kardforgató élményére (hozzánk a barbár később, kalózmásolatban érkezett). Amellett, hogy a produkció profetikusnak bizonyult, hiszen Schwarzenegger mint király jelenik meg a legvégén, a '82-es változat még azzal is dicsekedhet, hogy a rendező John Milius mellett Oliver Stone is elszöszmötölt a forgatókönyvön. Az ő izmozásuk is megért volna egy filmet - sokkal jobban jártunk volna vele, mint ezzel az új Conannal. Igaz, kormányzó még Jason Momoából is lehet, ráadásul abban a hajdani Arnold előtt jár, hogy az ő Conanja erősen elkaliforniaisodott: hiába a látványos vadállatiaskodás, ettől a barbártól bármikor kitelik, hogy a nyereg alatt puhítsa a mobiltelefonját. Marcus Nispel rendező most is félreértett mindent, és a barbárok ősprimitívségét a produkció egészére vonatkoztatta. Ha hozzávesszük, hogy Robert E. Howard történeteinek fantasztikus világa leginkább Bulgáriára hasonlít (a producerek jelentős stúdiókapacitással rendelkeznek az országban), hát tényleg sokkal jobban járunk, ha Milius és Stone párosáról vagy Howard nehéz életéről készül feldolgozás. Igaz, utóbbiról készült: Egy zseni árnyékában címen érdemes keresni.
