Van ez a pasas, fogalmam sincs honnan, de mindig előkerül. Nyilván itt lakik valahol a környéken. Állok a liftben, lassan süllyed velem lefelé, egyszercsak megszólal mögülem, pedig esküszöm, egyedül szálltam be. Ha most áramszünet lenne, mint ahogyan lehetne, a lift egyszerűen megállna, aztán itt ragadhatnánk ki tudja meddig, ebben a szűk, levegőtlen kalitkában. Ráadásul nincs nálunk élelmiszer, a mentők pedig biztosan nem találnak ránk. A legrosszabb esetben pedig még le is szakadhatna az egész szerkezet, hiszen ha nincs áram, motor sincs, ami fékezné a liftet zuhanás esetén... A színházban mindig mögöttem ül, és végig kommentálja a darabot, sajátos értelmezését adja a legfajsúlyosabb Dosztojevszkij-adaptációnak is, amibe bár szeretnék belemélyedni, nem tudok, hiszen hozzáfűzött mi tagadás, találó észrevételei folyton nevetésre ingerelnek. A kiállításon épp elmerengenék Monet napfényben ringó csónakjain, erre ő a német expresszionisták zaklatott-lázas festményeinek freudi alapokon nyugvó mély elemzésébe kezd. És amikor csendes, romantikus, gyertyafényes vacsorát költenék el az imádott nővel, megint előkerül, hogy rögvest szexuál-pszichológiai fejtegetésekbe kezdjen, ezáltal a vágyott romantikát hisztérikusan előtörő röhögés foszlatja semmivé. Aztán amikor ránézek, a vastag keretes szemüveg mögött ülő okos szemekben mintha értetlenséget látnék: hát nem látod, a helyzet a fonákjával teljes?
Persze, Woody Allen nem lakik itt a környéken, és én se New Yorkban, ám már eddig is tetemes életműve sokak gondolataiban, életszemléletében hagyott komoly nyomot, velem együtt. Kicsi, törékeny, mégis izgága, neurotikus személyisége meghökkentő módon csábos női zenekarok dalszövegeiben is megjelent néhány éve: ...Kezdd úgy, mint Woody Allen... Okos meglátásai, találó poénjai ezek szerint az azt hinnék, bodor szőrzetű macsókra áhítozó szexbombákra is hatnak, egy darabig legalábbis. Mindenesetre az tény, Woody Allen pápaszemes fényképe már ott van a Nagy Mozi Aulájában, közvetlenül Charlie Chaplin és Buster Keaton mellett, miközben még ereje teljében alkot. Filmjei ugyan nem burleszkek, csak éleslátó, pontos és szarkasztikus karikatúrái mindennapi csetléseinknek, botlásainknak, érzelmeinknek és gondolatainknak, vágyainknak. A belvárosi slemil zsidó értelmiségi, a kisebbségi komplexusos, üldözési mániás kisember, stb, stb. sorolhatnánk a közhelyeket, helyettük: Woody Allen. Így egyszerűen.
A Csak az a szex című új filmje esetében megint régi kedves témájához nyúl. Egy fiatal író végzetesen beleesik egy csélcsap színésznőcskébe, aki persze a bolondját járatja vele. Az író egyetlen vigasza egy fura tanár, aki hosszú sétákra cipeli el védencét, hogy kioktassa őt a világról. Persze hogy a tanár maga Woody Allen, van alkalma szórni a szellemes be-, ki- és leszólásokat a legkülönbözőbb tárgyban, témában. Meglepetés a két szerelmes (?) főszereplő, hiszen a szexuális problémákkal küzdő fiatal, ám nagy reményű író szerepében Jason Biggs-t láthatjuk, akit az Amerikai pite-filmekből ismerhettünk meg, míg a csélcsap színésznőcske az Addams Family tv-horrorsorozat jócskán felcseperedett gonosz kisleányaként megismert Christina Ricci. Megszokhattuk már, hogy Woody Allen színészként értékelhetetlent nyújt, hiszen saját magát alakítja, ezt viszont a legjobban csinálja, de megszokhattuk azt is, hogy a többi szerepet kivétel nélkül kitűnő színészek alakítják. Mint ahogy most is történik. Biggs bizonyítja, hogy képes árnyalt alakításra is, hiszen majdnem, de mégsem ugyanazt a figurát kell hoznia, mint a Pitében, míg a kislányként csúnyácska, nagy fejű, és dülledt szemű Christina Ricciből izgalmas, sziporkázó és markáns tehetségű színésznő vált, aki bármit, hangsúlyozom, bármit a világon eljátszik. A fim hangulatában, modorában kicsit visszatérés az Annie Hall korszakához, ám Woody Allen most dolgozik a legjobb operatőrrel, Darius Khondjival, míg a jazz-rajongók egy rövid jelenetben betekintést nyerhetnek a Village Vanguard nevű jazz-klubba, ami kb. ugyanaz a jazzistáknak, mint a moszlimoknak Mekka. Legendás szent hely. De a film ezen kívül is jó szórakozást nyújt, mondom ezt azoknak, akiket a jazz hidegen hagy.
