"A történet teljes egészében igaz, mert elejétől végig én találtam ki" - írja Boris Vian a Tajtékos napokban. A regényben, amiről (sok száz másik könyvvel együtt) mindenki azt mondta, hogy ezt aztán tényleg nem lehet megfilmesíteni. Joggal, hiszen a francia avantgárd egyik sztárja, az író, zenész és festő Vian világa álomképekből, szójátékokból, zenéből és képtelenebbnél képtelenebb ötletek sorából áll.
Hogyan is lehetne filmre vinni egy világot, ahol látni lehet a másik kék és mályva színű gondolatait, a szerelmesek fahéjas cukor illatú bárányfelhőkön utaznak, napfényt tesznek az öngyújtójukba, egereket simogatnak és emberi testmeleggel növesztenek fegyvereket? Egy olyan világot, ahol Jean-Sol Partre a legnagyobb sztár (Jean-Paul Sartre filozófus Vian baráti köréhez tartozott), ahol mindenki jazzre kel, fekszik, táncol és esik szerelembe (Boris Vian több mint ötszáz dalt írt és még ennél is több újságcikket a jazzről, zenélt Miles Davis-szel is). Ez a világ olyan sajátos, hogy csak imádni vagy gyűlölni lehet.
Nem meglepő, hogy végül Michel Gondry vette a bátorságot. Gondry olyan szerelemes filmeket csinált korábban, mint a zseniális Egy makulátlan elme örök ragyogása vagy Az álom tudománya. A Tajtékos napok leginkább az utóbbira hasonlít. Nem másolja szolgaian a regényt, inkább megmutatja, hogy milyen a Tajtékos napok az ő olvasatában. Látunk egy verziót a koktélzongorára, amit nyilván mindenki másképp képzel el. Ez a bizonyos zongora a főhős, Colin (Romain Duris) egyik találmánya. A lényege, hogy olyan italt kapsz a végén, amilyen dalt eljátszottál a zongorán. Minden hang egy íz, egy csepp likőr, aroma vagy tömény. A végén megihatod a dalod.
Ilyesmikkel tengeti a napjait Colin, akinek nem kell dolgoznia, mert sok pénze van. Élvezi jó barátja, a megszállott Jean-Sol Patre-rajongó Chick (Gad Elmaleh) társaságát és szakácsa, Nicolas (Omar Sy az Életrevalókból) főztjét. Minden szép és jó lenne, de Colin magányos, szerelmes akar lenni, de rögtön. Nem is kell sokat várnia, mert barátai összehozzák Chloé-val (Audrey Tautou), akivel Colin minden bénázása ellenére szerelembe esnek, mire másra, mint Duke Ellington dallamaira. Esküvőjük és nászútjuk szebb és bizarrabb már nem is lehetne.
De a boldogság nem tart soká. Chloé beteg lesz, lótuszvirág nő a tüdejében. Colin világa megváltozik, a kezelések sok pénzbe kerülnek, dolgoznia kell. Ez önmagában is elég borzalmas, de mivel Colin felnőtt férfi létére még sosem dolgozott, tapasztalat híján rémesebbnél rémesebb munkákat kell vállalnia. És míg ő gályázik, Chloé otthon egyedül néz szembe az elmúlással.
Gondry Tajtékos napokja nélkülözi a regény humorát (mivel ez jórészt nyelvi humor, nem is nagyon tehet mást) és a kegyetlenségét is. Az ő verziója bájos, ötletes, látványos, tele meglepő, emlékezetes képekkel. Nincs meg benne minden, ami a könyvben, mert egyszerűen nem is lehet. Akit idegesít ez a világ, azt idegesíteni fogja az első perctől. Aki meg szereti, az olvadozni fog végig.
Boris Vian rajongói így is, úgy is megnézik a Tajtékos napokat. Rajtuk kívül még romantikus lelkeknek, a szomorú szerelmes filmek híveinek, Franciaország és a francia kultúra imádóinak, kamaszlányoknak is erősen ajánlott. A többieknek meg csak nagyon óvatosan.
IMDb: 5,9
Index: 10/7
