Csak megjátsszák! - színészkedő focisták

  • Vízer Balázs / PORT.hu

Egy dolog a pályán eljátszani a nagyhalált és megint más a kamera előtt életre kelteni egy fiktív figurát, avagy vannak focisták, akik tényleg mozivászonra valók, és ezt tudják is.

Pelé

Az csak természetes, hogy a világ legnagyobb és legismertebb focistáját megkörnyékezték a filmesek, ő pedig nem is egyszer mondott igen. Edson Arantes do Nascimento, vagyis Pelé, akinek fiatalkoráról a minap került a mozikba egy játékfilm, számos brazil sorozatban játszott, de komoly játékfilmekben is láthattuk. Ezek közül a legismertebb a Menekülés a győzelembe (1981), ahol egy trinidadi hadifoglyot játszott, aki a társaival együtt kiáll a német csapat ellen és lassított ollózással meg is nyeri a meccset, de ő volt a nagy mérkőzés koreográfusa is. Ám nem ez az egyetlen cím a filmográfiáján: a kevésbé ismert A Minor Miracle-ben (1983) egy csapat szomorú árvának segít érdekes módon pont annak a John Hustonnak az oldalán, aki a Menekülés a győzelembét rendezte, míg a Nagyágyúban(1987) egy fiatal, ambiciózus amerikai focistát avat be a játék rejtelmeibe. Pelé alázatos színész volt, nem akart elvinni a hátán egy filmet sem, de amit rábíztak, azt remekül hozta...

Puskás Ferenc

Puskás Öcsi is próbálkozott a színészkedéssel, és most nem arra gondolunk, amikor Albert Flórián oldalán saját néven felbukkan Az elvarázsolt dollárban, hanem egy viszonylag komoly szerepre, aminek később politikai vetületei is lettek. Puskás volt ugyanis a Keleti Márton rendezte, 1956 elején forgatott politikai szatíra, A csodacsatár címszereplője, a Puska nevű magyar szupersztár, akit a kitalált diktatúra, Futbólia tengernagya elraboltat – legalábbis azt hiszik, őt viszik magukkal, ám valójában egy névtelen senki akad a horgukra. Csakhogy a film bemutatója előtt kitört a forradalom, és az 1957-re halasztott bemutatóra az Aranycsapat más tagjaihoz hasonlóan Puskás is disszidált, ami akkoriban szörnyű bűnnek számított. A Párizsba menekült forgatókönyvíró, Méray Tibor nevét egyszerűen törölték, és valamennyi jelenetet, amelyben Puskás szerepelt, újra leforgatták Hidegkúti Nándorral. Szerencsére fennmaradt az eredeti verzió is, és ha műsorra kerül, azt vetítik.

Vinnie Jones

Vincent Peter "Vinnie" Jones már focistaként is híres volt, pontosabban hírhedt, a legdurvábbak közé tartozott, a mai napig tartja a leggyorsabban megszerzett piros lap rekordját. Kedvenc trükkje az volt, hogy az általa felrúgott játékost előzékenyen felsegítette, de úgy, hogy közben belemarkolt annak hónaljszőrzetébe, ugyanakkor nem volt tehetségtelen: a Wimbledon, a Leeds United, a Sheffield United és Chelsea is szerződtette, és játszott a walesi válogatottban, majd Guy Ritchie látta meg a fantáziát a nagypofájú, hatalmas egójú focistában. Ő lett A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső (1998) és Blöff (2000) legemlékezetesebb figurája, mindkét filmben fekete humorral megáldott verőlegény játszva. Aztán jött a Gépállat SC, a fentebb emlegetett Menekülés a győzelembe feldolgozása, és egy sor B-kategóriás felejthető alkotás, illetve a mindenki által utált  X-Men - Az ellenállás vége, ahol Buldózert játszotta. A jó hír, hogy annyi csapnivaló alakítás után Jones az új A hét mesterlövész filmben is szerepet kapott.

Eric Cantona

Amíg a Manchester Unitedban játszott, a legendás francia csatár öt év alatt négy Premier League győzelem, két Liga-győzelem és két FA kupa megszerzésében vett rész, nem csoda, hogy a közönség imádta, az ellenfél utálta. Volt is miért, a lobbanékony természetű játékos egy mérkőzésen lerúgta az ellenfél egyik nagyszájú drukkerét, amiért 8 hónapra eltiltották, majd hamarosan vissza is vonult. Ekkor kezdett el elsősorban francia filmekben játszani, de láthattuk Shekar Kapur Oscar-díjas történelmi drámájában, az Elizabeth-ben (1998) is. Eddig mintegy 30 filmben láthattuk, de ironikus módon a legemlékezetesebb szerepében önmagát játszotta. A film, amelynek egyben producere is volt, a Ken Loach rendezte Barátom Eric (2009), amiben egy kissé beszívott középkorú Ma U szurkoló mentora lesz – de nem való alakként, hanem az illető képzeletében élve. Nemrég egy hangulatos western, A Megváltásban tűnt fel Mads Mikkelsen és Eva Green oldalán.

Zinédine Zidane

Ha ránézünk az egykori csodacsatár francia-algériai focistára, jelenleg a Real Madrid vezetőedzőjére, az égvilágon semmi érzelmet nem látni rajta. A pályán sem volt a játékos, aki eljátssza a sérülést, ha hozzá sem érnek, mégis több filmes is meglátta benne azt a különleges szikrát, ami filmjéhez kellett. Ilyen volt a Zidane, un portrait du 21e siecle alkotópárosa, Douglas Gordon és Philippe Parreno, akik kísérleti filmjük hősévé tették. A filmesek 17 kamerával követték Zizout egy 2005-ös, a Real Madrid színeiben a Villarreal ellen vívott meccsen, de csakis őt, és semmi vagy senki mást nem mutatva. Az eredmény szinte hipnotikus, teljesen mást mutat, mint amit a szokásos közvetítéseken látunk. Zidane ezt megelőzően önmagát játszotta a futballt Amerikában népszerűsíteni hivatott Góóól!-ban, majd fekete hajkoronával jelent meg az Asterix az Olimpiánban, hogy egy kicsit bűvészkedjen a labdával és kitoljon az egyik főszereplővel, aki éppen egy bögyös szőkét szedne össze. A hajas Zidane sokkoló élmény!

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu