Csúcsvitorlát kurtítani!

A Megint 17 című közös munkájukat követően Burr Stears rendező újra a tini-lányok kedvencét, Zac Efront kérte fel, hogy musicalek és vígjáték után drámában bizonyítson. Ám a Charlie St. Cloud halála és élete című regényadaptációban a felszín fecseg, a mély meg hallgat. De ez elsősorban nem Efron hibája.

"Vitorlázó" mozik
Se szeri, se száma azoknak az alkotásoknak, ahol, ha ugyan fő szerepet nem is kap, de felbukkan a vitorlás hajó. Amerikai mozikban az egzisztenciális állapot (találomra a bőséges kínálatból: gazdagság - Üzenet a palackban; szegénység - Most és mindörökké) mutatója, vagy ijesztős-filmekben az elzártság jele (Halálos nyugalom, Cape Fear - A Rettegés foka), Európában hordozhat fátummotívumot (Kasszandra álma, Kés a vízben, Szélcsend), Ázsiában pedig lehet az izoláltság megtestesítője (Az íj). A kifejezetten "vitorlázó" filmek királynője az Onedin család című (1971-1980 közt készített) tévésorozat volt, amiben Hacsaturján Spartacus balettjának a zenéjére úszott a tengerbe a Charlotte Rhodes (meg a többi többárbocos). Ahol, ha bárminemű baj volt (akadt), a mogorva tekintetű (ám érző szívű) Baines kapitány (Howard Lang) a tatra pattant, és kiadta az utasítást: "Csúcsvitorlát kurtítani!". Burr Stears rendező (Nancy ül a fűben (Spangli), Megint 17) Ben Sherwood író sötéttónusoktól sem mentes regényét vette alapul (magyar nyelven még hozzáférhető munkája: Rekordszerelem), hogy Craig Pearce és Lewis Colick forgatókönyvírók segítségével megfilmesítse a Charlie St. Cloud halálát és életét. A mai időknek a szerepköréből kikorosodó tinédzser-üdvöskéjével, Zac Efronnal (High School Musical-trilógia, illetve egy kis figyelemre-méltóság: Hajlakk), némiképpen a manapság dívó darkos, a halál belengte szerelem bűvkörében - lásd: vámpírfilmek.

Képeslap halál
Itt azonban nincsenek vérszívók, csak halálszagú romantika lengedez, sajnálatosan azonban inkább képeslapszerűen, ahogyan egy temetkezési vállalkozó kirakatában szép kártyákon a kínálatot közszemlére teszik. Merthogy Sherwood regényének lényege, hogy - miközben sor kerül temetői bujálkodásra is - olyas kérdéseket fogalmazzon meg, és adjon azokra választ, hogy mi történik a halál után a szeretteinkkel, hogyan dolgozzuk fel az elvesztésüket, a testtel elenyésznek-e a szellem és lélek és a hozzájuk kötődő érzelmek stb. Ám ezek itt csupán nagyon felszínesen és valóban képeslapszerűen - olykor kifejezetten giccsesen - jelennek meg.

Elmúlás és újjászületés, az öcs és a szerelem
Tudjuk, a halál ténye vigaszra sarkallja az élőket. A hagyományos vallások igyekeztek is feldolgozni a feldolgozhatatlant, és nyilván ez a felület nem annak a fóruma, hogy eldöntsük, van-e élet a halál után vagy nincs, létezik-e túlvilág - a bennünk élő Woody Alleni kisördög mondatja velünk, ez nem is kérdés, csupán hogy milyen messzire van a belvárostól, és lehet-e taxit kapni éjfél után? -, csak azt nézzük, ahogy a Charlie St. Cloud halála és élete megpróbálkozik vele. Mert a történetében a szépreményű gimnáziumi végzős fiú (Efron) öccsével, Sammel (Charlie Tahan) legyőzhetetlen a vitorlásversenyeken, és ennek köszönhetően egyetemi ösztöndíjat is nyer. Ám mégsem költözik a campusba, mert egy autóbalesetben elveszti testvérét, és megígéri a szeretett halottnak, hogy minden áldott nap baseballozik vele, és ezért abban a temetőben vállal gondnoki állást - azaz: marad a városában -, ahol Sam nyugszik. Így aztán amikor nap mint nap elsütik a kikötői ágyúkat, Charlie öccse szelleméhez siet, dobálják a labdát és dumálnak. Az egykori (vonzó) középiskolai osztálytársnő, Tess (Amanda Crew) felbukkanása változtatja meg a báty életét. A lány világkörüli vitorlázásra készül, és a megszerelmesedő Charlie-nak kisvártatva döntenie kell élet és halál között: vagy betartja öccsének tett ígéretét, vagy az egyik tesztútja során bajba jutott kedvese segítségére siet.

Vigyázat, sekély víz!
A filmben a mélység annyira mutatkozik meg, mint a tengerfelszín, tudjuk, hogy alatta rejlik a lényeg, de nem találkozunk vele. Ehhez képest értékelhető Efron (és Crew) alakítása, miszerint amennyire szükséges egy délutáni film erejéig megjeleníteni a drámát, meg is teszik (könnyeznek és ölelkeznek). Hathatósabb a "szellemöcs" (Tahan) jelenléte, még inkább a nyúlfarknyi epizódban színre lépő Ray Liottáé, aki a Charlie-t anno ténylegesen, majd évekkel később átvitt értelemben újjáélesztő mentős szerepében mutat némi maradandót. Az anyát megformáló Kim Basinger ellenben totális pazarlás, a tehetséges színésznő itt semmilyen lehetőséget nem kapott, inkább csupán a neve kellett és az is csak valószínűleg arra, hogy a tizennyolc-pluszos korosztályt is a mozikba lehessen csábítani. Steers filmje a szerelmet - és az életet - halál-közeliségében megélni szerető tini lányoknak fog örömet okozni. Más azonban csak legyint és csalódik. És kurtítja a csúcsvitorlákat.

Kinek ajánljuk?
- Akiknek tetszett az Üzenet a palackban.
- Zac Efron-rajongóknak.
- Temetőőröknek.

Kinek nem?
- Akiket idegesít a délutáni - felszínes - romantika.
- Akik a halált és az életet komolyan gondolják.
- Temetőőröknek.


5/10