Nem baj, ha nem lesz nagyszerű, de működjön. Egy olyan tömeggyártásra szakosodott nagyüzemnek, mint Hollywood, csak ez lehet a jelszava. Ám ez a felfogás idővel oda vezet, hogy ami nagyszerű lehetne, az is éppen csak működni fog. Iskolapéldája ennek a Betty nővér című film. Az első ötlet nyilván az volt, hogy Betty, ez a kedves kis pincérnő teljesen belezúg egy szappanopera jóképű orvos hősébe. Ez, ha megnézzük Betty szomorú, nyomorult kis életét, nem csoda. Rajongásából és szappanopera-függéséből már lehetne filmet csinálni, de akkor közbeszól Hollywood üldözési mániája: mi van, ha ez nem elég? És az alkotók ahelyett, hogy merészen a képtelenségig vinnék a történetet, beleírnak még két bűnözőt, akiknek üldözniük kell Bettyt. Ha már ott van az a két bűnöző, akkor azokat is jól ki kell találni: az egyik legyen érzelmes természetű, a másik legyen pszichopata. És jönnek az újabb részletek, melyek bár Bettyről szólnak, csak elterelik róla a figyelmet. Hősnőnk ugyan sok kalandot átél, még az áhított tévésztárral is vált néhány romantikus csókot, mégsem látunk sorozatimádata mögé, mely tetteit irányítja. Pedig ezt várnánk. Már csak azért is, mert a leleményes hazai forgalmazó, kihasználva, hogy nálunk a sorozatokról mindenkinek karakán véleménye van, odabiggyeszti a cím mellé a nézőcsalogató (és viccesnek szánt) "Szappanopara" alcímet.
A Betty nővér egészen sajátos módon rossz film. A túl sok ötlet kioltja egymást. Egy ilyen sikerre törő, fordulatoktól és szereplőktől túlzsúfolt történetben, mely egyszerre akar megfelelni a krimirajongóknak, a vígjátékot szeretőknek, sőt még a romantikus filmek nézőinek is, nincs idő a részletekre, ráadásul nem fog igazán megfelelni senkinek. Pedig azt látni, hogy Renée Zellweger, Betty életre keltője tehetséges színésznő, remek szatírát lehetne forgatni vele. Dicséret illeti a rutinos Morgan Freemant is az érzelmes bűnöző figurájáért, Greg Kinnearről pedig csak annyit: született szappanoperahős. De hiába igyekeznek a színészek, ez a film menthetetlen: az első fél óra unalmas és sablonos, lassan pörög fel a történet, mely a sztár és Betty találkozásától lesz úgy-ahogy érdekes. Gyakran modoros a szöveg - különösen a gengszterek párbeszédei azok -, a dialógusíró görcsösen és sikertelenül próbál a fiatalok kedvében járni. Ráadásul a régi, bevált recept, mely szerint a cselekmény alakulását a szereplők jelleme határozza meg, itt el van felejtve. A cselekmény a rendező, Neil LaBute kénye-kedve szerint alakul. Őt pedig az irányítja, hogy fordulatgazdag filmet csináljon. Hiszen tudjuk, nem baj, ha nem lesz nagyszerű, de...
