Csütörtöki kultúra

Válogassatok kedvetekre a programok közül! A mai napon mehettek élő helyszínes programokra, főleg színházba és koncertre, de azért akadnak online programok is bőven.

Tündérvár - Vajdahunyadvár a művészetben

Vajdahunyad vára épületegyüttes, június 3., 16h

Új, különleges képzőművészeti kiállítással tiszteleg a Magyar Mezőgazdasági Múzeum alapításának 125. évfordulója alkalmából.

Kolozsi Angéla: Jenci néni és az okostelefonok

Online, június 3., 17h

Gimesi Dóra (A Macskaherceg kilencedik élete, A tündér csizmája, Csomótündér) vezetésével bemutatkozik Kolozsi Angéla - Rumi Zsófia: Jenci néni és az okostelefonok című regénye! Kalandos, szívmelengető – és nagyon mai – történet Kolozsi Angélától, az Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak és a Bódog és Szomorilla szerzőjétől.

Falunap

Gellért-hegy, június 3., 17h

Az előadás alapjául szolgáló előadást Durst Judit évtizedes kutatása inspirálta, amely olyan arcát mutatja meg a magyar vidéknek, és a hátrányos helyzetű közösségeknek, amelyet legtöbben aligha ismerhetünk.

Tóth Krisztina: Bálnadal

Online, június 3., 18h

A Bálnadal című kötetről Csepelyi Adrienn beszélget Tóth Krisztinával. A Bálnadal Tóth Krisztina 2017 és 2020 között írt verseit gyűjti kötetbe. A három nagyszerű ciklus a Völgyúttól a Kínai utazáson át hétköznapi életünk helyszíneire, a Terekbe vezeti az olvasót. 

Online Club-est: MAROKKÓ, AFRIKA CSÓKJA

Online, június 3., 18h

"Sokunk számára az Afrikával való első találkozás színhelye Marokkó; itt látunk először tevét természetes közegében - illetve a hentesnél -, kígyóbűvölőt a piactéren, itt érezzük meg az éjszakai sivatag leheletét, és itt szembesülünk azzal, hogy miként tudja biztosítani egy egyszerű fürdőszobai mérleg valakinek a megélhetését."

Az Erzsébet híd pesti kapuja: a Klotild-paloták

Online, június 3., 18h

Egy időben épültek, de a kapu előbb elkészült, mint a híd. Ki volt az angol barokk stílusú ikerépületek első tulajdonosa? Hogyan változott a környezetük 120 éves történetük során? És mi állt a helyükön korábban? A déli palotában várhatóan június közepén luxushotel nyílik Matild Palace néven. Ki az a Matild? És hogy kerül a képbe? Megannyi kérdés, mely válaszra vár.

Lords Of The Organ - Rákász Gergely

Református templom, június 3., 18.15h

Rákász Gergely ígéretéhez híven, megszólal a Háború Istene, a Vörös Bolygó hangulata, amely egyaránt inspirálta a Gladiátor és a Csillagok háborúja filmzenéje is. Beethoven és Holst is emberfeletti erőket mozgat meg, ezt a Lords of the Organ sorozatban mindig megszólaló Bach művek közül a c-moll Passacaglia és Fúga tudja csak még magasabb dimenzióba emelni.

Kondor Ádám zenei estje

Online, június 3., 19h

A bemutató előtt a szerzővel és az énekesnővel Dinyés Dániel beszélget. A koncert megtekinthető online, élő közvetítésben a zoom rendszeren keresztül.

Legyen a feleségem!

Online, június 3., 19h

Helyszín: Jim Watt lakása, London Chelsea negyedében. Nagy bajban van Jim Watt, az egyik jeles londoni brókercég fiatal vezetője. No, nem a tőzsdei hossz vagy bessz ingatta meg cégbeli pozícióját; sokkal inkább viharos magánélete szúrt szemet az Amerikából érkezett házasságpárti nagyfőnöknek. Csoda hát, ha az esti partiig Jim több hölgyismerősének is megteszi címbéli ajánlatát? 

Kállay Saunders lemezbemutató koncert

Akvárium Klub (KisHall), június 3., 19h

Amerikai-magyar énekes, előadó, producer, zeneszerző, a The Middletonz zenekar alapítója.
A 2010-es Megasztárban való szereplés hozta meg számára az országos ismertséget, de az igazi áttörést 2014-ben érte el, amikor megnyerte A DAL 2014 című műsort. Magyarországot képviselve, ‘Running’ című dalával minden idők második legjobb magyar eredményével , az 5. helyen végzett a koppenhágai Eurovíziós Dalfesztiválon.

Rövid a póráz

Thália Színház, június 3., 19h

Lucette, a popkirálynő délelőtt videoklipet forgat, este fellép egy celeb-esküvőn. Fernand, az élete párja folyton ott téblábol körülötte. Délelőtt, a forgatáson nagy vallomásra készül, míg a kavarodásban el nem illan az utolsó pillanat. Este pedig, az esküvőn, ő veszi el a médiacézár lányát.

Chameleon Jazz Band - Stories (2nd show)

Montázs Art Café, június 3., 19h

Lemezbemutató koncert a Montázs Art Café színpadán! A Chameleon Jazz Band visszatér budai törzshelyére, a Montázs Art Café színpadára. Különleges, baráti hangulatú estre számíthatnak a rajongók.

Pál védőbeszéde

 FÉM Arts & Café , június 3., 19h

A monodráma kizárólag a Bibliából vett szövegekből épült fel, majd formálódott a 60 perces előadás textusává. Nincs benne átírás, hozzáköltés vagy „civil” szöveg. A Szentírásból átvett, megfelelően dramatizált szövegrészek egy egységgé, a védőbeszéd egységéve formálódnak. Tehát az előadás (a védőbeszéd) kizárólag a Biblia könyveiből, az Igéből meríti anyagát. 

Isteni végjáték

Átrium , június 3., 19.30h

Egy este a Mindenhatóval. David Javerbaum tizenháromszoros Emmy-díjas szövegíró, producer, a Daily Show, az Agymenők, a Kominsky-módszer és a Disjointed sorozatok forgatókönyv-írójának darabja a Broadwayn Jim Parsons főszereplésével aratott nagy sikert.

Hogyan értsük félre a nőket? - Csányi Sándor színházi estje

MOM Kulturális Központ, június 3., 19.30h

Mi a teendő abban az esetben, ha az ember a szülőszoba ajtajában döbben rá arra, hogy nemcsak a gyerekekkel nem tud bánni, a nőkkel sem? Miért a mi hibánk, ha Ők rosszat álmodnak? Miért baj, ha őszintén válaszolunk arra kérdésre, hogy fogytam-e? Érdemes-e, a friss jogosítvánnyal vezető feleségünknek tanácsokat osztogatni a forgalomban? 

Párniczky Quartet

BMC - Opus Jazz Club, június 3., 20h

A Bartók repertoár újra élőben, közönség előtt! A Párniczky Quartet egyedi zenéje a jazzben, a kortárs klasszikus-, és a magyar népzenében gyökerezik. A zenekar azzal a céllal alakult 2016-ban, hogy Bartók Béla műveit a jazz eszközkészletének felhasználásával gondolja újra, valamint hogy a szerző művészi világa termékenyen hasson improvizációikra.

Ferenczi György és a Rackajam, Loyal Apples’ Club

A38 Hajó (Koncertterem), június 3., 20h

A Rackajam a magyar kultúra és a rock ‘n’ roll forradalom tiszteletét ötvözi műsorában: forradalmi költők versei, a kalotaszegi hajnali Petőfi és Gérecz Attila férnek és forrnak össze Hendrix zenéjével. Egyszerre építkezik amerikai zenei hagyományokból és forradalmi magyar költők műveiből, azt vallják: egy nemzet szabadságharca mindig megmutatja az illető nemzet igazi arcát.

Magyar hősök, csaták és szerelmek

Margitszigeti Szabadtéri Színpad, június 3., 20h

Az előadás látványos táncképekkel, lírai pillanatokkal, s az eredeti népzene mellett színes zenei kísérettel idézi meg a magyarság híres történelmi eseményeit, kiemelkedő személyiségeit, dicső küzdelmeit. Akár egy „képeskönyvet” végiglapozzuk közös történelmi emlékeinket, hogy a néptánc műfajának segítségével büszkén emlékezzünk meg a magyar nemzet kivételes hőseiről, halhatatlan példaképeiről.

Halper Quintet

IF Cafe, június 3., 20h

Blues From Angelland. Halper László angyalföldi, zenekarával blues-ba öltözteti a Lehel út környékét.  Közreműködik: Halper László (gitár), Kollmann Gábor (szaxofon), Fekete István (trombita), Hárs Viktor (basszusgitár), Sramkó János (dobok).

Táncszínház ON - Közép-Európa Táncszínház: Recortes

Online, június 3., 20.30h

A Recortes látásmódja nem engedi, hogy vágyainkon túlmutatva szavaink, tekintetünk közvetítse érzelmeinket. Mint mikor újságot olvasol és kivágod belőle a cikkeket a kedvenc íródtól: élmények, tapasztalatok, olyan darabkák, amik emberi kapcsolatokról árulkodnak – főleg a szeretetről, a barátságról és az empátiáról.

Alerant Jazz Est: SoLaTi

Budapest Jazz Club, június 3., 20.30h

SoLaTi a neo soul, r'n'b és hip-hop stílusjegyeit ötvözi a jazz harmóniakészletével és összetett, előremutató formavilágával. A zenekar Tzumo szerzeményeit szólaltatja meg, de a darabok létrejöttekor jelentős szerep jut a zenésztársaknak és Kriszta szövegírói ambícióinak is.