Csütörtöki programok

Mai programajánlónkban a színházi és koncert programok kerültek túlsúlyba. Kattints a részletekért!

A bagoly, aki félt a sötétben

Kolibri Fészek, január 6., 10.30h

A gyermeki borzongás teljesen természetes dolog. A félelem mint sok más pozitív és negatív érzelem, egyszerűen az élethez tartozik. Tehát nem probléma, ha a gyerekek időnként bizonytalanok, bátortalanok, esetenként saját maguknak kreálnak félelmetes lényeket, legyőzendő akadályokat. Ugyanakkor érdemes megmutatni nekik, mi az, amit le kell és le lehet győzni, és hogy a világ akkor teljes, ha ezekkel a félelmekkel együtt egyensúlyoznak benne.

Mario és a varázsló

Kolibri  Gyermek- és Ifjúsági Színház, január 6., 17h

Thomas Mann írására a legtöbben úgy emlékszünk, hogy az kizárólag egyetlen démonikus alakra, Cipollára, a bűvészre koncentrál, s ezt a képzetünket erősítik azok az elhíresült színpadi adaptációk is, amelyek Latinovits Zoltán vagy éppen Mácsai Pál jóvoltából épültek be a köztudatba. Pedig a mű egyik nagy erénye, hogy egy egész városka lakosságának idegrendszerét rajzolja meg a múlt század húszas éveinek fokozódó gazdasági és társadalmi válságának idején.

Vacsora öt személyre

Budaörsi Latinovits Színház, január 6., 19h

Egy panellakás tisztaszobája: itt él a fiatal házaspár, akikhez látogatók érkeznek. Először a férj szülei, akikkel igazán nem könnyű jóban lenni, aztán beállít az a bizonyos hívatlan harmadik, és végleg elszabadul a pokol… Szerencsére mindig van otthon pálinka.

CSÁÓ

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház - Jurányi Ház, január 6., 19h

Réges régen egy távoli tisztáson egy anya egyszarvú életet adott a kicsinyeinek. Ugyanúgy ahogy a többi anya is tette az idők kezdete óta a kicsik közt volt egy akinek fehér szőre és pici fehér szarva volt. Úgy hívták Uniko. Senki se tudta miért, de ennek a kis egyszarvúnak különleges ereje volt. Akármerre járt képes volt minden élőlényt gondtalanná és boldoggá tenni...

Anyám tyúkja

Örkény István Színház, január 6., 19h

Mit csinál Edward király, angol király? Mihez ne fogjon senki könnyelműen? Mi történik őszi éjjel a galagonyával? A válaszokat egyformán tudjuk. Ha valamiben, ebben egyek vagyunk. De jó!

Becéző szavak

Belvárosi Színház, január 6., 19h

Vannak strapás anyák. Sziporkázóak, szórakoztatóak, de a legrosszabbkor szólnak, tapintatlanok és mindig hibátlanul szúrják be a legbrutálisabb megjegyzést. Ha nem a mi bőrünkre menne, boldogan élveznénk imádnivaló humorukat. Na, Aurora ilyen. Pedig mindig a legjobbat akarja, az egész életét parkoló pályára állítja, hogy végre gatyába rázza a lányáét – aki mellesleg férjes asszony, és gyerekei vannak. Mert ő megmondta előre.

Dominógyilkosság

Játékszín, január 6., 19h

A helyszín egy katamarán, ahol a külügyminisztérium nyolc fontos embere készül egy könnyed hétvégét eltölteni. Victoria, aki alig öt napja foglalta el a külügyminiszteri székét, örömmel fogadja a meghívást a miniszterhelyettese, Barrynek a hajójára, remélve, hogy így jobban megismerheti munkatársait. Egészen kellemesen indul az este, mígnem elő nem kerül egy levél.

Gyafi és a Fiatalok

IF Cafe, január 6., 19.30h

Akkora volt decemberben a siker, hogy a Gyafi újra összetrombitálja(?) összehívja egyik kedvenc zenekarát. Gyafiról mindenki tudja, hogy nagyszerű gitáros, fantasztikus zenész és persze a legvidámabb (akkor is ha szerelmes dalt játszik). Azt is tudni kell róla, hogy nagyon figyel a többiekre: hol a "nagy öregekre" hol a leendő nagy öregekre: a fiatal tehetségeket mutatja be. Ezen az estén a fiatalok vannak soron.

Semmit se bánok

Rózsavölgyi Szalon Arts & Café, január 6., 19.30h

Székely Csaba darabja – a mindenkori áldozatok drámája is. Hogy mi teszi valójában azzá? A másik főszeplő, a kamaszlány, aki a világ kegyetlenségét egyszerűen természetesnek találja, mert ebbe nőtt bele, mert nincs választása, az ellene elkövetett családon belül bűnöket – az apa lelki terrorjait, fizikai kínzásait – rendjének valónak fogadja el, nem kérdőjelezi meg azokat, ezért nem is képes lázadni a helyzete ellene, hiszen abban érzi „otthon” magát.

Purcell Kórus, Orfeo Zenekar, vez.: Vashegyi György

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, január 6., 19.30h

Akik meghallgatták a Müpa december 12-i karácsonyi hangversenyén Bach Karácsonyi oratóriumának első három kantátáját Laurence Equilbey vezényletével, most folytathatják a sort a második hárommal, Vashegyi György és együtteseinek koncertjén.

Ismerős történet

Gólem Színház, január 6., 19.30h

David Ives amerikai drámaíró színdarabja mindannyiunk számára ismerős történetet mesél el. Ismétlődő viták, áthághatatlan íratlan szabályok, piti játszmák, egyetértés, szerelem. Min múlik, hogy hogyan alakul párkapcsolatunk? Elkerülhetetlen a szomorú befejezés? A darab különleges szempontból vizsgálja a párkapcsolatok buktatóit. 

Nemzeti Filharmonikus Zenekar: Jupiter

Zeneakadémia, január 6., 19.30h

Vanhal C-dúr „A komikus” szimfóniája programzene, amely különféle hangulatokat mutat be – a remény, a sóhajok és bánat, a panasz, majd a vidámság lelkiállapotát. Mozarttól legnagyobb remekei közül hallunk kettőt: a c-moll zongoraversenyt, valamint a rendkívüli tökéletességű, kivételes igénnyel kidolgozott utolsó szimfóniáját, a diadalmas derűt árasztó Jupiter szimfóniát. A Nemzeti Filharmonikusok koncertjének szólistája Ránki Dezső, karmestere Rajna Martin, a fiatal magyar karmester generáció ígéretes tagja.

Emmet Ray Experience, vendég: Joe Fritz (klarinét)

Gödör, január 6., 20h

Gypsy jazz, vagy amit akartok. A 30-as évek szerelmes popslágereivel és szívbemarkoló saját szerzeményeikkel vár benneteket az Emmet Ray Experience a karácsonyfa bontás jegyében!

Zefiroth Trio feat. Móser Ádám

BMC - Opus Jazz Club, január 6., 20h

A szefárd zene az útonlét zenéje, hiszen a spanyol inkvizíció elől menekülő, az Ibériai-félszigetet elhagyni kényszerülő zsidók e dalokba, mint egy kabát rejtett zsebeibe pakolgatták egykori hazájuk emlékeit, személyes történeteiket, a száműzetés keserű élményét és a túlélés bizonyosságát. De ott van ezekben a zsebekben sok olyan kincs is, ami útjuk során akadt kezük ügyébe: Észak-Afrika, Délkelet-Európa és Kisázsia dallamainak elemei.

Ancient Spaceships, Géem

Pótkulcs, január 6., 20h

Egy kikeltetős klubest után első igazi koncertjét adja Budapesten az Ancient Spaceships. Nyáron megjelent lemezüket hozzák. Előttük az álomhangú Golarits Marci, aka Géem nyitja az estét.

Horváth Balázs és barátai újévi táncház

Hunnia Art Bisztró, január 6., 20h

Balázsék mostantól minden második csütörtökön a Hunnia Art Bisztróban lépnek fel.

Formatex Jazz Est: Binder Károly Trio

Budapest Jazz Club, január 6., 20h

Binder Károly zeneszerző, zongoraművész a hetvenes évek második fele óta a magyar zenei élet megkerülhetetlen alakja. Munkássága a modern mainstream jazztől a kortárs és avantgárd klasszikus zenén, valamint az úgynevezett magyar népi free jazzen keresztül a népzenéig számos műfajt és stílust ölel át.

Pepita Oroszlán Zenés Estek - Strangers in the Night

FÉM Arts & Café, január 6., 21h

Egy kellemes óra Sinatra dalaival: a Moon River Acoustic zenél!