Mondhatnánk, hogy Hallström filmjei általában ilyen menthetetlenül romantikusak, de azért ez már egy másik kategória. Olcsó, lealacsonyító, gejl.
John egy a női magazinokból ismert eladást serkentő reklámbaba, egy a való életben fel nem lelhető kirakati modell, aki anno minden bizonnyal osztályelső és/vagy a focicsapat kapitánya volt a gimiben, jelenleg pedig a lányos anyák álmaként simára borotvált arccal csillogtatja a mosolyát és kitüntetéseit, amelyeket a haza szolgálatáért vívott ki magának tökéletes katonaként demokráciaféltés közben, be nem azonosítható hülye vallású országban, ahol néha magyarul virít egy kocsmaajtón, hogy "Tigris kávéház". Nem is John ő, inkább Kent, aki egy Pomádét idéző szép nyári napon ismeri meg az ő Barbie-ját a tengerparton (többször és idegesítően visszatérő színhely), Savannah személyében. A fentiek szellemében ő meg egy pomponlányként kezdett későbbi szépségkirálynő, egyúttal az igazi doktor szöszi, mert nyilván nem csak gyönyörű, de intelligens is. Nekik kettejüknek tulajdonképpen nem is kellene mást tenniük, mint reklámokban szerepelniük, hiszen az amerikai álmot puszta megjelenésükkel kifejezik. Savlekötő legyen a talpán, amely enyhíti a gyomorbántalmakat, amíg nézzük őket.
Szerjósa, vidd haza Tatjána leveleit
A szerelmesek igen hamar kénytelenek távkapcsolatra váltani, lévén John hivatásos katona és időnként ugye az olyannak utaznia kell. Ebből adódóan viszont jó sokat leveleznek, akárha az iskolai szerelmesek. P.S. I Love You. Illetve van valami apa-fiú szál is, elég értékelhetetlen, de van. Tényleg szeretném bővebben kifejteni a történetet, de a film másfél órája alatt olyan szinten nem történik semmi, hogy azt tanítani kellene, és ebben már benne van a félhomályban való szeretkezés valami Lionel Richie-re hajazó nyekergéssel kísérve. Azokra a zenei albumokra emlékeztet, amit muszáj letudnia az együttesnek a kiadó felé, mert erre szerződés kötelezi, de semmi kedve hozzá, menekülne már a kontaktból, és ilyenkor jönnek alibiből a válogatáslemezek (Madonna), vagy az arcátlan blöffök (a Republic vett fel anno egy egész albumnyi dobszólót, pfuj, de mérges voltam). Richard Jenkins kis szerepét leszámítva nem is találunk nagy neveket; a Johnt játszó Channing Tatum élete alakítását a saját zsánerében is megköpködött G.I. Joe-ban nyújtotta, míg Amanda Seyfried ugye a Mamma Mia!-ban találgatta, ki lehet az apja. Bár most már azt mondom, ő is inkább egy AVON-reklámba való. (Zárójelben: és ugye Hallström karrierje is a nagy ABBA-filmmel indult még '77-ben, ilyen szépen zárjuk a kört, s a zárójelet.)
Kedves Lasse...
Hosszas séták a fák között, beszélgetések az élet dolgairól? Oké. Izmos férfitesteknek lepergő vízcseppeken csillan a napfény? Necces. Hullámlovaglás a végtelen tengeren hegedűszóra? Gáz. Vidám kergetőzés a homokos tengerparton? Ne bohóckodjunk már...
Látom, hogy a karaktereknek mozog a szájuk, de nem értem, miről beszélnek, mik a problémáik, miért vesznek össze és miért békülnek ki időről időre, váltakozó intenzitással. Pedig nem gondolom, hogy Lasse Hallström ne értene ehhez a szakmához, mégiscsak egy Oscar-jelölt (Árvák hercege) rendezőről van szó, aki hogy mást ne mondjunk, a Kikötői hírek és a Csokoládé esetében is igazolta, tud, ha akar, ügyesen kezelni magányos szívek klubját vagy épp csöpögős édes mázba mártott szerelemostyákat. Ezek után azonban a Kedves John az a fajta gejl sütemény a teszkóból, amit csak az olcsó zselatin tart össze.
Ugyanakkor nem vitatok el tőle egy-egy impresszív képsort, amelyek részint a háborús övezetben játszódó, részint a más okból fentebb már szóba került tengeri jelenetek közül kerülnek ki, bár ezek is inkább operatőri bravúrok. Már amennyiben a tananyag precíz, bármiféle eredetiség igénye nélküli felmondása annak nevezhető.
Kinek ajánljuk?
- Menthetetlen romantikusoknak.
- Első randisoknak.
- Háziasszonyoknak, akiket már csak a szappanoperák éltetnek.
Kinek nem?
- Felnőtt embereknek.
- Az akciódús filmek kedvelőinek.
- Akik Hallström neve miatt ülnek be.
3/10
