Sorok írója sorok írása közben kénytelen megvallani, hogy sajnálatos módon sem az Anyám, Kleopátra című színdarab, sem a mindkét produkció alapjául szolgáló Bartis Attila "Nagy Könyv" nem volt még meg neki. Nem tudok hát arról értekezni, hogy az eredeti szöveg beható ismerete mennyivel tenné teljesebbé a film-élményt, vagy a rosszindulatúbb megközelítés felől: milyen értékek hullottak forgácsként a földre az adaptáció során. Ha egyáltalán. (Ígérem, pótolom.) Kulturális deficitemen ide vagy oda, a mozik közönségének túlnyomó többsége is ezzel a hendikeppel érkezik majd a vetítőtermekbe. Ám az még számukra is igen feltűnő lesz, hogy a filmben látott alakítások itt-ott mennyire "színpadiasak". Persze, erre mondhatnánk, hogy azért színészek, de nyilván nem erre értettem.
Adott először is egy főhősünk, Weér Andor, akit Makranczai Zalán alakít; amolyan csöndes őrültnek tűnik, látens pszichopatának, aki szürke kabátjában, reklámszatyorral (benne kenyér és tej) a kezében sétál a szürke utcájukban, hazafelé a szürke életébe. De ez nem belsőjéből fakadó nyugalom, hanem elfojtott düh, amit valójában anyja felé érez. Ő viszont már jól láthatóan, mondhatni beismerten elmebeteg, egy dühöngő őrült, akit megtépett az élet, kezdve egykori férjétől a színész-szakmáig. Az őt játszó Udvaros Dorottya abszolút uralja a vásznat - és fia életét, ebből adódik az egész sztori konfliktushálója. Amikor történetünk felveszi életük fonalát, ez a végletekig megkeseredett és szánalomra (sem feltétlen) méltó asszony már tíz éve nem tette ki a lábát lakásukból, ugyanennyi ideje oda sem érkezett idegen látogató. Így aztán minden frusztráltsága szülte rosszindulatát, és uralkodási vágyát egyedül fiára zúdítja, ahogy tette azt annak egész életében. Ezek után el lehet képzelni Andor magánéletét: nagy néha valami állati szex (és nem szeretkezés, ha már az irodalom felől érkezünk) jövő-menő nőkkel, akik azonban így vagy úgy, de mégis egyre közelebb viszik e börtönből való kitöréshez.
Bár az előzetesen hírek arról szóltak, hogy most aztán olyan tabudöntögetés lesz, mint ide Lacháza, vagy az utolsó pillanatban nagyon nekiestek a filmnek egy ecetes ollóval, vagy már alacsonyabb az ingerküszöbünk. Vagy mégsem ez volt a cél. Nem mondom, a Gryllus Dorkát, ablaküvegnek nyomva, hátulról, fél kiló síkosítóval-jelenet megér egy misét (és ha ezzel nem csináltam kedvet a mozijegyvásárláshoz, akkor nem tudom, mi kell még). Azt viszont szívesen kihagytam volna, amikor a nyolcéves forma kisgyerek törölgeti anyu combjának belső felét stb. (és akkor ezzel remélem, visszavettem az előzőt: 1-1). Ezek után furcsa azt írni, hogy a szex-jelenetek messze nem olyan explicitek ám, mint ahogy az előzetes hírverésből sejteni lehetett. De miért is lennének? A hangsúly - ismét: az irodalom felől jövünk! - a szavakon van, ezek vágnak gyomorszájon, akkor is, ha erotikáról van szó, akkor is, ha a gyűlöletről. Nem az a drámai, amikor a főszereplő a földön húzza anyját, hanem amikor azt üvölti neki, miért nem döglesz már meg? A képi ábrázolás legvulgárisabb eleme így talán a filmplakát maga. Ezért aztán az üzenete is leginkább az lehet: tessék olvasni. Sokat.
