Rapha (Samuel Le Bihan) apjuk halála óta egyedül neveli öccsét (Yann Trégouët), és vezeti a rájuk maradt családi autószerelő-műhelyt. Manu tehetséges thai-boxos, karrierjét bátyja is támogatja, aki egykor maga is küzdött a ringben. A spanyol származású testvérpár a Párizs 13. kerületében található kínai negyed szomszédságában él. Ide érkezik a nagynénjükkel és nagybátyjukkal élő húgához, Chinh-hez (Nan Yu) az illegális bevándorló Noi (Samart Payakarun). A család és Rapha régi ismerőse, a gazdag családból származó Tony (Bounsy Luang) szerez papírokat a férfinak, ám cserébe a lány kezét kéri, aki a kényszer és nagynénje befolyásolása hatására bizonytalan igent mond. Tony ezután már a tulajdonának tekinti a lányt, aki azonban Raphát szereti, s egy estén, amikor "jövendőbelije" részegen inzultálja, nyíltan szakít vele. A dühös Tony indulatában a spanyol fivérek garázsához megy, ám amikor nem talál ott senkit, hirtelen felindulásból felgyújtja az épületet. Chinh az eset után családja tiltakozása végleg szerelme mellé áll. A szinte földönfutóvá lett Rapha a maga erejéből akarja újjáépíteni műhelyét. Öccse egy régi ismerősük biztatására nagy pénzjutalommal kecsegtető, illegális, életre-halálra menő boxmérkőzésen vesz részt. A végzet újabb csavarjaként Manu ellenfele a ringben Noi lesz?
Karim Dridi, arab származású rendező filmje klasszikus szerkezetű drámát idéz, amely ezúttal egy multikulturális nagyváros valóságában "kerül színre". Dridi a műfaj és a téma kínálta közhelyekből kilépve, azok elemeit mégis hatásosan felhasználva egy közönségfilmként is működő, az egyén és a társadalom szintjén is világosan értelmezhető történetet tár elénk. Kultúrák, etnikai csoportok és személyek közötti konfliktusok fonódnak egybe - napjaink Európáját oly jellemző módon. A főszereplő, Le Bihan találóan beszél erről: "A kultúrák keveredéséről szólván az éltető energiáról, az evolúcióról beszélünk." Amiből nem lehet kimaradni, amit meg kell küzdeni: erről is szól ez a film.
A címadó Dühöngést egy interjúban a rendező így határozta meg: "Ez egy olyan fajta energia, amely cselekvésre készteti, de belülről elemészti az embert. Akit teljesen hatalmába kerít, azt elpusztítja. Ezzel a filmmel azt akartam megmutatni, hogyan válik a düh olyanná, mint a kemény drogok, amelyek önpusztításra késztetnek, és halálba taszítanak. A düh olyan hajtóerő, amely a legősibb ösztöneinket éleszti fel, majd zsarnoki módon uralkodik a gondolatainkon és az érzékeinken. Miközben a düh filmre vitelének problémájával foglalkoztam, felvetődött bennem, hogy vajon milyen erő az, amely képes legyőzni egy ilyen érzést. Az egyetlen lehetséges válasz: a szeretet. Ez ad értelmet a zárójelenetnek?" A korábbi évek néhány sikeres francia filmjéből (Farkasok szövetsége, Szeretni bolondulásig, Becsületkódex) már ismert Samuel Le Bihan pedig kiválóan "hordozza" mindezt!
A film sajtóanyagában leírt ajánlás, amely szerint a film egy modern Rómeó és Júlia történet, valójában nem is igaz: a Dühöngés túllép a nagy klasszikuson - korszerűbb. Az eleinte baljós módon sablonos bunyós bosszúfilmnek (amikor Van Damme 70 percen keresztül a nagy összecsapásra készül, hogy péppé verje barátja/testvére/iskolatársa gyilkosát) induló történet, hamar biztató fordulatot vesz, és egy remek, romantikát sem nélkülöző kortárs végzetdrámába csap át, amelyet a kiváló színészek hihető alakítása valóságossá, átélhetővé tesz. Sokkal "mélyebb", mint amilyennek első pillantásra tűnik.
