Clint Eastwood szerzői pályafutása mára méltán egyenértékű színészi karrierjével - még ha nem is feltétlenül mérhető össze a kettő. Hősei gyakran kemény, árral szemben úszó férfiak, akik történetükkel valamiféle stabil értékrendet közvetítenek nézőik felé. Eastwood most az eddigieknél talán még szikárabb férfit állít meséje középpontjába, az amerikai kertvárosi öregembert, akinek - mint annyi mindenkinek a fehér kerítéses Amerikában - súlyos titka van. Nem véletlenül mered komor tekintettel a világra.
Nem az utolsó
Miközben néztem a filmet, össze-összeszorult a gyomrom, gondolván, hogy olyan, mintha Eastwood utolsó filmjét látnám - az általa megformált karakter is gyanúsan ilyen hangulatú -, de szerencsére nincs igazam, a színész-rendező épp most forgatja The Human Factor című következő munkáját. A Gran Torino forgatásakor szárnyra kapott téves hír szerint a Piszkos Harry sorozat utolsó állomása készült - ez sem volt igaz. Annyiban hasonlít a Gran Torino hőse Piszkos Harry-re, mint amennyire minden alak, melyet valaha Clint Eastwood a vásznon megformált - szikár, titokzatos, hallgatag férfi, akivel nem mindig kellemes sem egy toronyház tetején, sem a külvárosi gyeptéglán összefutni éjféltájt, valahol Amerikában.
Az a friss, zöld gyep
Hőse, Walt Kowalski koreai háborús veterán, aki, hiába a látszat, korántsem él idilli életet élénkzöld gyep mögött feszítő háza rejtekében. Szeme résnyire nyitva, onnan figyeli szomszédjait, az ázsiai bevándorlókat, meg a környéken dorbézoló latin-amerikai bandákat. Láthatóan semmi nem jó neki, s persze gondolhatjuk, hogy nem véletlenül kíséri figyelemmel a kerítésén kívüli világot. Története akkor válik történetté, s predesztinálódik egyre jobban körvonalazandóan egy bizonyos irányba, amikor az ázsiai szomszéd kölyök megpróbálja Gran Torinóját ellopni a garázsából. A bocsánatkérést vezeklés követi, az idős ember pedig egyre több időt tölt a fiú s rokonai, de leginkább az egyik fiatal lány társaságában. Azt is sejthetjük már az első perctől, hogy a fel-feltűnő, autóikból kikurjongató latin fiatalok is kibiztosított fegyverként vannak jelen itt - hogy mi lesz dramaturgiai funkciójuk, azt már a mozinézőre bízzuk.
Amerika eastwoodi szemmel
Eastwood a Tökéletes világban vagy a Millió dolláros bébiben és most is a mindig jól működő megszelídítés-sémát veszi elő, mely szerint az érdes és az érzelmileg nyitott fél csiszolódik, formálódik, tanul egymás mellett, egymástól. Hogy ezt még némi csavarral is megspékeli a végén - az csak finomítja hőse karakterrajzát - na meg azét az Amerikáét, ami előtt az erejüket vagy önnön vérüket feláldozó nemzeti hősöket megrajzoló eposzoknak tisztelegni illik.
Clint Eastwood a maga elegáns higgadtságával ismét pontos korrajzot festett országáról, s gyönyörű történetet fiatalokról, öregekről, barátságról, gyászról és megbánásról. Hihetetlen, de mindezt képes minden alkalommal valahogy úgy tálalni, hogy az embernek nem hiányzik az irónia - de hiányzik a nézőből is a film alatt. Amely átitatódik az ő hitelességével, empátiájával, akármi lesz is a vége.
Kinek ajánljuk?
- A filmben megjelenő erőszak miatt semmiképpen sem kicsi gyerekeknek.
Kinek nem?
- Aki hiteles társadalomrajzra kíváncsi egy amerikai szemszögéből.
9/10
