Ebinvázió

  • TóCsa / PORT.hu

Kutyával és gyerekkel minden eladható! Filmünkben mindkettőből akad jócskán, és ennyi kölyök és eb irányítása mellett nincs mit csodálkozni azon, hogy a film történetére vagy néhány működőképes poénra már nem maradt energia a rendező részéről. Egy családi mozi a Disney stúdió stílusában, ezúttal a Nickelodeontól.

Aranyat érő ebek

Szép dolog a kisgyerekekkel megszerettetni az állatokat, és nem vonjuk kétségbe, hogy ehhez a mozi is megfelelő eszköz, és bár Hollywoodtól a könnyedebb műfajoknál mindig is távol állt a valóságábrázolás, annak elhitetése, hogy a kóbor kutyák egytől-egyig szépek, tiszták és legfőképpen fajtiszták, enyhén szólva túlzás. Ha az utcán több tíz-, sőt százezer forintos ebeket lehetne összeszedni tucatszámra, a kutyatenyésztők rég bedobták volna a törülközőt, de a cuki gyerekekhez cuki ebek dukálnak. Az pedig már szinte nevetséges, hogy az ilyen értékes kutyákat a sintértelepen akarják kivégezni (kb. olyan, mint a pénzt az ablakon kiszórni), de az alkotók a realitásnak még a látszatát is igyekeztek elkerülni.

Konfliktusok

Két nagyon ari árva testvér nevelőszülőről nevelőszülőre vándorol, és a legnagyobb gondjuk a befogadott ebük elrejtése, mivel ők igazi kutyabarát kölykök. Alkalmi menedékként találnak egy elhagyatott szállodát, és az ilyenekben a hollywoodi forgatókönyvírók szerint folyik a víz a csapból, és természetesen az áramot sem kapcsolták le a szolgáltatók. A műszaki zseninek született gyerkőcök a zsebpénzükből kreativitásuk, valamint néhány új társuk segítségével seperc alatt kipofozzák a helyet, exkluzív kutyaszállót létrehozva az egyre népesebbé váló kutyacsapatnak. A nevelőszülők kijátszása mellett azonban a hatóságokkal (sintérek és a többiek) is fel kell venniük a harcot.

Summa

Egy szempontból biztosan jó választás a Kutyaszálló: amíg a szülők a plázában vásárolnak, a gyerekeket bátran ott lehet hagyni a teremben, mivel garantáltan nem fognak látni semmi olyat, amit aztán a szülőknek kellemetlenül el kéne magyaráznia. Ártalmatlan film, csakhogy túlzott naivitása a kicsit nagyobbak számára már bosszantó lehet, ráadásul a cselekmény sem bír akkora sodrással, hogy végig lekösse nézőjét. Nem értjük továbbá, hogy Don Cheadle miért vállal szerepet efféle mozikban. A kutyák és a gyerekek mindenesetre aranyosak, és ha valakinek már ennyi elég, vágjon bele bátran!

Kinek ajánljuk?
- Aki már akkor is bőg, ha meglát a tévében egy kutyás-gyerekes reklámot.
- Nagycsaládosoknak, ahol a szülők másfél órára szívesen szabadulnak meg a porontyoktól.

Kinek nem?
- Aki a kutyák iránti szenvedélyét inkább élőben éli ki a mozivászon helyett.
- Tíz éven felüli nézőknek szigorúan nem.

4/10