Ede megevé ebédem

A nyolcvanöt éves Jancsó Miklós új filmje országos premierjének napján vette át a köztársasági elnöktől második Kossuth-díját. Nem az Ede megevé ebédem című opuszért. A minden tekintélyt, kanonizált értéket elvető értelmiségi körök számára Jancsó Miklós a megkérdőjelezhetetlen tekintély, akinek egyetlen gesztusától, pillantásától ihletet kap minden, német ösztöndíjjal Berlinben dolgozó magyar művész; ő az, aki nemcsak ontológiai és antropológiai, hanem napi politikai kérdésekben is irányt mutat. Nem elsősorban szóval, kinyilatkoztatással, hanem létezésével. Jancsó mitikus alak, a mítosz pedig túl van a ráción, a megokolhatóságon. Az a néző pedig, aki belépőt vált az új Jancsó- műre, a dolgok megítélhetőségének másik dimenziójával szembesül. A jegyszedő, aki hivatását szeretné gyakorolni, keserű iróniával veti oda: egy újabb magyar sikerfilm...

Az Ede megevé ebédem kifejezés a rendező szerint a gyors- és gépírótankönyvek egyik példamondata, amely a magyar nyelvben oly gyakori e hang lejegyzésének gyakoroltatására szolgál. Jancsó az értelmezéshez még hozzáteszi, hogy Szabó Dezső is gyakran idézte a kijelentést. A címnek semmi köze a történethez, nem mintha az alkotás kapcsán bármiféle történetről beszélhetnénk. A másfél órás filmidőt négy alcím, felirat tagolja, az utolsó egyben a befejezés is. Az első egységet a Szentenciák címet viselő rész adja. Ebben a blokkban a két főszereplő, Pepe és Kapa a kamerának fordulva mond el bölcsességeket vagy annak gondolt frázisokat. Az egymondatos közlések érintik az emberi létezés személyes és társadalmi síkját, nem beszélve a történelmi és a napi politikai vetületről. A szentenciák olvashatóak a film plakátján, ezért ismertetésüktől eltekintünk. Legfeljebb annyit jegyzünk meg, hogy a deklamáció nem mozgóképes műfaj, és a levegőben lógó bölcsességek legfeljebb a gondolkodás megkerülésére szolgálnak. A továbbiakban különféle alakok tűnnek föl, például Csaba király(fi), akinek a lányát, Ritát Pepe feleségül veszi, és dúsgazdag lesz. De lehet, hogy mégsem, és az is lehet, hogy Csaba király(fi) sem az, aki, mert ahogy a nézők felé fordulva a szereplők közlik, minden csak szimbólum. A további részek a Vindobona, a Géza kék az ég, illetve a Géza mégis kék az ég címet viselik. Fölbukkan Marcus Aureliusként maga Miki bá (Jancsó Miklós baráti-értelmiségi körben, illetve a filmben használatos neve) és fia, Mundruczó Kornél jeles fiatal rendező. Szerepel a filmben két néptáncegyüttes, valamint zenészek a muzsika különböző területeiről.

A Jancsó-blődli akkor válik igazán kellemetlenné, amikor a Mester - az a huncut, aki rosszra gondol mondás jegyében - összekacsint elvbarátaival, és állást foglal a napi politikában. Orbán Viktor neve nem hangzik el a filmben, csak annyit taglalnak, miként válik valaki a birtokvásárlás után diktátorrá. Kövér László már egész blokkot kap. Az általa használt állandó nyelvi fordulat a maga képi voltában is megjelenik, s a rendező látható örömmel időz a kötélnél, újabb és újabb jelentéstartalommal gazdagítva azt.

Mivel a filmben a jelképes Jancsó-Mundruczó váltás megtörténik, ideje számot vetni, mi nem folytatható a rendező kései darabjaiból. Ne készüljön magyar film baráti alapon, forgatókönyv nélkül. A Jancsó-mű kiemelt állami támogatást kapott, miközben szemledíjas alkotás egy fillért sem. Ha mégis van forgatókönyv, az ne a szponzort szolgálja, hanem a forgatókönyvhöz keressenek támogatót. Az Ede megevé ebédem az egyik legnagyobb részvénytársaság nyílt szerepeltetésével túllépi azt a magyar filmekben igencsak szélesre húzott határt, ami még a tisztességet és elfogadhatóságot jelenti. Ne készüljön magyar film átgondolt és átélhető történet nélkül. Ne mondjanak le a fiatal rendezők a színészi játékról, mert az emberi arc mégiscsak a mozgókép nagy lehetősége.

A mítosz ettől még mítosz marad...