Az újbaloldali, keserédes nosztalgiafilm címében szereplő nemzetközi műveltségszó arra utal, hogy a két fiatal főhős, Jan és Peter szeretné megnevelni a gazdagokat, a társadalmi-szociális problémára érzéketlen burzsoáziát. És nemcsak Németországban, hanem globális méretekben is. E tevékenységük közben aztán rájönnek arra, hogy a világban talán könnyebb rendet teremteni, mint a személyes érzelmekben vagy az emberi kapcsolatokban.
A berlini fal leomlása után még nyilvánvalóbbá váltak a gazdasági különbségek, s felerősödtek az antikapitalista és antiglobalista törekvések. Jan és Peter részt vesz minden megmozduláson, ahol az elnyomás és kizsákmányolás ellen emelhetik fel a hangjukat, legyen szó a távol-keleti gyerekmunkáról vagy a hajléktalanok rendőri zaklatásáról. Azzal az illúzióval már leszámoltak, hogy egyhamar megdöntik a polgári rendet, de arról nem mondtak le, hogy legalább biztonságukban meg ne ingassák a gazdagokat, méghozzá ott, ahol leginkább annak érzik magukat, az otthonukban. Éjjelente jól felszerelt mikrobusszal - és egy jachtklub tagsági listájával - járják Berlin utcáit, s figyelik a villákat, csodapalotákat. A terepszemle után behatolnak a házba, feldúlják a rendet, a bútorokból térkompozíciókat építenek, és otthagyják az üzenetet: "A bőség napjai meg vannak számlálva. A nevelők." De nem visznek magukkal semmit, hiszen az ideológus Jan szerint elvi-morális kérdésről van szó, amit Peter, ha nem is ért vele egyet, tudomásul vesz. A fiatalemberek különben rendesen dolgoznak, s úgy tervezik, hogy a félretett pénzen Barcelonába utaznak. Ám Jant nem engedik el a munkahelyéről. Peter megkéri barátját, hogy amíg ő távol van, segítsen barátnőjének a költözésben.
Jule pincérnőként dolgozik, némán tűri, hogy a gazdag vendégek ugráltassák, hiszen szüksége van a pénzre, hogy fizesse a lakbért és az adósságait. Ám a háziúr így is kiteszi, mint ahogy a munkahelyén is felmondanak neki. Ahhoz, hogy a kauciót visszakapja, ki kell festeni a lakást. Jan, a barátjának tett ígéretének megfelelően, segít a lánynak. És ahogy az életben és filmekben lenni szokott: addig-addig dolgoznak közösen, amíg egymásba nem szeretnek. Jule elmeséli, miért van szüksége a pénzre. Egy évvel ezelőtt figyelmetlenül vezetett, és totálkárossá tett egy luxusautót. Biztosítása nem volt, s most a százezer eurós adósságot kell törlesztenie. Már hatezret le is tudott. A fölháborodott Jan pedig elmeséli barátjával közös éjszakai kalandjaikat. Véletlenül éppen ahhoz a villához érnek, ahol az a dúsgazdag topmenedzser lakik, akinek Jule tartozik. A ház üres; fergeteges éjszakát töltenek együtt. De másnap este vissza kell térniük, mert a házban maradt a lány telefonja. Ám visszatér a tulajdonos Hardenberg úr is. A fiú és a lány - az időközben szintén hazatért Peter segítségével - túszul ejti a menedzsert, és négyesben a hegyek közé hajtanak, s egy erdei lakban húzzák meg magukat.
A rendező, Hans Weingartner nagyon ügyes, átgondolt forgatókönyv alapján dolgozott, az utolsó tíz perc eseményeit kivéve. A történet fordulatait tudjuk ugyan előre, de a három fiatal színész, különösen a Julét megformáló Julia Jentsch játéka a legkonvencionálisabb helyzeteket is élettel tölti meg. A film harmadik részében, a világtól elzárt erdei lakban is rájuk figyelünk, miként próbálják megoldani a megoldhatatlant, a ki kit szeret problémáját. Ehhez képest másodlagos, hogyan használja ki a szerelmi háromszögből adódó érzelmi feszültséget a túszul ejtett Hardenberg úr, s miként kerekedik a fiatalok fölé. A hatalom megszerzésében különben is tapasztalata van, hiszen, mint kiderül róla, régi hatvannyolcas, aki az egyenlőség lelkes híve volt a kommunában. A már említett utolsó percekben az ő nosztalgikus emlékeit halljuk, azzal a felismeréssel, hogy akkor jobb volt. Mert az eszmék fontosabbak az egyéni érdeknél és az anyagiaknál - mondja a milliomos. Még az is lehet, hogy elvonul egy lakatlan szigetre. Kár volt nyakon önteni ezzel a szósszal a filmet.
